Külföld

Belgrád még az EU-tagságért sem adja Koszovót

admin
admin

2006. 07. 31. 12:43

Szerbia soha nem fog lemondani déli tartományáról, Koszovóról, ahol már csak elenyésző kisebbségben élnek szerbek a túlnyomórészt albán lakosság mellett. Ezt a szerb miniszterelnök jelentette ki hétfőn egy belgrádi lapnak nyilatkozva.

Vojislav Kostunica szavai szerint kormánya „még az Európai Unióhoz való gyorsabb csatlakozás kedvéért sem” tenné meg, hogy lemondjon a szerbség bölcsőjének tartott Koszovóról. Amennyiben a tartomány mégis függetlenné nyilvánítaná magát, a lépés ellen Belgrád minden jogi eszközt igénybe fog venni – szögezte le a kormányfő a Danas című lapban.

Kostunica az interjúban úgy vélekedett, hogy a koszovói probléma megoldása „nem feltétlenül lesz kedvezőtlen Szerbia szempontjából”. Ezt a vélekedését arra alapozza, hogy „a nemzetközi közösség egy része csak egyetlen megoldási lehetőséggel – Koszovó függetlenségével – számol, kidomborítva ennek felszínes előnyeit.


Függetlenség vagy autonómia?

Ám a függetlenségnek számos gyenge pontja van, míg az a megoldás, amelyet mi szorgalmazunk – a lényegi autonómia –, számos előnnyel bír” – hangoztatta a szerb kormányfő a belgrádi újságban.

A Koszovó lakosságának 90 százalékát alkotó albánok a teljes függetlenséget akarják elérni az idén februárban Bécsben megkezdődött státustárgyalásokon, míg Belgrád az autonómiánál többet, függetlenségnél kevesebbet adna a tartománynak.

A NATO 1999 tavaszán, megelégelve a szerbiai tartományban második éve tartó etnikai tisztogatást, légi hadjárattal kényszerítette rá Jugoszláviát, hogy elfogadja a koszovói béketervet, s a tartományba nyáron bevonult a KFOR, a közigazgatást pedig az ENSZ missziója (UNMIK) vette kezébe.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.