Nagyvilág

Orosz és ukrán foglyok szabadultak ki Líbiában

Két orosz, tizennyolc ukrán és két fehérorosz állampolgár nyerte el szabadságát.

A két orosz állampolgár már haza is tért. Őket és a többi foglyot 2011-ben azzal a váddal tartóztatták le Líbiában, hogy segítették Moammer Kadhafi rendszerét. Elengedtek a fogságból egy olyan férfit is, aki a krími Szevasztopol városából származik.

Ezeket az információkat egy név nélkül nyilatkozó forrás osztotta meg a Kommerszant című orosz lap munkatársával, akinek azonban nem sikerült kapcsolatot teremteni a líbiai fogságból szabadult két orosszal. Azt megtudta, hogy a volt foglyok augusztus végén tértek haza otthonaikba.

Az oroszok egyikét életfogytiglani, a másikat többedmagával 10 év kényszermunkára ítélte egy hadbíróság az észak-afrikai országban. Az elítéltek elmondásuk szerint azért utaztak Líbiába, hogy kőolajipari létesítményeknél dolgozzanak mérnökként vagy biztonsági őrként. Az érkezésük után egy héttel a kormány katonái halálosan megfenyegették és arra kényszerítették őket, hogy haditechnikai eszközöket kiszolgáló személyzet tagjaiként dolgozzanak; 2011 augusztusának végén egy Tripolihoz közeli katonai bázison fogták el őket a kormányellenes felkelők.

Az orosz, fehérorosz és ukrán foglyok kiszabadítását nehezítette, hogy Moammer Kadhafi hatalmának megdöntését követően Líbiában gyakorlatilag nem működik központi hatalom.

Oroszország haditechnikával és „szakértőkkel” látta el korábban a Kadhafi vezette líbiai kormányzatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik