Nagyvilág
Élő
Kéthetes tűzszünetet kihirdetését javasolta Ferenc pápa az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a katolikus és ortodox húsvét és nagyhét ünneplésének idejére – közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke pénteken a TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökséggel a katolikus egyházfővel folytatott személyes beszélgetésre hivatkozva.
Élő
Egy újabb orosz cégvezető halt meg gyanús körülmények között: ezúttal a Yakutsenergo igazgatóhelyettesének, Igor Szkurkovnak a holttestét találták meg egy orosz fogdában, állítólag öngyilkos lett.
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 6186-an léptek be Magyarországra csütörtökön, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4211-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, azaz összesen 10.397-en érkeztek a háború sújtotta országból – írta közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Élő
Oroszország az összes erejét Bahmut városának elfoglalására összpontosítja, de az ukrán csapatok a túlerő és a rendkívül nehéz helyzet ellenére is kitartanak – mondta el a kelet-ukrajnai katonai parancsnokság szóvivője, Szerhij Cserevatyi a Reutersnak, aki szerint Moszkva érhet el taktikai sikereket, de nagy árat fizetnek érte.
Élő
Fehéroroszországban másfél év börtönre ítélték csütörtökön Andrej Dmitrijev volt elnökjelöltet, Aljakszandr Lukasenka államfő kihívóját a 2020-as elnökválasztáson, a voksolást követő tüntetési hullámmal összefüggésben - közölte az MTI szerint a Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet.
2023. 04. 06. 21:48
Élő
Az ukrán erők csütörtökön több mint húsz orosz támadást vertek vissza, ebből tízet a Donyeck megyei Bahmut városánál - közölte csütörtök esti harctéri helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.
2023. 04. 06. 20:00
Élő
Az orosz elnök szóvivőjének tudomása szerint Vlagyimir Putyin nem tárgyalt orosz nukleáris fegyverek - interkontinentális ballisztikus rakéták - Fehéroroszországba történő telepítéséről Moszkvában Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel, jelentette csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség.
2023. 04. 06. 18:15
Videó
A Deutsche Welle videóriportja az orosz-ukrán front jelenleg legvéresebb szakaszáról, a földi pokolból.
Élő
Ukrán diverzánsok behatolási kísérletét akadályozták meg orosz határőrök, közölte Alekszandr Bogomaz Brjanszk megyei kormányzó csütörtökön a Telegram-csatornáján.
2023. 04. 06. 15:50
Élő
Emmanuel Macron francia elnök elmondta, hogy ő és kínai kollégája, Hszi Csin-ping megvitatták az ukrajnai háborút, és egyetértettek abban, hogy a nukleáris fegyvereket ki kell zárni a konfliktusból.
2023. 04. 06. 13:26
Élő
Továbbra sem világos, ki robbantotta fel az Északi Áramlat vezetékeket tavaly szeptemberben – nyilatkozta az ügy kivizsgálását vezető svéd ügyész, Mats Ljungqvist.
2023. 04. 06. 10:17
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:36 Napirend után: Aktivizmus nélkül lehetséges független, modern média?
- 18:18 Magyar Péter: A parlament megszavazta a politikusok vagyonosodási vizsgálatát
- 18:02 Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére”
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 17:53 Tarr Zoltán elmagyarázta, miért szerepelnek a költségvetésben NER-es intézetek
- 17:31 Tavalyi balesetekor majdnem lebénult, most visszavonult a kétszeres olimpiai bajnok Michelle Gisin
- 17:06 Órákra elérhetetlenné válik több állami ügyintézési felület
- 17:02 Feledy Botond bedolgozott Navracsics Tibornak is
- 16:41 „Mire odaértem már kómában volt” – elhallgatta a börtön az apa elől, hogy haldoklik a fia
- 12:46 Megmutatták, hogy nézett ki az Alföld kétszáz évvel ezelőtt
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 07:00 Kvíz: felismered a 80-as évek házibulijainak slágereit – az első soruk alapján?
- 11:18 Kiutalták Gulyás Gergely 16 millió forintos végkielégítését, ő tovább is utalta
- 07:24 Itt a címlista a láthatatlan traffipaxokról
- 13:09 Orbán Viktor: Megpróbáltak beszervezni
- 10:05 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
