Közélet

Rogánék milliárdos barátja MSZP-s küldött volt a Szocialista Internacionálé ülésén

Bessenyei István milliárdos vállalkozó és Garamvölgyi Balázs, az Orbán Ráhel-Tiborcz István párost Bahreinben kalauzoló tiszteletbeli konzul 2013-ban az MSZP delegációjának részeként utazott el a Szocialista Internacionálé ülésére. Mesterházy Attila akkori pártelnök szerint Rogánék családi barátja vendégként vagy kísérőként vehetett részt a portugáliai túrán, költségeit azonban nem az MSZP állta, ő pedig már nincs kapcsolatban Bessenyei Istvánnal.

A Sarka Kata férjeként is ismert milliárdos vállalkozó, a Rogán családdal közeli kapcsolatot ápoló Bessenyei István már az Orbán-kormány idején Mesterházy Attila pártelnökkel együtt az MSZP küldöttjeként vett részt a világ szocialista pártjainak találkozóján, a Szocialista Internacionálén – tudta meg a 24.hu.

A 2013 februárjában Portugáliában tartott tanácsülésén az MSZP nagy erőkkel képviseltette magát: tízfős delegáció utazott ki a Lisszabon közelében fekvő, kedvelt turistacélpontnak számító Cascais-ba. A szervezet honlapján, a socialistinternational.org-on jelenleg is elérhető a résztvevők névsora.

A magyar küldöttséget Mesterházy vezette, aki egy évvel korábban a Szocialista Internacionálé egyik alelnöke lett. A vele utazók sorában több szocialista politikus – Dobolyi Alexandra korábbi EP-képviselő, Kunhalmi Ágnes, az azóta már LMP-s Demeter Márta, Nemény András, Winkfein Csaba elnökségi tagok, Mesterházy kabinetfőnöke, Szakács László és Kránitz László – neve feltűnik, de a lista szerint Bessenyei Istvánt, a Valton Sec. biztonsági cég egyik tulajdonosát, valamint Garamvölgyi Balázst, az Orbán-kormány bahreini tiszteletbeli konzulját is az MSZP-s delegáció tagjaként jelentették le a szocialisták.

Forrásaink megerősítették, hogy Bessenyei és Garamvölgyi ott volt a helyszínen Portugáliában, de a kétnapos találkozó érdemi eseményein „nem nagyon lehetett látni őket”.

Mesterházy Attila. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Mesterházy baráti kapcsolata Bessenyeivel és Garamvölgyivel egy ideje már közismert. Az Index a nyáron derítette ki, hogy Bessenyei 2007 és 2018 között, tehát tizenegy éven keresztül a szocialista országgyűlési képviselő jóvoltából rendelkezett állandó parlamenti belépővel. Mesterházy akkor is neki adta két – szakértők számára fenntartott – belépője közül az egyiket, amikor Bessenyei már Sarka Katával együtt Rogán-Gaál Cecília üzlettársa volt a Nakama & Partnersben, a Valton pedig milliárdos megrendeléseivel a Fidesz kedvenc őrző-védő cégévé vált (csak tavaly 450 millió forint osztalékot vettek ki belőle a tulajdonosok, de Bessenyei egyedül ennél is többhöz, 724 millióhoz jutott egy másik cég, a Femcafét kiadó Netrise Hugary Kft. révén).

Bessenyei ráadásul nemrégiben egy időre a Rogán család főbérlője is lett: a miniszter és felesége a vállalkozó milliárdos értékű luxusingatlanát használta, mielőtt bejelentették válásukat. (A lakást hivatalosan Rogán-Gaál Cecília bérelte ki, ezzel összhangban a miniszter költözött el onnan az önkormányzati választás után, amikor kapcsolatuk helyrehozhatatlanul megromlott.) Mesterházy akkor azt mondta az Indexnek, hogy Bessenyeivel éveken át baráti volt a viszonyuk, de már nincsenek kapcsolatban, hosszú ideje nem beszéltek egymással, és úgy látja, „István élete az elmúlt években más irányba fordult”.

A tíz éve az arab térségben működő diplomata, Garamvölgyi Balázs sem áll éppen távol az Orbán-kormánytól: ő hozta össze 2015-ben a miniszterelnök lányának, Orbán Ráhelnek és férjének, Tiborcz Istvánnak a találkozóját a bahreini energiaügyi miniszterrel, később pedig a letelepedési kötvények afrikai árusításába is bekapcsolódott. Ugyanakkor Bessenyeihez hasonlóan szintén baráti kapcsolatot ápolt Mesterházyval. Garamvölgyi a Népszabadságnak 2016-ban azt mondta, egyetemi csoporttársak voltak a szocialista politikussal.

Mesterházy Attila a 24.hu kérdésére kijelentette, nem emlékszik, mit csinált Bessenyei és Garamvölgyi a hét évvel ezelőtti Szocialista Internacionálén,

a rendezvényen talán kísérőként vagy vendégként lehettek jelen, politikai ügyekben nem vettek részt.

Utazásukat azonban biztos nem az MSZP fizette. A pártelnök hozzátette: „az említett urakkal” már régóta nem tart fenn semmilyen kapcsolatot.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Patricia De Melo Moreira /  AFP – iStockphoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik