Nagyvilág

Az olasz külügyminiszter szerint stabil Silvio Berlusconi állapota

Alberto PIZZOLI / AFP
Alberto PIZZOLI / AFP

Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfőnek szerdai kórházba kerülése után „békés éjszakája” volt, állapota stabil – közölte csütörtök reggeli televíziós interjújában Antonio Tajani olasz külügyminiszter, amit az MTI szemlézett.

Tajani, aki egyúttal a 86 éves Berlusconi vezette Hajrá, Olaszország! nevű párt helyettes vezetője, a televízióban elmondta, hogy telefonon beszélt a volt kormányfővel.

Bízunk abban, hogy az Oroszlán visszatér. Ő soha nem adja fel. Bizakodóak maradunk

– tette hozzá.

Berlusconit szerdán vitték be a milánói Szent Rafael kórházba, ahol a jelentések szerint szív- és érrendszeri, valamint légúti problémákkal vették kezelésbe. Szerdai sajtóértesülések szerint a politikust intenzív osztályra került, ám ezeket a híreket Berlusconi szóvivője, Paolo Emilio Russo nem erősítette meg.

A Reuters csütörtök reggel arról írt, hogy Berlusconinál leukémiát diagnosztizáltak.

A politikus múlt héten négy napot töltött kórházban. Eleinte rutinkezelésekről számoltak be, ám később kiderült, hogy már akkor is szív- és érrendszeri gondokkal kezelték. Családja szerdán meglátogatta őt, testvére, Paolo Berlusconi akkori nyilatkozatában ugyancsak megerősítette, hogy fivére stabil állapotban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik