Közélet

Már majdnem bruttó 570 ezer az átlagkereset, tovább csökkentek a reálbérek

Ivándi-Szabó Balázs /24.hu
Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Hiába magasabb majdnem 18 százalékkal a becsült bruttó átlagkereset, mint egy évvel korábban, a fogyasztói árak növekedése miatt ez így is csökkenésnek érzékelhető. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden adta ki a májusi átlagkeresetekről és mediánkeresetekről szóló gyorstájékoztatását. Eszerint idén májusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 567 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 391 500 forint volt.

Ebben az összegben a prémiumok is benne vannak. Az ezek nélkül számított, úgynevezett rendszeres bruttó átlagkereset 527 900 forintra becsülhető a KSH szerint.

A rendszeres bruttó átlagkereset összege persze szektoronként is eltér kisebb-nagyobb mértékben. Májusban a

  • vállalkozásoknál 534 000 forintot,
  • a költségvetésben, vagyis állami, önkormányzati munkahelyen 504 800 forintot,
  • a nonprofit szektorban pedig 533 300 forintot lehetett átlagosan keresni.

Mint ismert, az átlagkereset a számítás módjából adódóan elég pontatlanul írja le, a reálisan érzékelető jövedelmi viszonyokat hiszen nincs tekintettel a jövedelem eloszlásában meglévő egyenlőtlenségekre. Ebből a szempontból pontosabb mérőszámnak szokás tekinteni a mediánkeresetet, ami tulajdonképpen a keresetek középértékét jelöli.

A bruttó mediánkereset májusban a KSH friss adatai szerint 449 100 forint volt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke pedig 310 600 forintot ért el, vagyis ennyit vitt haza májusban, aki közepesen keresett.

Ez tagadhatatlanul 16,8 százalékal magasabb, mint amennyi tavaly májusban volt, csakhogy az európai mércével mért különösen magas hazai infláció miatt egyáltalán nem érzékelhető emelkedésként, sőt

a keresetek reálértéke további 3 százalékkal csökkent,

a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 21,5 százalékos növekedése mellett.

A reálbérek tavaly szeptember óta minden hónapban csökkentek Magyarországon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik