Közélet

Ötéves almasűrítményt árulnak az Orbán rokonságához kötődő cég hagyatékából

Ötéves, szurokszínű almasűrítményt kínál megvételre a Cider Alma Kft. felszámolóbiztosa. A gyászos véget ért cég nemrég még kulcsfigurája volt a nemzeti alma-nagyhatalmi törekvéseknek, illetve az Orbán Viktor miniszterelnök családjáig érő botránynak.

Három évvel ezelőtt tört ki botrány az állami almaüzlet miatt, de még mindig kóvályognak tételek a piacon a főszereplő cég, a Cider Alma Kft. készletéből. A cég május óta felszámolás alatt áll, és most keresnek vevőt a bedőlt kft. által hátrahagyott 48 tonna almasűrítményre, valamint 120 tonna almaaromára – derül ki a felszámoló NYH Tanácsiroda Kft. felhívásából. A Cider Alma nemrég még kulcsfigurája volt a nemzeti alma-nagyhatalmi törekvéseknek, illetve az Orbán Viktor miniszterelnök családjáig érő botránynak. Utóbbi abból kerekedett, hogy kiderült: a cég összesen 5 milliárd forint hitelhez jutott, viszont 3 milliárd forinttal adósa maradt a külgazdasági tárca által felügyelt, állami tulajdonú MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-nek. A családi kötődés annyi, hogy a Cider Alma tulajdonosainak üzlettársa volt Ökrös Imre – Orbán sógora, pontosabban Lévai Anikó testvérének az élettársa –, és az említett kereskedőházas tartozás kezese volt Ökrös két cége.

A Magyar Narancs korábbi cikkében részletesen tárgyalta, hogyan jutott a Cider Alma Kft. összesen 5 milliárd forint hitelhez a külügyminiszter gyors intézkedésére, milyen szerepe volt a cégnek a konstrukcióban, de azt azóta sem sikerült kideríteni, hogyan keletkezett több mint 3 milliárd forint vesztesége a társaságnak.

A nagy túltermelés közepén pattant ki az ötlet, hogy az állami kereskedőház részt haraphat ki a nemzetközi almapiacból, a vizionált expanzióhoz az állam biztosította a hitelt, és a Cider Almának kellett volna végrehajtania a tervet: az alma, illetve a sűrítmény felvásárlását, külföldi értékesítését. Úgy látszik, a termékek eladása nem ment simán, legalábbis a Cider Alma adós maradt a hitel egy részével, és mint látjuk, a felszámoló még mindig keresi a vevőt 168 tonna árura.

A most kiírt pályázatban szereplő 48 tonna almasűrítmény és 120 tonna almaaroma becsértéke összesen 22,176 millió forint, ennyiért kínálják megvételre, de a szövegből az olvasható ki, hogy esetleg kevesebbért is hajlandók lennének szabadulni a tételektől. Felszámolói hirdetményben csak most, de a piacon nem először bukkant fel a Cider Alma portékája, a 24.hu-nak nyilatkozó üdítőitalos szakember szerint már vagy három éve házalnak vele. A gyártás éve ennél is régebbi, 2014 szerepel a felszámoló pályázati kiírásában. A szakember azt mondta, az almasűrítmények normálisan mézszínűek, de ez már szurokszínűre sötétedett, ha mégis használható, a nagyobb feldolgozók akkor sem tudnának mit kezdeni bő két kamionnyi sűrítménnyel, mert ennél sokkal nagyobb tételekkel dolgoznak.

Megkérdeztük a felszámolóbiztost, Papp Csabát, milyen céllal dobja piacra az ötéves almaszármazékot, egyáltalán emberi fogyasztásra alkalmas-e még, nem a megsemmisítéséről kellene-e inkább gondoskodni. Elmondása szerint a mintákat megvizsgáltatták laboratóriumban, az eredmény nem jelezte, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan volna, így a vevőre bízzák, mit kezd majd az anyaggal, amit a laborpapíroknak megfelelően használhat fel. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az idevágó jogszabályokból azt vezette le, hogy ha a szóban forgó tételeket megfelelően tárolták és a minőségmegőrzési ideje – aminek megállapítása az előállító felelőssége – még nem járt le, akkor felhasználható élelmiszer-alapanyagként. Ha lejárt akkor nem hozható forgalomba élelmiszerként. A gyümölcssűrítmények esetében a termék fogyasztásra való alkalmasságának megőrzését a tárolási körülmények befolyásolják, ennek meghatározása ugyancsak az előállító feladata és felelőssége, és a tárolásra vonatkozó speciális információkat fel is kell tüntetnie a termék címkéjén.

Fotó: iStockphoto

A felszámolóbiztos semmilyen konkrétumot nem kívánt elárulni arról, mekkora a Cider Alma összes tartozása, és ennek hány százaléka térülhet meg a hitelezők számára. Ugyanakkor annyit sejtetett, hogy a felszámolások 2 százalékos átlagos megtérülésénél sokkal jobbak a hitelezők esélyei, követelésük akár 50 százaléknál is nagyobb részéhez hozzájuthatnak.

A 2018-ban, a januártól május 8-ig tartó időszakról készült tevékenységet lezáró mérlegből annyi látszik, hogy durván 2 milliárd forint kötelezettsége van a Cider Almának, nagyjából ennyivel tartozhat a hitelezőinek. A beszámolóban viszont nincs nyoma a korábbi 3 milliárd forintos kereskedőházi tartozásnak, amelyet annak idején a felcsúti milliárdos Mészáros Lőrinc birodalmi terjeszkedésében közreműködő Hórusz Faktorház Zrt. rendezett. (A közjegyzői kamara hitelbiztosítéki nyilvántartási rendszerében annak van nyoma, hogy 2015-ben a Hórusz Faktorház  Zrt. jelzálogjogát jegyezték be a Cider Alma készleteire, a biztosított követelés pedig 15,267 millió euró valamint 21,2 millió forint volt.)

A Cider Alma mérlegében azonban nem szerepel a Mészáros-közeli faktorház neve, ezek szerint

tovább passzolták már a 3 milliárdos almaadósságot,

vagy abból annyit, ami maradt. Annyi hámozható ki a mérlegadatokból, hogy a Cider Alma 2 milliárd forint összes kötelezettségéből 76 millió forint a szállítók felé fennálló tartozás, 1,728 milliárd egyéb tartozás, a két legnagyobb tétel pedig

  • a Mortgage Solutions Zrt. által átvállalt kötelezettség (935 millió forint), illetve
  • az Érvölgye Konzerv Kft. kezesi helytállás miatti kötelezettség (620 millió forint).

A kokadi székhelyű Érvölgye Konzerv Kft. volt a Cider Alma hitelének egyik kezese, és ez az egyik olyan cég, amelyben Ökrös Imre üzlettársa volt a Cider-tulajoknak, Borbély Ferencnek és Puskás Dénesnek. Az Érvölgye Konzerv sem élte sokkal túl a Cider Alma Kft.-t, alig két hete, november végén mondta ki a fizetésképtelenségét a bíróság, és kezdődött meg a felszámolási eljárás.

A Mortgage Solutions később csöppent a sztoriba, 2017 májusában jegyezték be, miután engedélyt szerzett arra, hogy követelésvásárlással foglalkozzék üzletszerűen, és kisvártatva be is szállt az almaadósság kezelésébe. A Mortgage Solutions mérlegében egyébként tavaly év végén összesen 1,5 milliárd forint kötelezettség látszott, ebbe bőven belefér a Cider Almánál feltüntetett szűk egymilliárd. Az sem biztos, hogy nagyon messzire került az adósság Mészároséktól, legalábbis a Mortgage Solutions  könyvvizsgálója ugyanaz a Quercus Audit Kft., amelyet előszeretettel alkalmaznak a felcsúti milliárdos cégbirodalmában. A követelésvásárló Mortgage Solutions vezetését amúgy nem bízták a véletlenre, indulásakor az igazgatóságába olyan NER-nagyágyú került be, mint Schamschula György.  A volt MDF-es miniszter fia pénzügyi menedzserként tért haza Kaliforniából néhány éve, 2012-től  az Eximbank tőkefinanszírozási programjának kialakítását vezette, volt a Takarék Lízing vezérigazgatója, majd Bártfai-Mager Andrea, a fővagyonkezelő tárcanélküli miniszter érdemesnek találta arra, hogy kinevezze a Magyar Posta Zrt. élére. (Tavaly augusztusi vezérigazgatói kinevezése után Schamschula lemondott az egyéb cégekben viselt tisztségeiről.)

Kiemelt kép: Balázs Attila / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik