Közélet

A Debreceni Egyetem HÖK 70:0 arányban megszavazta, hogy támogatják a modellváltást

MTI/MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
MTI/MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Január 20-án este a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat (DEHÖK) körlevelet küldött az egyetem hallgatóinak, amiben arról számolnak be, hogy megtartották a DEHÖK küldöttgyűlését, ahol a kari HÖK-ök képviselői is részt vettek, és amelyen Bács Zoltán egyetemi kancellár felvázolta nekik az úgynevezett modellváltás lépéseit, stratégiáját, valamint a hallgatókat érintő vonatkozásokat. A levelet a Debreciner több olvasója is elküldte a lapnak.

A levél arról is tájékoztat, hogy a küldöttgyűlés 70 igen szavazattal, 0 nem és 0 tartózkodás mellett felhatalmazta a DEHÖK szenátusban ülő tagjait, hogy szavazzanak igennel az egyetem modellváltására. Indoklásukban azt írják, hogy értékelésük szerint a hallgatók mindennapi egyetemi életére a privatizáció nem lesz hatással, a HÖK érdekképviseleti jogosítványai pedig megmaradnak. Arról, hogy várhatóan milyen előnyei lesznek az egyetem magánkézbe helyezésének, a DEHÖK levele nem tesz említést a Debreciner cikke szerint.

Kapcsolódó
A pécsi egyetem hallgatói és alkalmazottai is elutasítják a modellváltást
Felszólítják az egyetemi szenátus tagjait, hogy „széleskörű felmérések hiányában szavazzanak nemmel a modellváltásra".

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik