Külföld

Két elnöke lett Elefántcsontpartnak

admin
admin

2010. 12. 04. 19:52

Elefántcsontparton szombaton a vitatott elnökválasztás mindkét jelöltje letette az államfői esküt, miután egyaránt győztesnek nyilvánították magukat, a politikai válság pedig ismét fegyeres összecsapást robbantott ki a nemrég polgárháború által sújtott nyugat-afrikai országban.

A kétfordulós – október, illetve november végén megtartott – szavazáson
a választási bizottság az ellenzéket vezető Alassane Ouattarát hozta ki
győztesnek (a voksok 54,1 százalékával), az erdeményt azonban érvénytelenítette
az ország alkotmánytanácsa, s a szerinte 51,4 százalékot szerzett eddigi
elnököt Laurent Gbagbót kiáltotta ki nyertesnek.



Gbagbo szombaton letette elnöki esküjét, annak ellenére, hogy az ENSZ, az
Európai Unió, az Egyesült Államok, az ECOWAS nyugat-afrikai regionális
országcsoport, Franciaország és számos egyéb állam kinyilvánította, hogy ellenfelét,
Ouattarát tekinti győztesnek.



Ouattara győzelmét az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyilatkozatban akarta támogatni,
ezt azonban a világszervezet diplomatáinak közlése szerint Oroszország
megakadályozta.



Az ünnepi eskütétel alkalmából elhangzott szózatában Gbagbo, akit már 2000-ben
is vitatott körülmények között választottak államfővé, elítélte a külföldi
beavatkozásokat, és kijelentette: „soha nem fogjuk feladni
szuverenitásunkat”.



A nap folyamán az Afrikai Unió is Alassane Ouattara mellett tette le a voksát,
közölve: lépéseket fog tenni azokkal szemben, akik megpróbálják aláásni az
elefántcsontparti választási eredményeket abban a formában, ahogy azokat a
választási bizottság kihirdette.



Néhány órával Gbagbo után Ouattara is letette az államfői esküt, s erről
írásban értesítette az ország alkotmánytanácsát.



Guillaume Soro miniszterelnök, aki előzőleg jelezte, hogy Ouattara győzelmét
ismeri el, szombat este már neki nyújtotta be lemondását. Ouattara ismét
megbízta őt a kormányfői teendők ellátásával.



A két ellenfél hívei szombatra virradóra tűzpárbajt vívtak egymással Abidjan
északi és déli részében, s az egyik összecsapásban legalább két ember életét
vesztette. A nap folyamán Outtara támogatói az utcákra vonultak a főváros egyik
negyedében, s tiltakozásul autógumikat égettek.



Az elnökválasztásoktól a stabilitás helyreállítását remélték
Elefántcsontparton. A mostani fejlemények ehelyett nyilvánvalóan tovább szítják
a politikai válságot Afrika egykor leggazdagabbnak számító országában, amelynek
virágzó gazdaságát 2002-2003-ban rövid polgárháború tette tönkre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.