Van még munka dögivel

Váncsa István: Van még munka dögivel

Szijjártó Londonban megkörnyékezte Cristia­ne Britto brazil nőügyi, családügyi és emberi jogi minisztert, de nem olyasmivel állt elő, amit egy élete virágjában levő hölgy ily esetben hallani szeretne, hanem kü­lönféle hülyeségekkel próbálkozott. Ez derül ki Cristiane útijelentésé­ből, amely valami módon a Folha de S.Paulo (a legnagyobb példány­számú brazil lapok egyike) kezébe került, és vi­lágszerte nagy érdeklő­désnek örvend.

Tehet-e valamit a magyar kormány Bolsonaro elnök újraválasz­tásának elősegítése érdekében, ennél idétlenebb ismerkedési trükköt nehéz volna kitalálni, tekintve, hogy Bolsonaro népszerűsége ez idő szerint a brazil sárga skorpióét is alulmúlja. Ráadásul ezt a szintet nem mostanában sikerült elérnie, ugyanis a brazil választók a beiktatásától kezdődően napról napra egyre kevésbé kedvelik.

Közrejátszhatott ebben a COVID-dal kapcsolatos idétlenkedése, amely a nagyobb brazil városokban tüntetők százezreit vitte az utcára, s amelyre hivatkozván egy szenátusi bizottság emberiesség elleni bűn­cselekmény tárgyában javasolt vele szemben bűnvádi eljárást indítani. Ehhez csak annyit, hogy a Worldometers legfrissebb adatai szerint Bra­zíliában a COVID egymillió lakosra vetítve 3147 halálos áldozatot köve­telt, és ezzel Brazília a legnagyobb emberveszteséget elszenvedő or­szágok listájának tizenhatodik helyét szerezte meg. Magyarországon a COVID okozta halálozások száma ugyancsak egymillió lakosra vetítve 4869, azaz bő másfélszer annyi, evvel mi a lista negyedik helyén va­gyunk, Orbán pedig a kezdettől fogva a járvány elleni harc első számú hőseként ünnepli önmagát.

Verebes István: Bizalmas vallomás

Amikor valaki úgy véli, biztossá lett valaminek az igazában, manapság akkor kell, hogy azonnal kezdjen abban kételkedni is. Nem azért, hogy esélyt adjon a megkérdőjelezhetőségnek, hanem hogy több szempontból is igazolódjék a bizonysága. Nemzedékem épp ehhez a „többszempontúsághoz” szokott hozzá a legnehezebben, nekünk Kádár után ez a legkimerítőbb kényszerűség. Egy igazság tényekkel bizonyítva állja meg a helyét, az utolsó három évtizedben azonban már számunkra terhesen sok tény összessége hitelesítheti érvényét.

Úgy is csak néha. Aztán eljön a perc, a nap, amikor bedugul, becsődöl a figyelmezés. Elég egyetlen éles helyzet, és egyik pillanatról a másikra bekövetkezik az igazolt és igazolatlan igazságok elkerülhetetlen megelégelése.

Épp ez vallomásom tárgya, a megelégelésem foglalkoztat időszerű jelenünkben, és személy szerint sem véletlenül!

Megvethető – fotelból proklamáló értelmiségiek köre által –, amikor én, az egyén megunom, hogy a tényeknek utánajárjak, utánagondoljak, és jócskán összegyűlt ingereim közül csitítsam a vérmesebbeket, sőt, az is, hogy feldúlttá váljak, vagy mert nem hiszek a szememnek, a fülemnek, naponta többször széttárjam a karomat: „még ilyet!” Nem, minden lélektani és metakommunikációs megnyilvánulásomba belefásulva én, az egyén úgy döntöttem, hogy az érdeklődésemet most egy hosszabb időre komposztálom.

(Wikipédia: a komposztálódás olyan biológiai folyamat, amely a szerves hulladékok, melléktermékek anyagait jelentős részben humuszszerű anyaggá alakítja át.)

Horvát János: Tusványos és Babush, a portugál miniszterelnök

Jean Raspail a tusványosi beszédben hivatkozott könyve, a Szentek tábora 1973-ban íródott, eredetileg idén decemberben jelent volna meg magyarul, de a megjelenést Tusványos idejére hozta előre a kiadó, az Alapjogokért Központ. Raspail magát a jobboldaltól is messze jobbra álló személyként, igazi ultrakonzervatívként jellemezte, rengeteget írt, bejárta a világot, 94 évet élt, és 2020-ban halt meg, sok-sok francia irodalmi díj birtokosaként. De az igazi nemzetközi ismertséget, éppen a Szentek tábora című, sok vitát kiváltott könyv hozta meg neki. Mióta a magyar miniszterelnök Tusványoson idézett belőle, ismét rengeteg szó esik róla – mármint az idézett mondatról –, bár a könyv tartalma kevesek által ismert.

A fikció szerint egy száz teherhajóból összekötött konvojon indiai bevándorlók érkeznek majd egy millióan a francia Riviérára. Partra szállnak, hordaként nyomulnak észak felé, megerőszakolják a nőket, lerabolnak mindent, és irtják az európai fehér civilizációt. Eljutnak Angliába, majd Amerikába is, bekötöznek a New York-i polgármester házába, és átveszik az uralmat a fehérek fölött.

A könyv, a politikai helyzet függvényeként, időről időre felbukkant a jobboldali rezsimek világában, pár éve Trump tanácsadója, Steve Bannon írt róla lelkendezve. Vannak, akik jövőbe látó műként üdvözölték, a többség azonban rasszista irományként fogadta.

A könyv portugálul is megjelent. António Costa nyilván hallott róla. Talán olvasta is. Hiszen róla, az ő családjáról (is) szól, mert ők is Indiából érkeztek némi kerülő úton az európai kontinensre. Csakhogy ez őt és a portugálokat nem zavarja, ugyanis a kései gyarmattartó országok nagyon is „kevert fajúak”, hogy a tusványosi fogalmazást használjam. Miként Babush is az. Nem lett hordatag, nem erőszakolt meg senkit, nem irtotta a fehér civilizációt, hanem belső békét és felfelé ívelő gazdaságot teremtett országában, amiért olykor portugál Ghandinak is nevezik.

Ha esetleg a két kis ország miniszterelnöke a legközelebbi uniós ülésen szóba elegyedik – a politikában az udvariasság alapszabály –, vajon szóba kerül-e a Raspail-regény, a tusványosi beszéd vagy esetleg a portugál minszerelnök felmenőinek története?

Vagy csak némán biccentenek egyet, mint akiknek nincs egymással beszélnivalójuk.

Majtényi László: Porajmos

Aki különbséget tesz úgynevezett „kevert fajúak” és „nem kevert fajúak” között, az az emberiesség szekuláris felfogása és a Biblia ellen egyaránt vét, hiszen a

Biblia szerint Isten nem gádzsót és romát, hanem embert teremtett.

Az emberek egyenlőségéről beszéltek már a sztoikusok is, erről szól az evangélium, Jézus és Pál apostol és a nagy francia forradalom: „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad (…) Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megőrzése. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztonság s az elnyomással szemben való ellenállás.”

A magyar történelem legsúlyosabb tehertételei közé tartozik, hogy az elnáculó Magyarországon más jogfosztó gazemberségek mellett országgyűlési képviselők és „fajkutató tudós szakértők”, de még az Országos Orvosi Kamara elnöke is kezdeményezték a cigány–magyar vérkeveredés megtiltását.

Orbánt mostani szavai nyomán, de a magyar történelem vállainkat nyomasztó terhei miatt is Ady szavaival minősíthetjük „gyújtogató, csóvás ember” -nek.

Erre utal szerintem keserű szavakkal a Roma Parlament elnökségének 2022. július 25-ei Orbán Viktor tusványosi beszédéről szóló állásfoglalása:

Ha Magyarország nem viselkedik hazaként, legyen Európa az otthonunk! Ha harcolni akarsz a rezsim ellen, csatlakozz a civil, polgárjogi ellenálláshoz, ha biztonságban akarod tudni szeretteid, keress új otthon!

Soós Eszter Petronella: Marine Le Pen tíz éve – itt a vége?

Negyven százalék feletti szavazatarány az elnökválasztáson, a nemzetgyűlési választáson nyolcvankilenc megválasztott képviselő. Tizenegyszer több, mint öt éve. Történelmi siker. A francia Nemzeti Tömörülés (RN) folyamatosan lökdösi fölfelé a sokat emlegetett üvegplafont. Eddigi legnagyobb parlamenti frakciója harmincöt tagú volt csupán; 1986-ban, amikor – 1958 óta először és utoljára – nem egyéniben, hanem listán választották a képviselőket. Az RN-é a legnagyobb ellenzéki frakció, ha a baloldali összefogás (Nupes) több frakcióban dolgozó képviselőit nem számítjuk egybe. Ez a siker nagy mértékben köthető egyetlen személyhez, Marine Le Penhez, aki immáron több mint egy évtizede a mozgalom arca. Ideje hát feltenni a kérdést: hihetünk-e neki, amikor azt állítja, hogy nem valószínű az indulása a következő elnökválasztáson?