Nagyvilág

Felszámolták a londoni Occupy tüntetést

Rendőrök és bírósági végrehajtók kedd hajnalban felszámolták az antikapitalista tüntetők sátortáborát a londoni Szent Pál-székesegyháznál, véget vetve az Occupy London mozgalom négy hónapja tartó akciójának.

Az aktivisták nem tanúsítottak ellenállást a végrehajtással szemben, amelyet a londoni pénzügyi központ elöljárósága, a területet birtokló City of London Corporation beadványára januárban rendelt el a londoni felsőbíróság. A végrehajtók röviddel éjfél után, egy óra alatt bontották le a mintegy 50 sátrat.

Több letartóztatott

A felszámolás békés lefolyása ellenére a Reuters hírügynökség szerint a helyszínen két ember sebesültnek tűnt, míg a brit Sky News hírcsatorna értesülései szerint a rendőri intézkedés során 20 embert letartóztattak.

A tüntetők korábban 100 sátrat maguk számoltak fel, miután elvesztették jogi csatájukat az önkormányzattal szemben.

A tőzsde volt a célpont

A londoni tiltakozók a világ sok más országában lezajlott akciókhoz hasonlóan tavaly október közepén – az Occupy London mozgalom zászlaja alatt – megpróbálták “visszafoglalni” a Cityt, a társadalmi egyenlőtlenségek és a nagyvállalatok “kapzsisága” ellen tiltakozva. Célpontjuk a Szent Pál-székesegyház közelében működő Londoni Értéktőzsde (LSE) lett volna, ám ide a rendőrség nem engedte be őket. A jórészt fiatalokból álló tüntetők ezért a szomszédos anglikán főtemplom tövében vertek tábort, és azóta is ott sátoroztak.

Az Occupy London akciója hozzájárult a pénzügyi szféra működésének etikusságáról folyó vitához Nagy-Britanniában, ahol a lakosság jelentős része felháborodással szemléli, hogy a 2008-as pénzügyi válság felelőseinek tartott, korábban sok milliárd fontos kormányzati mentőcsomagban részesülő bankok továbbra is hatalmas jutalmakat fizetnek alkalmazottaiknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik