Nagyvilág

Nem oszlatta fel magát a lengyel parlament

Nem oszlatta fel magát a lengyel parlament, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt indítványának támogatottsága ugyanis nem érte el a kétharmados többséget. A PiS szabaddá akarta tenni az utat az előre hozott választások kiírása előtt, mert jelenleg kisebbségben kormányoz.

Az indítvány támogatottsága jócskán elmaradt az elfogadásához megkívánt kétharmados többségtől. A kormányzó konzervatív nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) párt ilyen értelmű indítványa mellett 206 képviselő szavazott, 236 azonban ellene, és hatan tartózkodtak. A PiS-honatyákon kívül az ellenzéki Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) képviselői voksoltak csak a törvényhozó testület feloszlatása mellett, mert – a közvélemény-kutatások szerint – az SLD-nek esélye lenne pozícióinak javítására egy előre hozott választáson.

A parlament 460 fős alsóházában 156 mandátummal bíró PiS szabaddá akarta tenni az utat az előre hozott választások kiírása előtt, mert jelenleg kisebbségben kormányoz, és rá van utalva a Samoobrona (Önvédelem) nevű populista parasztpárt és Lengyel Családok Ligája nevű nacionalista katolikus szervezet bizonytalan külső támogatására. Abban bízik, hogy ha még ez év tavaszán megrendeznék az egyébként csak 2009-ben esedékes választásokat, egyértelmű többséget szerezhetne a szejmben.


Ellenzéki támogatás


A fő ellenzéki párt, a liberális Polgári Platform röviddel a parlamenti szavazás előtt felajánlotta támogatását a konzervatív kormánynak több fontos, a gazdaság felélénkítését célzó törvény elfogadásához. Donald Tusk pártvezető szerint egyelőre őszig szólna a felajánlott törvényhozási együttműködés. Ha sikeresnek bizonyul, lehet tárgyalni a folytatásról és a szorosabb együttműködésről – tette hozzá. Ha bebizonyosodik, hogy nem tudnak együttműködni, még mindig ráérnek akkor kiírni az új választásokat – vélekedett.

Tusk levelet intézett Jaroslaw Kaczynskihez, a Jog és Igazságosság vezetőjéhez, és indítványozta, hogy a két jobbközép párt hagyjon fel az egymás ellen intézett kölcsönös kíméletlen támadásokkal. Kaczynski kedvezően válaszolt a felhívásra, de felszólította a liberálisokat: két napon belül terjesszék elő javaslataikat egy közös kormánykoalíció létrehozására, máskülönben a PiS „kénytelen lesz” más partnerek után nézni. A konzervatívok még a parlamenti szavazás előtt jelezték, hogy ha nem sikerül kieszközölni az előre hozott választásokat, néhány kis párttal próbálnak koalíciós megállapodást kötni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik