Külföld

Interjú Medgyessy Péterrel – Vállalkozó nem kunyerál

admin
admin

2001. 07. 10. 15:16

A fejéről a talpára állítaná a Széchenyi-tervet a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, aki adócsökkentés révén több pénzt hagyna a vállalatoknál a fejlesztésekre. Medgyessy Péter szerint a kormánynak rossz a ritmusérzéke: késtek a forint árfolyamsávjának kiszélesítésével, késlekedtek az állami nyugdíjrendszer korszerűsítésével és elszalasztották a privatizációs lehetőségeket.

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az Ön ihivatali ideje alatt elfogadott nyugdíjreform magára hagyta az állami nyugdíjrendszert, amely így sem nem eléggé vonzó, sem nem finanszírozható. Mit érez, amikor megkérdőjelezik a nyugdíjreform alapjait?

– A nyugdíjreform egy rendkívül összetett folyamat volt, tartalmazta a korhatár megemelését, a tőkefedezeti nyugdíj bevezetését és az állami nyugdíj korrekcióját. Óriási lépés volt, amelyet az OECD-től kezdve mindenütt a világon nagyra értékeltek. Ami pedig ennél is fontosabb, az érintettek is elégedettek vele, hiszen számításainkhoz képest is lényegesen többen választották a vegyes rendszert, mint amennyien a hagyományos állami nyugdíjat. Az új struktúra egyébként jótékony hatással van a nemzetgazdaság egészére is, a tőkefedezeti ágon felhalmozott megtakarítások – a befektetési szférán keresztül – visszaáramolnak a gazdaságba, s ez segíti a fellendülést. Ebből következően a nyugdíjreformot nagyon nehéz támadni. Sajnálatos módon a kormány mégis mindent megtesz annak érdekében, hogy ellehetetlenítse; 6 százalékon befagyasztotta a magán-nyugdíjpénztárakba fizetendő hányadot, s ezzel százmilliárd forintos nagyságrendű pénzt vett ki az érintett polgárok zsebéből. Ami pedig az állami nyugdíjrendszert illeti, eredetileg is az volt a tervünk, hogy áttekinthetőbb, pontosabb elszámolásra térjünk át, így helyeslem a mostani törekvéseket. Csak azt nem értem, mi tartott három évig. És még mindig csak a gondolatig jutottak el.

– Felelősnek érzi-e magát azért, mert pénzügyminiszteri megbízatása során formális országgyűlési felhatalmazás nélkül vállalt kormányzati garanciát a főváros metróépítésére?

– Valószínűleg nem jó szakértőket vett igénybe a bíróság. Mégpedig azért, mert elképzelhetetlen az állami költségvetési gazdálkodás anélkül, hogy a pénzügyminiszter bizonyos hosszabb távú kötelezettségeket vállaljon. Egyetlen igazán nagy volumenű fejlesztés sem létezik ugyanis, amely kizárólag az adott naptári évben teljesülne, ebből kifolyólag a következő évre mindig áthúzódnak feladatok és finanszírozási igények. Amikor a parlamenti képviselők arról döntöttek, hogy egymilliárd forintot szánnak a metróberuházás előkészítésére, nyilvánvaló volt, hogy ezt azért teszik, mert úgy gondolják, a rákövetkező évben folytatódik a beruházás.

– Akkor, az aktuálpolitikai megfontolásokon kívül is, látja értelmét a kétéves költségvetésnek?

– Ha a gazdaság fejlődését képesek volnánk pontosabban előrelátni, akkor nem feltétlenül volnék a kétéves költségvetési tervezés ellen. Ez a kormány azonban alapvető kérdésekben még az előjelét sem találta el a folyamatoknak. Jó példa erre az infláció, amely a költségvetési tervezés meghatározó paramétere. A kormány rendre rossz prognózisokat állít fel, arra alapozza a kiadásokat és a bevételeket, majd megkerüli az egyébként törvényes utat, hogy ne kelljen a parlament előtt számot adnia a gazdálkodásáról.

– Ez azt is jelenti, hogy amennyiben kormányt alakíthatna, módosítaná a 2001-2002. évi büdzsét?

– Aki ismeri a költségvetés rendszerét, az tudja, hogy olyan apró “finomságok” vannak benne, amelyeket az ellenzék aligha vesz észre. Így megalapozatlan volna most azt állítani, hogy mindenképpen pótköltségvetést nyújtanánk be. Előbb megismerném a részleteket.

– Építene-e metrót Budapesten a szocialista párti kormány?

– Igen, a fővárosnak szüksége van metróra. És nemcsak a fővárosiaknak, hanem mindazoknak, akik ahelyett, hogy az ügyeiket intéznék itt, kénytelenek hosszú órákat arra pazarolni, hogy eljussanak a város egyik részéből a másikba. Azt azonban, hogy mi legyen az új metró útvonala, nyilvánvalóan nem nekem kell eldöntenem, azt a szakemberekre bízom.

– A kormány álláspontja szerint az autópálya-építések esetében azért mellőzhető a közbeszerzési eljárás, mert csak így valósítható meg, hogy valóban hazai vállalkozások kapják a megbízást. Mit változtatna az autópálya-építés finanszírozásán és működtetésén?

– Nagyon remélem, hogy miniszterelnöki mandátumom félidejére az Európai Unió tagjai leszünk. Az EU pedig nem tűri a közbeszerzési eljárások megkerülését. Ez a technika teszi ugyanis lehetővé az adófizetők pénzének legtakarékosabb felhasználását. Lehetséges, hogy a jelenlegi megoldás egy kis magyar vállalkozói csoportnak kedvező, viszont nem tudjuk, nem lehetne-e olcsóbban elvégezni a munkákat. Pályázatot egyébként akkor is ki lehetett volna írni, ha feltétlenül magyar vállalkozásnak akarták volna adni a megbízást. Ebben az esetben legalább lett volna összehasonlítási alap. De a magyar vállalatokat sem pályáztatták meg! A magam részéről el tudok képzelni bizonyos preferenciákat a hazai vállalkozások támogatására mindaddig, amíg nem vagyunk tagjai az uniónak. Attól a perctől fogva azonban, ahogy bekerültünk, pályáztatni kell, és az a legolcsóbb az adófizetőknek.

– Európai viszonylatban alacsony a hazai beruházási ráta. Milyen szerepet szán az államnak annak érdekében, hogy ez az arány növekedjen?

– Vitathatatlanul alacsony ez a mutató. Egyrészről Magyarországon az infrastruktúra – az út-, vasúthálózat, a vízellátás és a csatornarendszer – még mindig nagyon rossz állapotban van. Ezt az infrastruktúrát úgy lehet látványos gyorsasággal fejleszteni, ha mi magunk áldozunk rá, és kérünk hozzá uniós támogatásokat. Másrészről viszont nagyon szeretném elősegíteni az új munkahelyek teremtését, s erre elsősorban a kis- és középvállalkozói kör képes, hiszen a multinacionális cégek nem elsősorban munkaintenzív termelést fejlesztenek.

– A kis- és középvállalkozások támogatását a rendszerváltás óta minden kormány a zászlajára tűzte. Egyedül az Orbán-kormány az, amelyik Széchenyi-terv címen önálló programot hívott életre ebből a célból. Mi a véleménye a Széchenyi-tervről? Mit tartana meg belőle, mit változtatna rajta?

– Iparosoktól, vállalkozóktól hallom, hogy miután ők tisztességesen dolgoznak, elvárnák, hogy nekik a bevételeikben képződjön annyi forrás, amennyiből már fejleszteni is tudnak. Nem szeretik, ha kunyerálni kell. Ráadásul a Széchenyi-terv tág teret enged a pályázatok elbírálóinak a mérlegelésre. Annak adnak, akit szeretnek. Ha pedig adnak, olyan saját erőt követelnek meg, amelyet nem tud felmutatni a kis- és középvállalkozói kör. Ebből kifolyólag a megcélzott kör képtelen hozzáférni ezekhez a forrásokhoz. Sajnos ez a kormány sem kivétel az alól, hogy nem tudja megoldani a kis- és középvállalatok problémáját. A Széchenyi-tervet tehát én nem elvetem, hanem átalakítanám: kevésbé személyfüggővé tenném az elbírálást. Ha tehát valaki tudja teljesíteni a feltételeket, akkor automatikusan megkapná a támogatást.

– Az Orbán-kabinet programjában azt ígérte, hogy “2000-re a kormány nagyobb szabású adóreformot készít elő”. Ebből annyi valósult meg, hogy némileg csökkent a tb-járulék mértéke. Ön szükségét látja-e egy valódi adóreformnak, s ha igen, az mire terjedne ki?

– Erre helyezném a hangsúlyt. A tb-járulékot csökkentjük és vállaljuk a vállalati terhek mérséklését. Átmeneti tb-kedvezményt adunk azoknak a vállalatoknak, amelyek elhelyezkedni nem tudó fiatal, szakképzett munkaerőt alkalmaznak. Ha kell, állami segítséggel kockázatitőke-társaságokat hozunk létre, mert az a tapasztalat, hogy a kis- és középvállalkozói kör elsősorban tőkehiánnyal küzd. Emellett csökkenteni fogjuk azokat az adóterheket, amelyek drágítják a munkaerőt – így például a személyi jövedelemadózásban nagyon lényeges változtatásokat tervezünk. Mindezek együttes hatása az lesz, hogy automatikusan, magánál a vállalatnál képződik forrás a fejlesztésre.

– Úgy tűnik, az Orbán-kormány egyik legsikeresebb – de mindenképpen legnépszerűbb – programja a lakásépítés ösztönzése, és az ezzel kapcsolatos hitelezési rendszer támogatása. Folytatná-e ezt a gyakorlatot?

– Alapvetően alakítanám át. A jelenlegi támogatást ugyanis azok a fiatalok tudják igénybe venni, akiknek vagy már most nagyon komoly jövedelmük van, vagy jelentős anyagi segítséget kaptak családjuktól, esetleg mindkettő. Ez jó ugyan, de az ifjúság nagyon szűk rétegét érinti. A többinek is kell perspektívát nyújtani. Ezért a jelenlegi támogatási rendszert ki fogom egészíteni egy bérlakás-építési programmal. Az a tervem, hogy 2006-ra minden ma ismert bérlakásigényt ki tudjunk elégíteni. A lakbérekben kell érvényesíteni a szociális szempontokat.

– Részben az életszínvonal növekedése, részben a korábbi évek során elhalasztott beszerzések miatt dinamikusan növekszik a lakossági fogyasztás, miközben stagnál vagy csökken a megtakarítási ráta. Közgazdászként nem tartja-e veszélyesnek ezt a folyamatot, és politikusként mit tud ígérni?

– Az emberek természetes vágya, hogy ki akarják elégíteni évek óta halogatott fogyasztási igényeiket – ez akár még húzóereje is lehetne a termelésnek. A magyar gazdaság azonban olyan kicsi, hogy a valódi húzóerő mindig az export lesz, másodsorban is a beruházások, s csak a legvégén a lakossági fogyasztás. Másrészt viszont a jelenlegi banki reálkamatok és befektetési feltételek mellett az is elkölti a pénzét, aki képes volna megtakarítani. A tőzsde – finoman szólva, nem utolsósorban a kormány áldásos ténykedésének köszönhetően – nem kecsegtet hozammal. Ráadásul ma már az ingatlan sem olyan jó üzlet, mint hónapokkal ezelőtt volt. A lakossági megtakarítások ösztönzése már csak azért is lényeges, mert a fejlesztéseknek ez az egyik legfontosabb forrása.

– A Surányi György nevével fémjelzett, 1995 óta érvényben lévő monetáris politika az utóbbi egy hónapban gyökeresen megváltozott, a forint erőteljesen felértékelődött. Ön nem várt volna még ezzel a lépéssel, hiszen a hazai exportőrök most igen kényelmetlen helyzetbe kerültek?

– Nemhogy nem vártam volna, hanem hamarabb csináltam volna meg! Abban a szent pillanatban, amikor az infláció érezhetően csökkenni kezdett egy évvel ezelőtt, ki kellett volna szélesíteni az árfolyamsávot. Akkor még ez az intézkedés segítette volna az infláció leszorítását. Most, amikor az árszínvonal-növekedés felfelé kunkorodik, sokkal kevésbé hatásos. Ráadásul meg kellett volna határozni azt az eszközrendszert, amelyet a jegybank akkor vet be, ha nem várt kedvezőtlen hatások jelentkeznek. Valószínűleg a sáv szélességének a meghatározása is egy kicsit merész volt, én szűkebbre nyitottam volna az intervenciós sávot. Végül is most az történt, hogy egy – egyébként szükséges és helyes – intézkedést katasztrofálisan valósítottak meg. A forint felértékelődésének az inflációra gyakorolt hatása nagyon lassú és nagyon csekély, bár kétségkívül létezik, a valuta erősödése viszont nagyon rossz hatással van az exportáló kis- és középvállalatokra. Hiszen ezek a vállalatok most 8-10 százalékkal kevesebb bevételre tesznek szert. Ha jól meggondoljuk, hogy egy hagyományos vállalkozáson mennyi nyereség van, akkor az nem több, mint 10 százalék – vagyis a felértékelődő nemzeti fizetőeszköz elviszi a teljes exportnyereségüket. Ezt hetek óta tudjuk, a kormány mégis tátott szájjal nézi a folyamatokat. Mindezt tetézi, hogy a forint ilyen mértékű felértékelődése a deviza-megtakarításokat is rosszul érinti. Ott tartunk tehát, hogy most már sem forintban, sem devizában nem érdemes megtakarítani.

– A miniszterelnök szerint a forint felértékelődésével a nemzeti vagyon és a polgárok magánvagyonának értéke is megnőtt…

– Ez közgazdasági értelemben abszurd. Elméleti átértékelődésről van szó, amely a gyakorlatban aligha érvényesíthető. Csak akkor lenne realizálható, ha a vagyonát valaki külföldön eladná; ezt pedig, gondolom, nem akarja senki. Annyi bizonyos: az exportőrök máris rosszabb helyzetben vannak, az import oldalán megmutatkozó pozitív változásokra pedig még várnunk kell.

– A Magyarországon tevékenykedő multinacionális vállalatokat a forint árfolyama nem érinti. Döntő többségük vámszabad területen, jelentős adókedvezmények mellett termel. Hogyan szüntetné meg ezek “enklávé” jellegét, s milyen intézkedésekkel tartaná fönn Magyarországnak a multik körében népszerű telephely szerepét?

– Az ilyen célirányos politika ma már nagyon sok korlátba ütközik. Egyet tehetünk: ösztönözzük a technológiafejlesztést és a kutatási központok létesítését. Ezt annak idején már elkezdte a Horn-kormány, részben folytatta az Orbán-kormány, s azt hiszem, ennél sokkal nagyobb intenzitással kell folytatnia a következőnek is. A cél az, hogy a fejlett technológiákon és kutatási központokon keresztül kössük ide a nemzetközi tőkét. A jelenleginél kisebb társadalombiztosítási terhek nyilvánvalóan szintén további vonzerőként szolgálnának a külföldi befektetők számára. Ezen túlmenően minden, ami a bizalmukat erősíti – a kiszámíthatóság, a jogbiztonság, az előrelátás, a kormány szavahihetősége – fokozza a vonzerőt.

– Orbán Viktor kijelentette: “A privatizációt egyszer s mindenkorra el kell felejteni.” Ön szerint is túlvagyunk-e az állam vállalkozói vagyonának értékesítésén?

– Lehet, hogy Orbán Viktor elfelejtette. Bár azért kormánya gondolt arra, hogy mégiscsak kellene privatizálni, csak elügyetlenkedték a dolgot. A Malév esetében például ott tartunk, hogy a kormány harmadik évében a cég immár a negyedik vezérigazgatót fogyasztja. Nem találtak szövetségi rendszert a nemzeti légitársaság számára, nem találták meg azt a komoly érdeklődőt, amelyik megvenné a Malévet – ezek után feladták. Beszéltek továbbá az Antenna Hungária privatizációjáról; neki is futottak, tettek egy kísérletet a privatizációra, azután lefújták. Ezeket a halvány kísérleteket tényleg el kellene felejteni! Szerintem egyébként az említett vállalatokon kívül még másutt is van tere a magánosításnak; főleg ott, ahol az a fogyasztók érdekeit szolgálja.

– Orbán Viktort rendszeresen támadják apja bányavállalkozása miatt, míg felesége nevén szőlőültetvények vannak. Itáliában pedig a demokrácia próbakövévé vált Silvio Berlusconi magánérdekeltségeinek összeférhetetlensége kormányfői megbízatásával. Ön mit tervez üzleti érdekeltségeivel, amennyiben elnyeri a miniszterelnöki megbízatást?

– Néhány párt és politikus legendát keltett arról, hogy milyen anyagi hátterem van. Ez – sajnos – nevetséges túlzás. Nekem a tisztes polgári jóléthez szükséges vagyonom van, amelyből jól meg lehet élni. De nem vettem részt semmiféle privatizációban, nincsen termelővállalatom, és végkielégítést sem vettem fel állami intézményektől. Tanácsadó cégem kemény munkával keresi meg a jövedelmét, alvállalkozóimmal együtt egyébként tíz család él meg belőle. Természetesen, amikor miniszterelnök leszek, ezt a céget és egy mostanában alapított kockázatitőke-társaságban meglévő egymillió forintos részesedésemet el fogom adni – de nem közvetlen hozzátartozóimnak, családtagjaimnak, hanem valószínűleg a cégben dolgozóknak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.