Nagyvilág

Fenéken lőtte magát egy moziban ülve

pisztoly (pisztoly, lövés, )
pisztoly (pisztoly, lövés, )

Az 56 éves férfi pisztolya filmnézés közben kiesett a zsebéből, és elsült. Felállt, bocsánatot kért a többi nézőtől, majd elhajtott egy kórházba.

Az alig egy hónapja történt denveri mészárlás után a legrosszabbra számítottak a nevadai Sparks hatóságai, amikor kedd este egymás után érkeztek a telefonok egy moziban történt lövöldözésről – jelentette a helyi sajtó. A mozihoz több rendőrjárőr, tűzoltó és mentő vonult ki, miután egyesek hét-nyolc lövéshangról számoltak be – írta az rgj.com.

A helyszínen azonban semmi nyoma nem volt pániknak – közölte a helyi rendőrség. Mint kiderült, nem több, csak egy lövés történt, és az is csak a fegyver tulajdonosát sebesítette meg. Véletlenül. A pisztoly ugyanis akkor sült el, amikor kiesett a székében helyezkedő férfi zsebéből – mondták el szemtanúk.

A hátsó felén megsebesült férfi azonnal felállt, majd bocsánatot kért a körülötte ülő emberektől, elhagyta a termet. Mielőtt a rendőrök kiértek volna kocsiba ült, és bejelentkezett egy kórházba. A hatóságok ott érték utol.

A rendőrök elmondása szerint a szerencsétlenül járt férfi teljesen együttműködött a hatóságokkal, és megerősítette, hogy a zsebéből kiesett fegyvere okozta sebesülését. A férfinek van fegyvertartási engedélye. Az ügyészség később dönt arról, hogy indítanak-e eljárást a férfi ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik