Majtényi László: A Klubrádió helyén valami szól
Belecsapok a lecsóba: Én nem hirdetnék bojkottot. Mint az én információs buborékomban annyian, miért pont az újságíróktól, miért nem például biciklistáktól követelnek alkuk nélküli közéleti erényt? Például miért nem az újságíróknál lényegesen rövidebb pórázon tartott diplomatáktól, akik ma Orbánt, holnap pedig talán már a szabad és demokratikus Magyarországot fogják képviselni? Szabad-e olyan egyetemeken tanítani, amelyek mindenható kuratóriumaiban korlátlan hatalommal kihelyezett politikai senkik ülnek? Tisztelet azoknak, az én apai keblem is dagadozott, akik, hm, alig néhányan, bátran otthagyták einstandolt akadémiai kutatóintézetüket, de biztosan nem kifogásolhatom azoknak a barátaimnak a döntését sem, akik ígéretes munkájukat nem hagyták félbe, dühöngve bár, de maradtak.
Ebben a világban sokak számára egyáltalán nincs már hova menni, és nem is akar mindenki kifutni a világból. Semmiképp nem szólítanám távozásra az ATV újságíróit, nem gondolok semmi rosszat azokról, akik az ATV-nél maradnak, nem vagyok hajlandó kollektív pálcát törni azok felett sem, akik a Spirit FM munkavállalói lesznek. Érvényes mondásnak tartom azt is, hogy élni kell, iskoláztatni a gyereket, dolgozni, igyekezni, lehetőleg becsülettel. Várni a jobb időket, és valamit tenni is azért, hogy eljöjjenek.
A morál atlétái önérzetük ormán állva gyakran nem megértőek. Én, tudom, hetvenévesen nem ugyanazok a kényszerek között döntök, mint a negyvenesek. Azt is belátom, hogy ha a megkötött kompromisszum miatt bárki moralitását egészében vonom kétségbe, meg is nehezíthetem számára a döntést, hogy a vállalt körülmények, lehetőségek keretei között legyen tisztességes.
Váncsa István: Baljós árnyak
Nehéz idők jönnek.
Merkel asszony, kormányzó urunk európai őrangyala távozik a hatalomból, pártja, a CDU–CSU pedig egy külvárosi kocsma képét mutatja záróra előtt. Az úri közönség verekszik, népszerűsége ennek megfelelően zuhan, mint a Flórián téri felüljáróról leváló betondarabok. Ott tartunk, hogy a németeknél már a zöldpárt a legnépszerűbb, és cseppet se kizárt, hogy a szeptemberi választásokat követően az ő jelöltjük lesz a kancellár. A magyarok vezetőjének helyében éjszakánként álmatlanul forgolódnánk emiatt.
Annalena Baerbock, a zöldek társelnöke és egyszersmind kancellárjelöltje túlképzett nemzetközi jogász, alig múlt negyvenéves, gyerekkorában toronyugró volt, országos harmadik helyezett, nem ijed meg semmitől és senkitől. Merkel a nála kilenc évvel fiatalabb magyar bugrist anyáskodó jóindulattal kezelte, Baerbock nem ilyen lesz. Ismerjük a korosztályát, nekik már semmi se szent, öregedő, potrohos diktátorok csábosnak szánt mosolyától szívük nem kalimpál erősebben, csokor virággal, tábla szalonnával lábukról le nem vehetők. Kormányzó urunk az ő azeri, kazah, üzbég stb. szaktársaival azonnal megtalálja a közös hangot, a kínaiakról már nem is beszélve, viszont az Y generációhoz tartozó nyugat-európaiak közül inkább csak az elmeháborodottakkal képes szót érteni, bár velük se egykönnyen.
Kovács Zoltán: Hogyan romlik az ember?
Müller Cecíliáról, Nagyvenyim díszpolgáráról csak jókat mondanak azok, akik korábbról ismerik. Környékbeli orvosok dicsérik szakmai hozzáértését és emberségét. Mára a fönt leírt romlott gépezet egyik vezető figurája lett. Nyilván nem akart az lenni, de a sors egyszer csak rámutatott: te jössz. És ő jött. Gondolom, úgy képzelte, hogy ő ezt simán megoldja, marad, aki volt. Kedvesen válaszol majd az amúgy kezelhetetlen, arrogáns újságírók kérdéseire. Lecsillapítja mindet, kedves tárgyszerűségével leveszi őket a lábukról.
Mindezek tetejében nem kellőképp ellenőrzött pillanatokban olyan elektronikus üzenetek kerültek nyilvánosságra a törzsből, amelyekből kitűnt, hogy a tárgyszerűségnél olykor fontosabb kormányzati szempont a mellébeszélés és a sunyizás. Kiderült, hogy nem az újságírók arrogánsak, hanem azok, akiknek válaszolniuk kellene. És aztán eljött a pillanat, amikor a csőben már nem lehet megfordulni. Korábban szerzett hitele elapadt, fogoly lett. Itt tart most Müller Cecília. A mellette álló, felelőtlen emberek terheléses támadásáról beszélő szaktárs is ebben a csőben halad előre, és alighanem mindenki, aki ebben a szervezetben vállalt szerepet – még ha valamikor tiszta szándékkal tette is.
Nézem a megfáradt tekintetű, örök fiatal demokrata vezetőt, amint rettenetes lendülettel ávózik meg gestapózik. Harminc éve még másként látta a világot. Láttam közelről, és hallottam beszélni, tanúsíthatom: effélék biztosan nem voltak a fejében. Egy teljes este beszélt, egyazon asztalnál aludtunk el, és egyszerre ébresztette kedves mindannyiunkat a Boleró nevű kocsma zárópincére. Azóta a televízióban hallottam csak, amint egyre szörnyűbbeket mond. Még mielőtt ráhúzná bárki:
Bauer Tamás: Gulyás Gergely a forgóajtónál
Gulyás miniszter és általában a fideszes politikusok dölyfös állítása, hogy szemben az Európai Unió többi országával, ők találták meg a jó megoldást, megalapozatlan. Nálunk most mondja a kormány, eljutottunk oda, hogy már mindenki kaphat oltást, aki kér. Németországban vagy Ausztriában ezt június végére, július elejére ígérik, hiszen ma már az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott, nyugatiként emlegetett vakcinák szállítása is rendkívüli mértékben felgyorsult. Ez a két hónap különbség pedig nem jelent több halottat, ha következetesen alkalmazzák a védekezés korábban kialakított eszközrendszerét, ahogy ez számos országban eredményesen történik. Tévednek ezért, akik korábbi elutasító álláspontjukat feladva most elismerik, hogy Orbánnak ebben igaza lett. Nem lett igaza. Amikor pedig a választási kampány részeként az (első) oltások elért számára hivatkozva, a fertőzéseket és kórházi kezelést igénylő megbetegedéseket, a szakemberek figyelmeztetését figyelmen kívül hagyva idő előtt nyit meg iskolákat, boltokat, éttermeket, templomokat, edzőtermeket, stadionokat, akkor hihetetlen kockázatot vállal.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
