Nagyvilág

Katasztrófahelyzetet hirdettek Horvátországban

Természeti katasztrófahelyzetet hirdetett kedden Zlatko Komadina főispán a Tengermellék-Fennsík megyében található Gorski kotar egész területére, mivel hétezer háztartás maradt áram nélkül, és a villanyvezetékek 80 százaléka is tönkrement.

A horvát villamos művek regionális igazgatója szerint az elektromos vezetékekben keletkezett károk helyreállítása hónapokat vesz majd igénybe, mivel nehezen megközelíthető hegyvidéki területeken kell a javításokat elvégezni.

Az igazgató nem tudta megmondani, hogy a fogyasztóknak mikorra tudják biztosítani a zökkenőmentes energiaellátást. Az említett területen élőknek azt tanácsolják, hogy aki teheti, maradjon otthon. A legtöbb utat ugyan megtisztították, de továbbra is korlátozzák a lakosság közlekedését – írta a Jutarnji list internetes oldala kedden.

Szlovéniát már megbénította a hó és a jég. Fák és villanyoszlopok dőltek ki, 50 ezer háztartásban nincs áram, és több millió eurós kár keletkezett. A háromnapos hóvihar helyi médiajelentések szerint akkora pusztítást okozott, amelyre a legöregebb szlovénok sem emlékeznek. Az előrejelzések erre a hétre ismét rossz időt jósolnak. A rendkívüli időjárástól, amely Horvátországot is nagymértékben sújtja, a térségben Szlovénia szenved a leginkább. Előrejelzések szerint újabb nagy havazás várható.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.