Nagyvilág
Élő
George Clooney felesége Amal Clooney emberi jogi szakértő az egyike azoknak a jogi szakembereknek, akik elfogatóparancs kiadásának kérelmezését javasolták a Nemzetközi Büntetőbíróságtól (ICC) Izrael állam és a Hamász több vezetője ellen.
2024. 05. 21. 10:09
Élő
Lelőttek egy amerikai MQ9 típusú drónt a dél-jemeni al-Bajda tartomány felett – közölte a jemeni húszik katonai szóvivője kedden.
2024. 05. 21. 09:47
Élő
Érkeznek a reakciók a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntésére, amely szerint elfogatóparancsot kér Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelenökre, Joáv Gallant védelmi miniszterre, valamint a Hamász politikai vezetőjére, Iszmáil Hanijehre, illetve a szervezet katonai főparancsnokára, Mohamed Deifre is.
2024. 05. 21. 09:22
Élő
Egy légicsapásban hétfőn este meghalt a Hezbollah rakéta- és rakétaegységének parancsnoka a „terrorszervezet” tengerparti körzetében – jelentette be az IDF.
2024. 05. 21. 08:27
Élő
Arról ír a Washington Post elemzője, David Ignatius, hogy Izrael az Egyesült Államokkal folytatott megbeszélések nyomán korlátozottabb módon fog fellépni, illetve elodázza a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah ellen tervezett nagyszabású, szárazföldi offenzíváját.
2024. 05. 21. 07:41
Élő
Spanyolország június végéig további Leopard 2A4 harckocsikat szállít Ukrajnának – erősítette meg hétfőn Margarita Robles spanyol védelmi miniszter amerikai kollégájával, Lloyd Austinnal az ukrajnai kontaktcsoport keretében tartott videókonferenciáján.
2024. 05. 21. 07:40
Élő
A lengyel hatóságok eddig kilenc személyt – lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat – gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetése miatt, közölte hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő.
2024. 05. 21. 07:24
Élő
Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters hírügynökségnek hétfőn Kijevben adott interjújában.
2024. 05. 20. 20:20
Élő
Lengyelország 300 millió eurós hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (EIB) az európai légvédelmi projekt részét képező lengyel-francia műholdprogramra - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, Nadia Calvino EIB-elnökkel közös sajtókonferenciáján.
2024. 05. 20. 16:19
Élő
Hétfő délelőtt számos politikai vezető kondoleált Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hosszein Amir-Abdollahian külügyminiszter helikopterbalesete után.
2024. 05. 20. 15:34
Élő
Az Európai Unió részvétét fejezi ki Ebrahim Raiszi iráni elnök, Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter és más iráni tisztviselők halála miatt, akik elhunytak a vasárnap bekövetkezett tragikus helikopter-balesetben – közölte az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.
2024. 05. 20. 13:15
Élő
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah hétfőn jóváhagyta Mohamad Mokbar első alelnök ideiglenes elnöki kinevezését, és ötnapos országos gyászt rendelt el a helikopterszerencsétlenségben elhunyt Ebrahim Raiszi államfő halála miatt.
2024. 05. 20. 12:43
Élő
Egy szibériai bíróság hétfőn 25 év börtönbüntetésre ítélt egy helyi férfit több bűncselekmény, köztük hazaárulás és egy katonai toborzó iroda felgyújtásának kísérlete miatt – közölte egy orosz ügyvédi szervezet.
2024. 05. 20. 12:26
Élő
Az Ebrahim Raiszi iráni államfőt szállító helikopter katasztrófája kapcsán Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn részvétét nyilvánította az iráni népnek, és felidézte a lengyel állami küldöttség halálával végződő 2010-es szmolenszki légikatasztrófát.
2024. 05. 20. 11:47
Élő
A KLM holland légitársaság júliustól ismét leállítja az tel-avivi járatait biztonsági kockázatokra hivatkozva – közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál hétfőn.
2024. 05. 20. 11:36
- 05:58 Bár összeomlott Orbán egykor rettegett sajtója, a romok alól régi arcok is előbújnak
- 03:33 Nico Paz arra a csatárra emlékezett BL-góljánál, aki belehalt abba, hogy a kapussal ütközött
- 23:26 Kilenc gólt rámolt be Bajnokok Ligája-ellenfelének a Como
- 22:00 Letartóztatták a szerb terrorellenes egységek parancsnokát
- 21:36 Lezuhant a NASA űrtávcsöve, mutatjuk, hol lépett be a légkörbe
- 21:07 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 04.
- 20:59 Élet Trump után
- 20:58 Miért kaptak ki ennyire a republikánusok?
- 20:53 Kétszer is vezetett, mégis kikapott Törökországban a Liverpool
- 20:41 Balog Zoltán nem indult, új püspöke van a Dunamelléki Református Egyházkerületnek
- 20:29 Lezsák Sándor: Kikérem magamnak, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzenek meg engem
- 20:26 Borbély Balázs a Milan elleni meccsről: Erre a napra vártunk!
- 19:49 JD Vance szerint az iráni háború miatt veszítettek
- 19:40 Ügynökakták: a katolikus püspöki konferencia bocsánatot kért a pártállammal együttműködők nevében
- 06:00 Kvíz: mennyire emlékszel a magyar népmesékre? 12 kérdés, amire illene tudni a választ
- 16:43 Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök
- 20:59 Élet Trump után
- 18:01 Az első Orbán-kormányban lehetett a legtöbb érintett – régi és új nevek bukkantak föl a most megnyílt ügynökaktákban
- 18:43 Semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül – reagált az Alkotmánybíróság Patyi András beszervezésére
- 15:39 Szijjártó közzétette apja és nagyapja adatait, mert az ügynökaktákban felbukkant egy Szijjárto
- 18:04 „Nem akarok mentegetőzni, borzalmasan dühös vagyok az akkori önmagamra” – Gyurgyák János elismerte, hogy beszervezték
- 20:29 Lezsák Sándor: Kikérem magamnak, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzenek meg engem
- 18:49 „Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközött
- 17:34 Katolikus főpapok 6-os kartonjai is előkerültek
- 15:02 A Fidesz kampányában szerepet vállaló HM-es vezetők pozícióban maradnak, az egyik nagy álláshalmozót viszont csendben leváltották
