Ádám Péter: Ex-államfő a vádlottak padján
Volt köztársasági elnököt – újdonság a francia igazságszolgáltatás meg az V. Köztársaság történetében – korrupció miatt most ültetnek először a vádlottak padjára. Igaz, nem ő az első államfő, aki ellen per volt folyamatban. Nicolas Sarkozy közvetlen elődjének, Jacques Chiracnak azonban csak „közpénzek elsikkasztásáért” és „bizalommal való visszaélésért” kellett bíróság elé állnia (az azóta elhunyt államfőt 2011-ben bűnösnek is találták, és idős korára való tekintettel két év felfüggesztett börtönre ítélték). Sarkozy viszont, ha a volt államfőt a bíróság bűnösnek találja, tíz év börtönre és egy millió euró pénzbüntetésre számíthat, a honpolgári jogoktól való megfosztást meg a közfunkciók betöltésének tilalmát nem is számítva. De ez csak első pere a volt államfőnek, aki ellen jelenleg egyszerre több bírósági eljárás van folyamatban. Az úgynevezett a 2012-es elnökválasztási kampány illegális finanszírozásával kapcsolatos Bygmalion-ügyben például a bíróság 2021 márciusában fog ítéletet hozni. És ott van még – bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmény és korrupció vádjával – a líbiai pénzekből finanszírozott 2007-es elnökválasztási kampány botránya, hogy a többiről már ne is beszéljek.
Balla Eszter: Obama – könyv az első ciklusról
A múlt század elejétől, Theodore Roosevelt óta szinte kötelező elnöki memoárt kiadni, amelyben a leköszönő amerikai vezető – hivatali éveinek vége után – összefoglalja tapasztalatait. A politika megszállottjai pedig izgatottan várják, hátha kiderül valami titok, magánéleti botrány. De rendszerint csalódnak. A memoárok túl óvatosak, nem sok új vagy szenzációs tényt fednek fel, már azért sem, mert a kiadás előtt nemzetvédelmi szempontból is cenzúrázzák a műveket.
Barack Obama könyve sok tekintetben szakít a hagyományokkal. Nem vette igénybe szellemíró segítségét, teljes egészében saját maga írta. A 701 oldalas terjedelem pedig messze meghaladja a korábbi művekét, ráadásul a kötet csak az első, a 2008–2012-ig terjedő elnöki ciklust öleli fel. De készül a folytatás.
Cseresnyési László: Üzenet a levesből
A helyzet tehát az, hogy csakis a kötelező foglalkozásokon kívüli idő használható arra, hogy az óvodások idegen nyelveket tanuljanak. Egyszerűbben fogalmazva: a nyelvtanulásban csak azok vehetnek részt, akik erre külön igényt jelentettek be. Két óvodai csoportot kell tehát kialakítani, mert lehetnek olyan szülők, akik tartanak a német vagy angol nyelvoktatással járó esetleges traumától. Megjegyzem, nem találtam egyetlen adatot sem arra, hogy az elmúlt kilenc évben bárki is felvetette volna a 2011-es törvény olyan értelmezését, miszerint a világnyelvek óvodai oktatása csak szigorú feltételek között engedélyezhető. Talán azért nem találtam ilyen adatot, mert sokáig a mérvadó kormányzati tényezők is úgy látták: a nyelvtanulás korai megkezdése jó dolog, azaz „nemzeti érdek”. Ma viszont már van olyan felfogás, hogy nem megengedhető az, hogy az engedélyeztetési eljárást kikerülve tanulhassanak angolul a gyerekek az óvodában. Magam is tapasztaltam, hogy hová vezetett a nyelvoktatás szabadossága például Hollandiában, ahol eleddig nem találkoztam olyan személlyel, aki nem beszélt volna folyékonyan angolul (és persze németül).
Kovács Zoltán: Élet
A magyar kormány ezt az egész vétóhistóriát valamiféle szabadságharcnak állítja be, kicsit nehezíti a helyzetet, hogy egyre szélesebb körben erősödik az a vélemény, hogy a szabadságharc mögött a hihetetlen összegű uniós pénzek ellenőrzés nélküli felhasználása rejlik. Ilyenben mindig jók voltunk. Még a húszas évek frankhamisítási botrányában is volt nemzeti szál: amikor magyar jobboldali körök ezerfrankos bankjegyek tömeges hamisításával akartak bosszút állni Franciaországon a trianoni békeszerződésért, valamint pénzt biztosítani irredenta vállalkozásaikra. Miután azonban 1925. december 14-én Jankovich Arisztid huszárezredes Amszterdamban lebukott, amikor épp hamis ezerfrankosokat próbált elsütni egy bankban, egymás után buktak le a hazafiak. Hamburgban, Koppenhágában, Milánóban. A botrány hamarosan elérte a magasabb köröket is: Bethlen István miniszterelnököt, Teleki Pál volt miniszterelnököt, akiknek közvetlen közreműködésük nem, de tudomásuk volt az ügyről. Azóta sem volt ekkora sajtója Magyarországnak, bár a Szájer-ügy erősen közelít.
Széky János: Egy este Varsóban
A kommunista diktatúra idején volt a híreknek egy jól kezelhető értelmezési kódja, ezt bizalmasan még tanították is az újságíró-iskolán: az, hogy „a tárgyalások nyílt, baráti légkörben folytak”, azt jelentette, hogy az elvtársak egymás haját tépték, amennyiben volt nekik (illetve szovjet viszonylatban azt, hogy Brezsnyev üvöltött és fenyegetőzött, a tárgyalófél pedig behúzta a nyakát). Hasznos volna az ilyesmi most is: kedd este, varsói megbeszélése után Orbán angol nyelvű interjút adott a Polsat tévé híradójának, s ebből egy morzsányit a Facebook-oldalán is közzétett. Annyi derült ki belőle, hogy a két ország álláspontja „teljesen egybeesik létfontosságú nemzeti érdek[ek]ben” (a többes számot én teszem hozzá, az elhangzott, nyelvtanilag hibás mondatból hiányzik), továbbá olyat is mondott (ez a közreadott angol részletben már nem szerepel), hogy „megállapodtunk több témában”. Akárhogy nézzük, ez nem azt jelenti, hogy – a Varsói Szerződés nyelvezetén – „a teljes nézetazonosság jegyében folytak” az elvtársi megbeszélések. Nesze, kevés, fogd meg jól.
Hasonlóan sejtelmes a folytatás. „Jó esélyünk van a győzelemre a magyar és lengyel nézőpontból, ha [jól megnyomja a feltételes kötőszót] a dolgok megfelelően folytatódnak az elkövetkező két napon.” Mi mindig győzünk, ha nem, tessék azt is úgy értelmezni, ahogy én mondom. Mire ez a lapszám megjelenik, talán tisztázódik, hogy ki győz milyen nézőpontból. Vagy nem.
Orbán valamiféle csöndes megállapodásra célozgat a lengyelek és a soros elnökséget adó németek között. Lengyel forrásom szerint arról lehet szó, aminek a látható részét hétfőn hozták nyilvánosságra: a Jog és Igazságosság pártja német áldással – az Orlen állami olajtársaságon keresztül – megvette a Verlagsgruppe Passau holdingtól a Polska Press médiacéget, és ezzel többek közt húsz regionális napilapot. Ez volt az ára, hogy a lengyel kormány elálljon a vétótól. Orbán azért repült el villámlátogatásra Varsóba, hogy tesztelje Kaczyńskiék eltökéltségét, mert nem akar egyedül maradni. Jósolni oktalanság, a posztkommunista rezsimek világában meg végképp, mert sem a szándékokat nem lehet pontosan ismer, sem az információkra mérget venni.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
