Nagyvilág

Ukrán válság: Tízezrek búcsúztak az áldozatoktól

A most szabadult Timosenko is beszédett mondott a 82 halott búcsúztatóján Kijevben.

A kormányellenes tüntetéseket kísérő erőszak áldozataira emlékeztek a kijevi Függetlenség terén szombaton, ott tartották a 82 halálos áldozat egyikének a gyászszertartását is.

A börtönéből most kiszabadult Julija Timosenko volt kormányfő helyszíni beszédét megelőző szertartáson részt vevő több tízezres tömegből sokan mobiltelefonjaikkal és mécsesekkel világítottak a tüntetők és a rohamrendőrök keddi és csütörtöki összecsapásaiban elesettekre emlékezve.

A színpadon az áldozatok portréja is feltűnt, a mikrofonokra fekete szalagokat akasztottak. Sokan virágokkal érkeztek a térre, a szertartás alatt templomi kórus énekelt.

Az áldozatul esett egyik tüntető holttestét nyitott koporsóban vitték a térre, a szertartás végén helyezték rá a fedelet. A férfi orvlövészek áldozata lett. A beszédekben emlékeztettek arra, hogy sokan barikádharcokban estek el.

Fotó: MTI

A Függetlenség terén tartott beszédében Timosenko hősöknek nevezte a tüntetőket. Hangoztatta, hogy a vérontásért felelős emberek a “legkegyetlenebb” büntetésben részesülnek majd. “Évszázados szégyen lenne, ha megbocsátanánk nekik” – hangoztatta.

“A legfontosabb, hogy méltóvá váljunk azoknak az emlékéhez, akik életüket áldozták” – hangoztatta Julija Timosenko.

Közben az ukrán parlament által menesztett államfő azt mondja nem távozik, Janukovics legitim elnöknek tekinti magát.

A tegnapi kijevi eseményekről itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik