Közélet

Két éve nyomoznak a fideszes Szabó Zsolt állítólagos offshore-számlája miatt

Határidő nélküli nyomozás folyik abban az ügyben, még 2018-ban indult Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő állítólagos offshore számlája miatt – derült ki abból a válaszból, amelyet a Legfőbb Ügyészség küldött Hadházy Ákos parlamenti képviselőnek. Akkor a nyomozás határidejének 2018. június 25-ét adták meg.

A Magyar Nemzet 2018 márciusában arról írt, hogy a képviselő és államtitkár 1,2 milliárd forintot tart egy belize-i offshore számlán, azonban Szabó Zsolt közölte, hamisan vádolják azzal, hogy egy offshore cég tulajdonosa vagy igazgatója lenne, és szerinte Simicska Lajos és a Jobbik lejárató akciójáról van szó, és helyreigazítást is kért amiatt, hogy a Magyar Nemzet cikkében megnevezett céggel őt és feleségét kapcsolatba hozták.

Polt Péter mostani válaszából kiderül, hogy a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során a Központi Nyomozó Főügyészség jelenleg is adatszerző tevékenységet folytat, ennek keretében belföldi bankszámlaforgalmi iratokat, ingatlan-nyilvántartási, valamint az adóhatóság, illetve nemzetbiztonsági szerv által kezelt adatokat szerzett be. Ezen felült értékelte az üggyel párhuzamosan indult büntető- és polgári peres eljárások anyagait is, és jogsegélykérelem iránti eljárás is folyamatban van. A legfőbb ügyész hozzátette továbbá, hogy

A nyomozás során gyanúsított és tanú kihallgatására nem került sor.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik