Nagyvilág
A kijevi kormány páncélosok százait és jól kiképzett katonák ezreit küldte a "terrorellenes műveletek" térségébe a kelet-ukrajnai tűzszünet egy hónappal ezelőtti életbe lépése óta.
Bár a létezésüket elismerő Phenjan képviselője azt állította, ezek nem börtönök, hanem "javítóközpontok".
A tisztet 1951-52-es tetteiért ítélték el a lengyel fővárosban.
Az Európai Unió légihidat hoz létre, hogy könnyebben eljuttathassa segélyeit Nyugat-Afrikába, az Ebola-járvánnyal küzdő országok számára.
2014. 10. 07. 22:00
Az ENSZ szíriai különmegbízottja és a török elnök is azt kéri, hogy segítsenek megvédeni Kobanit, de vélhetően a város sorsa már megpecsételődött.
2014. 10. 07. 21:26
A közösségi hálón arra mozgósítanak, hogy azonosítsák be a fegyveres erőkben szolgálók családtagjait, kutassák fel otthonaikat és mészárolják le őket.
2014. 10. 07. 20:53
Az energiaunióért felelős európai bizottsági alelnöknek jelölt Alenka Bratusek helyett valaki mást delegálhat majd Szlovénia – tudta meg az MTI meg nem nevezett brüsszeli bennfentesektől.
2014. 10. 07. 20:00
Hamenei ajatollah szerint az országnak 150 milliós lakossága kellene, hogy legyen a mostani 77 millió helyett.
Az ATM-et az ország fővárosának egyik felsőkategóriás hoteljében állították fel, most még csak amerikai dollárt lehet belőle felvenni.
Az Egészségügyi Világszervezet ezt annak kapcsán közölte, hogy egy ápolónő megfertőződött Spanyolországban.
2014. 10. 07. 17:30
Erős, 6,6 fokos földrengés rázta meg kedden a délnyugat-kínai Jünnan tartományt, áldozatokról és károkról egyelőre nincs jelentés.
A magyar kormány a lehető legjobb döntést hozta meg Navracsics Tibor európai uniós biztossá való jelölésével - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban.
2014. 10. 07. 16:38
Az ukrán parlament kedden elfogadta azt a kormányzati előterjesztést, amelynek alapján távollétében is elítélhető Viktor Janukovics, a kijevi Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt ukrán elnök, és vagyonát is elkobozhatja az állam.
A török elnök szerint az országa határához közeli Kobani bármelyik pillanatban eleshet.
2014. 10. 07. 14:46
Az Európai Bizottság megválasztott elnöke egyelőre nem gondolkozik B-tervben, a meghallgatások végeztével kezd majd egyeztetéseket az Európai Parlament vezetőivel.
2014. 10. 07. 14:26
A jeltelen tömegsírban hat ukrán katona holttestére bukkantak. Egy ukrán civil szervezet holttestek felkutatásával foglalkozó tagjai találtak rá a sírra.
Két orosz, tizennyolc ukrán és két fehérorosz állampolgár nyerte el szabadságát.
Több mint 130 szélsőséges szunnitát vettek őrizetbe az iráni hatóságok
2014. 10. 07. 13:20
Ijesztően könnyen jutottak be az épületbe.
2014. 10. 07. 13:06
Újabb két Lenin-szobrot döntöttek le ismeretlenek keddre virradóan a kelet-ukrajnai Harkiv városában.
Hongkongban egyre csökken a tüntetők száma.
"Valahol nyilvánvalóan valami probléma van."
Legalább hét emberrel végzett Japánban az országra az utóbbi napokban kétszer is lecsapó Fanfon tájfun. Öt embert, köztük két amerikai katonát eltűntként tartanak nyilván.
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:57 Szoboszlai útját járta, Amorim távozása óta szárnyal a MU csodacseréje
- 15:30 Itt vannak a Xiaomi új mobiljai, amelyek a Samsungnak és az Apple-nek is feladják a leckét
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 15:30 Ennyibe kerülnek itthon a Xiaomi legújabb csúcskategóriás okostelefonjai
- 15:01 A Stranger Things alkotói horrorral, Guy Ritchie új Sherlock Holmesszal tér vissza
- 14:51 Tavaly 35 milliárdnyi közpénzt utalt a kormány Erdélybe, részben az RMDSZ közelébe
- 14:34 A lázadás után mégsem épül Pilisjászfalun akkufeldolgozó
- 14:05 Egy darabig úgy tűnt, Hunyadi virtusa megmenti Európát
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 12:29 Magyar Péter: A Fidesz a hulladékmaffia mellé állt
- 12:22 Furcsán rajtolt a MotoGP szezonja: a versenybírók mondták meg, ki nyerjen
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 12:00 Gordon Ramsay csináltatott magáról egy majdnem hatórás reklámot a Netflixszel
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, a Reuters szerint meghalt az iráni védelmi miniszter
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
