Közélet vélemény

A Trump család működése

Az állami felsőoktatás vége. Kórházak helyett egészségügyi bázisok. Trump nagy bűnei. Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Frank Tibor: Búcsú a királytól

Mary L. Trump az elnök unokahúga, és jónevű pszichiáter. Könyvében leírja, hogy Donald Trump életében meghatározó befolyása volt apjának, Fred Trumpnak, aki fiában sokáig rendkívüli tehetséget és gyermekei közül igazából egyedül komoly támogatásra méltót látott. Legidősebb fia, Freddy messze elmaradt apja várakozásaitól. Freddy esetében „a hazugság elsősorban önvédelmi célokat szolgált,” de az egész Trump családban „a hazugság a többiek számára is életmóddá vált” – írja Mary L. Trump.

A gyengeség minden bűnök közül a legsúlyosabbnak számított.

Otthon az a szabály uralkodott, hogy „minden körülmények között maradj kemény; hazudni megengedett; a hibák és tévedések belátása vagy a bocsánatkérés a gyengeség jele…” Apja elképzelése az volt a világ működéséről, hogy „az életben csak egy valaki győzhet, mindenki más vesztes…; a jóindulat pedig a gyöngék sajátja”. Unokahúgának értékelése szerint Donald egyre fokozódó arroganciája – amely részben az elhagyatottságtól való félelmére és az önbizalomhiányra adott válaszként alakult ki – egyfajta pajzsot jelentett számára, amely mögött elrejthette egyre súlyosbodó bizonytalanságát.” Donald magabiztossága és az abbéli meggyőződése, hogy a társadalom íratlan szabályai rá nem vonatkoznak, továbbá saját jelentőségének folyamatos túlhangsúlyozása sokak számára vonzerővel bírt. Az emberek egy jelentős kisebbsége még ma is összetéveszti a gőgösséget a határozottsággal, a hamis kérkedést a teljesítménnyel és a pökhendiséget a karizmával.

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban. Már online is: www.es.hu/elofizetes

Kenesei István: Végjáték: Az állami felsőoktatás utolsó éve

Az átalakítási lavina az idén Veszprémmel és Egerrel folytatódik. A legfrissebb hírek pedig a Semmelweis (SE), továbbá a három vidéki tudományegyetem, a debreceni, a pécsi és a szegedi átalakításáról szólnak. Közös bennük, hogy mindegyiküknek vannak orvosi, egészségügyi és gyógyszerészeti karaik. Emlékeztetek rá, hogy még tavaly nyáron felmerült egy ötlet, miszerint az összes orvoskart az SE alá vonnák össze Merkely rektor irányítása alatt. Akkor a szegediek kiadtak egy nyilatkozatot, amelyben az egyetem egységének a megőrzését hangsúlyozták – tulajdonképpen innen tudtuk meg, hogy baj van, és utána derült fény a Merkely-akcióra, amit persze később tagadtak.

Most is az orvoskarok álltak egy olyan változás útjába, amellyel az érintett egyetemek sokat vesztenének.

Kásler miniszter ugyanis ezt nyilatkozta: „A megyei kórházak szintjére léptek be az EMMI fenntartásába kerülő vidéki egyetemi klinikai központok is, akik speciális feladataik mellett az egységes magyar egészségügy részeként ebben a szerepkörben megyei kórházként szerepelnek.” Úgy hírlik, a klinikák elvételét próbálják most egy olyan előremeneküléssel megakadályozni, ami mögött egy Kásler–Palkovics konfliktus árnyéka is felsejlik, sőt tágabban az egyik oldalon az egészségügyet kézben tartó Kásler és Pintér, a másikon az egyetemeket féltő Palkovics és Merkely között. Ebben a kötélhúzásban a három vidéki egyetem jelentős mértékben erősíti a Palkovics–Merkely tábort. A döntést pedig végső soron az ilyen vetélkedőket nemcsak kedvelő, de gerjesztő kormányfő fogja meghozni, aki valamely kiismerhetetlen okból ragaszkodik a szakmai hitelét már rég eljátszott Kásler Miklóshoz.

Kozák Márton: Vannak bíztató jelek

A térségnek az autokrácia szégyenletes állapotába vissza nem eső országaiban a szimbolikus jelentőségű első szabad választáson egy osztatlan társadalmi-politikai mozgalom egyesítette a változást akarókat. A választások előtt mindenütt volt valamiféle erőteljes tömeges megmozdulás, majd a diktatúraellenes népszavazásnak tekinthető parlamenti választás zárta le az osztatlan ellenzéki mozgalom történetét. Lengyelországban az 1989. júniusi, még csak részben szabad választásokon a régi rendszerrel egy egységes ellenzéki politikai szervezet, a Szolidaritás állt szemben, és aratott nagy győzelmet (a hatalmi párt sem a szejmben, sem a szenátusban sem tudott egyetlen szabad helyet sem megszerezni). Romániában a forradalom után a Nemzeti Megmentés Frontja mint afféle ellenzéki gyűjtőpárt kapott 67 százalék szavazatot. Csehszlovákiában bár a romániainál jóval tagoltabb volt a pártszerkezet, a cseh Polgári Fórum és a szlovák Nyilvánosság az Erőszak Ellen és szövetségeik győzelmével végződött választás elsősorban alapvetően a szocializmus elutasításáról szólt. A diktatúrából demokráciába való átmenet iskolapéldája mégis Chile, ahol a szivárványos logóval kampányoló, másfél tucat pártot összefogó egységes ellenzék adott választ a szavazólapon olvasható kérdésre: Augusto Pinochet Ugarte: si – no.

Orbán Szájer alkotmányán és Áder választási törvényén nyugvó állama minden eresztékében (ez nem vicc) recsegni-ropogni kezdett. Ez veszélyes. A dolgok megváltoztatásához, normális mederbe tereléséhez a nép megvan, alkalmas politikai vezetés még kerestetik.

Interjú: Timothy Garton Ash történésszel Fóti Tamás beszélgetett (részlet az interjúból)

Osztja Ralf Dahrendorf nézetét, hogy a rendszerváltáshoz elég hat hónap, a piacgazdaságra való átállás is lebonyolítható hat év alatt, de a civil társadalom megteremtéséhez, a civil értékek rögzüléséhez hatvan év kell?

Dahrendorf nagyon közeli barátom, mentorom volt, erről a témáról is sokat beszélgettünk. Oxfordban, a 80. születésnapja alkalmából adott fogadáson, amelyet én szerveztem, beszélt arról, hogy figyelmen kívül hagytuk a jogállamiság megteremtésének jelentőségét. 1989 szentháromsága a többpártrendszer, piacgazdaság, civil társadalom volt. Ezzel szemben Dahrendorf röviddel halála előtt felismerte, hogy nem koncentrált eléggé a jogállamiságra. Nem hiszem, hogy a hosszabb folyamat a civil társadalom kiteljesedéséről szólna, mint inkább arról, hogy a civil társadalom azonosulni tud a demokrácia intézményeinek megerősítésével. Némi pislákoló reménnyel tölt el, látva, hogy Krakkó utcáin az emberek a hatalmi ágak szétválasztásnak követelését skandálták. A lengyelek tényleg kiálltak a demokrácia intézményi lényegéért, magukévá tették ezt a normát, azt hiszem, ez bátoríthatja derűlátásunkat.

Kovács Zoltán: Hazudjunk kevesebbet!

A kormány ép belátóképességű tagjai nyilván érzik azt a bizalmi deficitet, ami velük szemben napról napra nő. Ez a növekvő bizalomhiány egyenes arányban erősödik a mindennapos kormányzati őszintétlenséggel és mellébeszéléssel. A kormányfő úgyszólván, minden korábbi kijelentése megdőlt már, a „halottakon mért” védekezési hatékonyságtól az osztrák minta követéséig. A hajnalonta bemutatott kórházi látványpékségekkel, amikor is Orbán meglátogat egy egészségügyi bázist (kórház). Az operatív törzs látványosan visszautasított újságírói kérdéseivel és legfőképpen azzal az intézményesített mellébeszéléssel, ami reggeltől estig folyik. A közbizalmon elsősorban a kormány tudna javítani, mégpedig természetesen az őszinteséggel. Ennek hiányában a lakosság joggal gondolhatja, hogy a helyzet még annál is súlyosabb, mint amit legrosszabb pillanataiban gondol. Ennek a helyzetnek nem egyetlen, de mindenképp első számú felelőse Orbán.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.