Ferencz Orsolya a Magyar Nemzetnek azt mondja, a magyar-orosz űrkutatási program azért kedvező, mert nem mindenért kell fizetnünk, az oroszok beszámítják a közös munkához felajánlott kutatási és tudományos eredményeinket. Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint nem luxus ezzel foglalkozni, és nem is lehet az űrkutatást és az egészségügy helyzetét szembeállítani.
Az emberes űrrepülés legfeljebb egyes DK-s és hasonlóan szélsőséges politikusok fejében luxusutazás.
A Roszkoszmosszal kötött megállapodás révén juthat fel magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra, amelyhez hasonló, különleges laboratórium nincs a bolygón. Azt csak egy nagyon szűk klub használhatja, már az is komoly eredmény, ha egy nemzet a műszereivel képviselteti magát az űrállomáson.
Ferencz Orsolya hosszan sorolja a magyar űrtechnológia eredményeit, majd úgy véli, az együttműködés lökést adhat a tudományos életnek,
az egész magyar természettudományos és műszaki élet is évtizedekre töltekezhet a programból, ahogy Farkas Bertalan repüléséből is tette, és arra is jó esélyt kap, hogy a világ élvonalába kerüljön.
A projektben részt vevő kutatóintézetek, egyetemek jelentősen előreléphetnek a nemzetközi rangsorban, nőhet a presztízsük,
hiszen Magyarország teljes értelmiségi, tudományos vertikuma lehetőséget kap, hogy bekapcsolódjon az aktuális kutatásokba.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu