Ez volt az első eset, hogy nem emberi gyógyszert adtak be a halálra ítéltnek az Egyesült Államokban, ahol a kifogyott altatóinjekciós készletek miatt több államban hónapok óta szünetelnek a kivégzések. Az 58 éves John Duty-t azután ítélték halálra, hogy 2001-ben megfojtotta 22 éves cellatársát, miközben háromszoros életfogytiglani börtönbüntetését töltötte. Az oklahomai büntetés-végrehajtási intézmény szerint a férfi helyi idő szerint csütörtök este 6 óra 12 perckor kapta meg az injekciót, halálát pedig hat perccel később állapították meg. A férfi kivégzéséhez pentobarbital injekciót használtak, amit rendszerint állatorvosok adnak be altatóként a műtétre váró állatoknak.
Az állati gyógyszerre vonatkozó oklahomai kérelmet novemberben engedélyezte egy helyi bíróság, utat nyitva más államok előtt is a szer használatára. A döntés ellen tiltakozó jogvédő csoportok szerint azonban az altató azért nem alkalmas a kivégzésre, mert elképzelhető, hogy nem veszti tőle eszméletét az elítélt, és szenvedni fog a sokkal fájdalmasabb második injekció, azaz a halált okozó méreginjekció beadásakor.
Az Egyesült Államok több államában hónapok óta szünetelnek a kivégzések, mivel kifogyott a készlet a sodium thiopental nevű, kivégzésekhez használt altatóból. Kalifornia nemrég rendelt nagy tételben a kábítószerből Nagy-Britanniától, míg Oklahomában mostantól állati gyógyszerrel pótolják az altatót. Az altatószer kizárólagos amerikai gyártója, a Hospira pedig jövő januárra ígéri az újbóli előállítását.