Nagyvilág

Németország és Franciaország is beszáll az Orbánék melegek jogait sértő törvénye miatt indított perbe

Emmanuel Dunand / AFP
Emmanuel Dunand / AFP
Tizenöt EU-tagország és az Európai Parlament támogatja majd az Európai Bizottságot a gyermekvédelminek nevezett törvénycsomag miatt indult bírósági eljárásban – írta meg a Népszava.

A csütörtöki határidőig tizenöt uniós tagország jelentette be, hogy részt vesz az Európai Bizottság (EB) oldalán a a melegek jogait sértő törvényi rendelkezések miatt Magyarország ellen indított európai perben – írja a Népszava a kormányzati megnyilatkozások és emberi jogi szervezetek közléseiből készített gyűjtése alapján. A 150 éves születésnapját ünneplő újság kiemelte, az utolsók között Franciaország és Németország is jelezte, hogy csatlakozik az eljáráshoz. A Népszavának azt mondta az Európai Bizottság szóvivője, hogy számukra egyértelmű, a magyar törvény sérti az uniós jogot és értékeket.

A lap szerint a tagállamok közül Ausztria, Belgium, Görögország, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Málta, Németország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szlovénia, valamint az Európai Parlament közölte hivatalosan, hogy az EB pozícióit kívánja erősíteni a perben. A lap kiemeli, hogy az ilyen részvétel megszokott az uniós bíróság gyakorlatában. A tárgyalásra előreláthatólag az év második felében, az ítélethozatalra jövőre kerül sor az Európai Unió Bíróságán.

Az érintett magyar jogszabályt a magyar kormány gyermekvédelminek nevezi. Egyebek mellett tiltja 18 éven aluliak számára homoszexualitást, nemváltást vagy „öncélú szexualitást” jelenítsenek meg, illetve korlátozhat vagy kizárhat egyes civil szervezeteket a szexuális felvilágosításból és más iskolai programokból. Az ellenzék és a jogvédők szerint tudatosan összemossa a pedofíliát a homoszexualitással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik