Közélet

Szijjártó: Magyarország nem kritizált senkit, ezért őrizte meg a jó viszonyát minden féllel

Szijjártó Péter / Facebook
Szijjártó Péter / Facebook
Müncheni autóipari kiállításon járt a miniszter, ahol a német-kínai együttműködéseket méltatta.

Magyarország sokat profitál a kínai és a német autóipari vállalatok közötti erős együttműködésből, ez a garancia a gazdasági növekedés fenntartására minden bizonytalanság és válság ellenére – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Münchenben az Internationale Automobil-Ausstellung elnevezésű autóipari kiállításon.

Az MTI szerint a miniszter hangsúlyozta: hazánk ipari termelésének harmada az autóiparhoz kötődik, amelynek a teljesítménye 30 milliárd eurót ért el tavaly, 170 ezernek embernek adva munkát, miközben a szektor 20 milliárd eurónyi kivitelt regisztrált.

Németországon és Kínán kívül szerinte egyedül Magyarországon lesz jelen gyártókapacitással hamarosan mindhárom prémium német autómárka, ráadásul a Suzuki és az Opel már rég idetelepült.

Szijjártó úgy látja, az autóipar elektromos átállása eldöntött tény. A politikai döntések megszülettek, nincsen visszaút. Így ehhez kell igazodni, ez pedig a jövő legmeghatározóbb fejleménye lesz az európai gazdaságban – jósolta. Ez szerinte két csoportra osztja az európai országokat: az átállás nyerteseire és veszteseire. A nyertesek közé meglátása szerint azok tartoznak, akik a legtöbb beruházást tudják magukhoz vonzani. Magyarország – mint mondta – beszállt a versenybe, és rendkívül sikeressé is vált, amit az alacsony adókulcsokkal és a „különböző ösztönzőkkel” magyarázott.

Szijjártó úgy látja, noha a nyugat-európai gyártók talán a legjobb elektromos autókat fejlesztették ki, az ezekhez szükséges akkumulátorok előállításában a keleti vállalatok járnak élen. Ezt jól példázza, hogy a szektor tíz legnagyobb szereplője közül hat kínai, három dél-koreai és egy japán.

Ez az első alkalom, hogy egy meghatározó iparág nyugat-európai cégei teljesen függővé váltak a keleti beszállítóktól

– értékelte a helyzetet. A miniszter azt mondta, Magyarország fontos találkozási pontjává vált a keleti és a nyugati beruházóknak, ez pedig annak is köszönhető, hogy

a kormány a kölcsönös tiszteletre alapozta a külpolitikáját, nem kritizált senkit, nem avatkozott bele más országok belügyeibe, így megőrizte a jó viszonyt minden féllel.

Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor az európai és a kínai gazdaság szétválasztását célzó politikai megközelítést. Úgy fogalmazott: a kockázatmentesítés a valódi kockázat, ami alatt a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztását értette. A miniszter kitért rá, hogy a tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó közül öt már elkötelezte magát Magyarország mellett. És bár hazánk a lakosságszámát tekintve a kilencvenötödik helyen áll a világranglistán, az elektromos akkumulátorok gyártásában jelenleg a negyedik, ráadásul hamarosan a második lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik