Nagyvilág

Bontják a tüntetők sátortáborát Londonban

Rendőrök és bírósági végrehajtók elkezdték az antikapitalista tüntetők sátortáborának felszámolását a londoni Szent Pál székesegyháznál.

A rendőrség és a bírósági végrehajtók érkezésekor mintegy 50-60 sátor volt a helyszínen. Többen úgy próbálták kijátszani a hatóságokat, hogy magukra tekerték a sátorponyvát, mintha ruha lenne. Helyszíni jelentések szerint a táborlakók nem tanúsítottak ellenállást.

A tüntetők tavaly októberben állítottak fel mintegy 150 sátrat a székesegyháznál, de az elmúlt napokban sokan maguktól leszedték a sátrakat, miután a mozgalom elveszítette a hatóságokkal szembeni jogi vitát.

A londoni tiltakozók a világ sok más országában lezajlott akciókhoz hasonlóan tavaly október közepén – az “Occupy London” nevű mozgalom zászlaja alatt – megpróbálták “visszafoglalni” a várost. Célpontjuk a Szent Pál székesegyház közvetlen közelében működő Londoni Értéktőzsde (LSE) lett volna, ám ide a rendőrség nem engedte be őket. A jórészt fiatalokból álló londoni tüntetők ezért a szomszédos anglikán főtemplom tövében vertek tábort, és azóta is ott sátoroztak.

A londoni felsőbíróság január közepén határozatával engedélyezte a londoni City önkormányzatának a sátortábor felszámolását, és a minap a fellebbviteli bíróság elutasította a tüntetők panaszát azzal, hogy a gyülekezési jog nem jogosítja fel a tüntetőket arra, hogy állandó tábort verjenek nyilvános helyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik