Közélet

Keddig kellene elszállítani, de még mindig rengeteg szemét áll Tamásiban

Bernhard Lang / Getty Images
Bernhard Lang / Getty Images

Keddig, azaz holnapig kellene eltakarítani több tonnányi szemetet a tolna megyei Tamásiban, de készülődésnek semmi jele — derült ki az ATV Híradójából. A hulladékot korábban egy cég Olaszországból hozta be, és azt ígérták, hogy azt fel is dolgozzákk. A szeméthegy azonban csak nőtt, a feldolgozás pedig elmaradt. A tévéstáb egy nappal a határidő előtt a járt a helyszínen, de azt tapasztalták, hogy továbbra is hegyekben áll a szemét Tamásiban.A város jegyzője pár nappal ezelőtt közleményt adott ki: ebből derült ki, hogy a szállítás határideje az erről hozott határozat szerint kedd lenne. A jegyzőt most megkeresték, hogy szembesítsék a helyzette, de akart nyilatkozni. Az illetékes kormányhivatal az ígéretétől eltérően még szintén nem válaszolt az erre vonatkozó kérdésre.

Keresztes László Lóránt, az LMP parlamenti frakcióvezetője szerint a hatóságok már akkor hibáztak, amikor engedték a hulladék lerakását. A politikus szerint már az elején látszott, hogy a hulladékfeldolgozó építése el sem kezdődött, de a szemét már tonnaszám érkezett Tamásiba.

Az is megdöbbentő számunkra, hogy felhívtuk a figyelmet, a hatóságok figyelmét, hogy nem szabályszerűen történik a hulladék tárolása és ezt követően még 130 napig tudták hordani az elkövetők a hulladékot a kamionszámra külföldről és így alakulhatott ki ez a hatalmas szeméthegy

– magyarázta a zöld párt frakcióvezetője.

Azt egyelőre egyik hatóság sem árulta el, mi lesz a következménye annak, ha a szemetet keddig nem szállítják el. Becslések szerint legalább négyszáz kamionnyi szemetet raktak le Tamásiban.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik