Közélet

Hadházy: nagyon durva beismerést tett az ügyészség a fideszes Simonka György ügyében

Hadházy Ákos szerint rátalált a vád alá helyezett Simonka György fideszes országgyűlési képviselő elleni ügy egyik legérdekesebb pontjára. A független országgyűlési képviselő csütörtök reggeli posztjában azt írja, hogy a Simonka-botrány legfontosabb részletei csak most következnek, ugyanis a vádirat nem csak arról szól, hogy Simonka György vesztegetéssel próbálta meg megakadályozni a nyomozást, hanem az is szerepel benne, hogy

a fideszes országgyűlési képviselő sikeresen próbált elérni olyan törvénymódosítást, ami csökkenthette a csalássorozat büntetőjogi következményeit.

Vagyis – mint írta –, az ügyészségi irat azt mondja ki, hogy egy csaló fideszes képviselő a lebukás ellen lobbizott ki törvénymódosítást. Hozzátette, hogy persze sok ilyen módosításról lehet tudni, de eddig egyikről sem mondta ki az ügyészség ezt hivatalosan.

További fejlemény Hadházy szerint, hogy a 24.hu által bemutatott vesztegetésen kívül a Simonka-ügytől elkülönítettek másik két vesztegetési ügyet. A független képviselő szerint így még inkább érthetetlen, hogy miért nem tartóztatták le a kormánypárti politikust. Ezért feljelentést tesz az ügyben.

A Központi Nyomozó Főügyészség augusztusban közölte, hogy Simonka György és társai ellen vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. A politikus társainak nevét és az egyéb vádpontokat azonban nem tudatták, ám lapunk megtudta, hogy Simonka György családtagjainak is a vádlottak padjára kell ülnie. De beszámoltunk arról is, hogy Simonka mellett további két fideszes országgyűlési képviselő rokonai is vádlottak lettek: Kerényi János regionális pártigazgató unokaöccsének és a szintén fideszes országgyűlési képviselő Varga Gábor hozzátartozóinak is felelniük kell a bíróság előtt.

Simonka családtagjai is vádlottak, a fideszes politikus bűnszervezetet irányított az ügyészség szerint
A fideszes képviselő feleségét és unokahúgát is a vádlottak padjára ültetik, még az édesanyja is a vádhatóság látókörébe került – tudta meg a 24.hu. Bár Simonka György helyett gyakran a felesége vette át a pénzt, mindenki tisztában volt a politikus vezető szerepével a bűnszervezetben.
Két másik fideszes parlamenti képviselő rokonait is megvádolták Simonka büntetőperében
Simonka György és felesége, valamint unokahúga mellett Kerényi János regionális pártigazgató és Varga Gábor rokonait is a vádlottak padjára ültetik – derítette ki a 24.hu.

Kiemelt kép: Varga Mihály miniszter (b) és Tóth Ferenc, a Fidesz képviselője (j2) beszélget az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. szeptember 23-án. Szemben középen Simonka György fideszes képviselő. (MTI / Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik