Nagyvilág

Nemzeti tragédia: a mély fájdalom és a gyász napjai

Norvégiának le kell vonnia a tanulságokat a tragikus eseményekből, ez azonban ma még túl korai - hangsúlyozta a miniszterelnök.

 

A norvég kormányfő a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak adott interjújában hangsúlyozta: a szólás- és véleményszabadság minden demokrácia alapját jelentik, és ezért minden fajta nézetet tolerálnunk kell, még ha azok szélsőségesek is. Az erőszakot azonban semmiképp nem tűrhetjük, ezen a téren semmifajta naivitást nem engedhetünk meg – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: kormánya egyelőre még nem tudja megmondani, hogy milyen konkrét lépéseket tesz majd az Oslóban, valamint Utoya szigetén elkövetett kettős merénylethez hasonló terrorcselekmények megakadályozására.

Norvégia számára a kettős merénylet nemzeti tragédiát okozott – fogalmazott a kormányfő, aki szerint ezek a napok a mély fájdalom és a gyász napjai. Stoltenberg ugyanakkor nyomatékosan hangsúlyozta: büszkeséggel tölti el az, ahogy a norvégok a merényletekre reagáltak. Mint kiemelte: még több demokráciával, még több toleranciával és még több nyitottsággal.

A miniszterelnök szerint egyelőre nem lehet megjósolni, hogy a történtek megváltoztatják-e valamilyen irányban a norvég társadalmat. Azzal a határozottsággal azonban, amelyet a norvégok az elmúlt napokban tanúsítottak, tulajdonképpen már ki is jelölték az irányt. Norvégia továbbra is arról lesz felismerhető, amiről eddig – jelentette ki Stoltenberg, leszögezve: “Alapvető értékeinkre, a demokráciára, a nyitottságra, az emberségre támaszkodva kívánjuk továbbra is tiszteletben tartani az egymás közötti különbségeket, az emberi méltóságot és mindenki egyenlőségét.” A miniszterelnök szerint kormánya továbbra is törekedni fog arra, hogy támogassa a társadalom sokszínűségét, üdvözöl minden nyilvános vitát. “Az erőszakot azonban soha nem fogadhatja el” – hangsúlyozta Jens Stoltenberg.

A norvég kormányfő nem kívánt konkrét választ adni arra a kérdésre, hogy a merényleteket elkövető Anders Behring Breivik számára mi lenne a megfelelő büntetés. “Erre a kérdésre csakis a bíróságok adhatják meg a választ” – jelentette ki Stoltenberg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik