Közélet

Egy újpesti és egy zuglói tűzesethez riasztották a fővárosi tűzoltókat szombat éjszaka, öt embert kellett kimenteni az épületekből.
2011. 10. 09. 09:00
Salamon Róbert elmondta: a baleset Letenye határától mintegy 800 méterre történt a főúton, a motorját vezető férfi egyelőre ismeretlen okból ütközött össze a személygépkocsival. A 63 éves segédmotor-kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset miatt a főút érintett szakaszát a rendőrség félpályán lezárta, a baleset körülményeit még vizsgálják.
2011. 10. 08. 21:15
A lángok felcsapása előtt több heves robbanás rázta meg a raktár épületét, amelyben egy rendőrségi szóvivő szerint valószínűleg petárdákat és tűzijáték-elemeket tároltak. A hatóságok 400 méter átmérőjű biztonsági zónát létesítettek a Store Andst községben lévő raktár körül. A település mintegy 200 kilométerrel nyugatra fekszik Koppenhágától. A rendőrség szóvivője közölte, hogy a romok alatt két holttestet [...]
2011. 10. 08. 18:50
A gyanúsított előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás megnehezítése valamint a bűnismétlés veszélye miatt rendelték el. A döntés értelmében B. Zsolt előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. november 8. napjáig tart. A végzés jogerős. A férfit három társával együtt a csepeli elásott emberek ügyében emberöléssel gyanúsítják. [...]
2011. 10. 08. 17:13
Kőhalmi Szilvia a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a tűz valószínűleg egy családi vita során keletkezett. Mivel fennáll a szándékos gyújtogatás gyanúja, a rendőrség és tűzvizsgáló szakember is vizsgálja az esetet – tette hozzá a sajtóreferens. Mint arról beszámolt, a helyszínre két járművel vonuló tűzoltók kiérkezésekor a mintegy 70 négyzetméteres, háromszobás lakóház egyik szobája égett. [...]
2011. 10. 08. 16:39
Leállt a Füzesabonyon átvezető forgalom szombat reggel a Miskolc-Budapest vasúti fővonalon, miután a füzesabonyi pályaudvaron kigyulladt egy InterCity-szerelvény étkezőkocsija, és a tűzoltók áramtalanították az állomást.
2011. 10. 08. 11:20
Olvasói sztorik