A külkapcsolati stratégia tervezetének a Figyelőben hetek óta zajló vitájában többször is felmerült, hogy időszerű-e most új külkapcsolati stratégia megalkotása, amire – gondolva az elmúlt másfél évtized változásaira, az esélyek kiaknázása és a kihívások megválaszolása érdekében meghatározandó feladatokra, cselekvésre – egyértelmű „igent” mondhatok. Mint maga a szövegtervezet is rámutat, Magyarország EU- és NATO-tagságunkból adódó külpolitikai beágyazottsága, szerepvállalási lehetősége erősödött, a kettős tagságból természetesen következő nemzetközi kötelezettségei módosultak és bővültek.
Ezzel egyidejűleg rendkívül lényeges, előnyös, egyszersmind bizonyos kockázatokkal járó változások zajlanak a globalizálódó világban. Nemzetközi összefogást igényel a katonai fenyegetések, a terrorveszély, az egyre súlyosabb környezeti kockázatok, az időről időre sajnos megjelenő vallási, kulturális és etnikai konfliktusok kezelése, a megszüntetésükhöz elengedhetetlen párbeszéd ösztönzése.
Lehetőségeinkhez mérten segítenünk kell a gazdaságilag elmaradott régiók felzárkózását, a még nem, vagy nem kellően fejlett demokráciákban élő népek előrehaladását, az emberi, köztük a kisebbségi jogok érvényesülését, a nemzetközi szervezeteknek a változó világhoz igazodó reformját. Aktívan ki akarjuk venni részünket a globális kihívások megválaszolásából, az Európai Unió politikáinak, intézményi rendszerének, hatékony működésének alakításából, a közösség békefenntartó, béketeremtő akcióiból, a nemzetközi fejlesztési és segélyezési programokból.
Támogatni kell az autonómia-törekvéseket
Szomszédságpolitikánk alapelvei változatlanok, de a vita résztvevői által is részletezett körülmények új programokat tesznek szükségessé és lehetővé. A környező országokban élő magyar kisebbségek identitásőrzésének segítését, autonómia-törekvéseinek támogatását, összhangban e közösségek legitim szervezeteinek programjaival, az európai elvekkel és gyakorlattal, változatlanul kiemelt feladatunknak tekintjük, miközben tisztában vagyunk azzal, hogy az érdemi előrelépéshez, valódi megoldáshoz ki kell alakítani a támogató többségi és európai – kormányzati és lakossági – környezetet is.
Gyurcsány Ferenc és Göncz Kinga az EU-reformszerzõdés aláírásakor (Fotó: MTI)
Egyre hangsúlyosabb törekvésünk, hogy elősegítsük a kisebbségi közösségek és tagjaik gazdasági-társadalmi fejlődését, érvényesülését, kiaknázva egyebek közt a határrégiók összehangolt fejlesztésében rejlő lehetőségeket, az önkormányzatok és a civilszervezetek kapcsolatainak elmélyülésével kínálkozó új együttműködési formákat.
Belpolitikai indulatok
A nemzetközi kapcsolatok alakításának fontos kérdése az értékek és érdekek összhangja. Ezt az elvet a stratégia tervezete sem téveszti szem elől, mint ahogyan az utóbbi években sem merült fel integrációs és szövetségi partnereink részéről olyan vád, hogy a tagságunkkal természetesen és büszkén vállalt érték- és érdekközösség bármelyik kritériumát is megsértettük volna külpolitikai lépéseinkkel vagy állásfoglalásainkkal.
Annál sajnálatosabb tehát, hogy a belpolitikai viták hevében külpolitikai területen indokolatlan támadások érik a kormányt ellenzéki oldalról, nem egyszer külföldi tárgyalások, érintkezések alkalmával. Ez nem is a kormánynak, hanem az országnak árt, rontja versenyképességét, hitelét. Hazánk érdeke az lenne, ha a fő vonalakban elismerten meglévő egyetértést hangsúlyozná minden politikus.
Tény, hogy több gyakorlati kérdésben az ellenzéki és kormányzó pártok közötti küzdelem áldozatává vált a korábban itthon és külföldön is képviselt, külpolitikánk fő elemeiben minden felelős politikai szereplő által elfogadott konszenzus. Miként a vitacikkek is rámutattak, nem „stratégia-alkotási lázban” égünk, hanem a külkapcsolatainkat meghatározó, mindannyiunk által vállalható szempontokat kívánjuk rögzíteni, a választópolgárok és külföldi partnereink előtt is egyértelművé téve céljainkat, két- és többoldalú törekvéseinket.
Egyet tudok érteni elődöm, Martonyi János megfogalmazásával, amely szerint a politikai élet szereplőinek – a nemzetstratégiai minimumra épülő közös célok elfogadása mellett – abban kellene versenyezniük és vetélkedniük egymással, hogy melyikük tudja sikeresebben elősegíteni ezek megvalósulását. Nos, arra van szükség, hogy a külkapcsolati stratégiában megfogalmazzuk nemzeti érdekeinket, egyetértésre jussunk minél több kérdésben, majd külföldön és belföldön következetesen képviseljük is ezeket. A megvalósításról pedig vitatkozzunk, amikor csak kell, de legyünk képesek a közös fellépésre, és örüljünk a sikereknek, vagy ha úgy tetszik, a mindenkori kormány ellenzék által is támogatott fellépésének ezen érdekek képviseletében.
(A cikket teljes terjedelmében, többek között az indokolatlan kishitűségről, a Figyelő legfrissebb számában olvashatja!)
