A zuhanyozáshoz azért leveszi a bőrdzsekit?
Miből gondolja, hogy szoktam zuhanyozni?
Mindig bőr?
Hivatalos eseményekre előkerül az öltöny.
Fekete?
Csakis. Fekete zakó, fekete ing, fekete nyakkendővel.
És a cipő?
Fekete.
Miért fekete?
Ez a színem.
Miért bőr a hétköznapi viselet?
Bő három évtizede motorozom, egész évben, ahhoz bőr kell.
Ötven köbcentitől a vadállatig?
Kezdtem kis Simsonnal, aztán lett egy 125-ös Laverdám, majd egy Yamaha Dragstar, és így tovább fölfele, mindig az életkoromhoz illő.
Összefér az úrfiúi gyökerekkel a motor meg a bőrdzseki amerikás 66-os matricával?
A motor mindennel összefér.
Ön úgy Pesty, hogy menthetetlenül budai.
Ott az ipszilon.
Az édesapja családja a Horthy-rendszer felső tízezréhez tartozott, naphegyi villában éltek, amit a világháború után is megtarthattak, köszönhetően annak, hogy a nagyapa a vészkorszak alatt megmentette huszonnégy magyar zsidó honfitársuk életét.
Rendkívüli ember volt, villamosmérnökként kezdte a pályáját, rádiókészülék-boltot nyitott, idővel a Varta magyarországi vezérigazgatója lett, majd a Gyáriparosok Szövetségének alelnöke, Horthy kormány-főtanácsadója.
Személyes szerencsém, hogy a kommunisták ennek köszönhetően meghagyták a családnak a villát, így én ott nőhettem fel. Na, szóval az apai ág budai, az anyai viszont csíki székely, 1944-ben Erdélyből, az orosz front elől menekültek át.
Újabban előszeretettel nevezi magát székelynek.
Nem csak újabban. És azért, mert rendkívül erős bennem ez az identitás. De hogy meg ne bántsam édesapámat, inkább félszékelyt mondok.
Mit jelent ma az, hogy székely?
A Székelyföldhöz való kötődést. Azt, hogy mi nem magyarok vagyunk, hanem székelyek.
Jelentős különbség?
Jelentős bizony.
Wass Albertnél olvasni, hogy szinte csak a nyelv közös székelyben és magyarban, előbbi makacs, kemény, erkölcsös, utóbbi link, nagyképű, önző, nyerészkedni jár Erdélybe, mármint Wass szerint. Egyetért vele?
A bécsi döntést, Észak-Erdély visszacsatolását követően sok magyarországi hivatalnokot, üzletembert telepítettek Székelyföldre, amit a helyiek sérelmeztek, tán nem alaptalanul, ez csapódik le Wass Albert műveiben is…
Min mosolyog?
Van egy olyan székely duma, hogy „székelyszarta magyar”. De ezt tán nem egy 24.hu-s interjúban kéne elsütnöm.
Mit jelent az, hogy székelyszarta magyar?
Hát azt, hogy a székelyek szarták a magyarokat. Amit manapság úgy finomítanak odaát, hogy a magyarok táposok. Előbbivel természetesen nem értek egyet, utóbbiban van valami.
A székelyt nemesebb anyagból gyúrták, mint a magyart?
Dehogy! Ha ezt gondolnám, súlyos sovinizmus vétkébe esnék.
Irónia?
Kicsit. Miközben tök komolyan gondolom, hogy a népek és az emberek egyenlőek, arra azért felhívom a figyelmet, hogy a székelység ezer éven át határvédő szerepet töltött be, ami eléggé megkeményítette tagjait. Ami nem felsőbbrendűség, csak másság.
Kapaszkodjunk vissza a Naphegyre.
Kapaszkodjunk. És ha már fölértünk, elmondom: a szüleimről annyit még tudni kell, hogy aktívan részt vettek az ötvenhatos forradalomban, amiért börtönbe ugyan nem kerültek, de noha diplomás geológusok, anyám sokáig nem kapott állást a szakmájában.
Az is a családi ellenállás része, hogy ön a piaristákhoz került gimnáziumba 1978-ban?
Adta magát, édesapám is ott érettségizett, eleve antikommunista nevelést kaptam.
Olvasom, konfliktusokkal terhelt volt az a négy év.
Csináltunk mindenfélét. Maradjunk ennyiben.
Pia, cigi, csajok?
Is. Nehezen viseltem a szigort, lázadtam minden rend ellen: a szocializmus ellen épp úgy, mint a piarista szigorral szemben. A gimnáziumom nem volt rendszerkonform, de én még ahhoz sem idomultam. Már általánosban sorra nyertem a kerületi szavaló- és prózamondóversenyeket, imádtam szerepelni, aztán gimire a hétköznapi külsőségekben is nagyot léptem, bőrdzsekiben és westerncsizmában jártam suliba. El lehet képzelni, hogy néztek rám a tanárok. Szerencsére jól tanultam, különösen magyarból hasítottam, két ízben is ez mentett meg a kirúgástól.
Hogy volt?
Nem fogom blamálni szegényeket. Sose köpök abba a tányérba, amiből ettem. Mindenesetre ’82-ben leérettségiztem, és befértem a jogi karra.
Miért jog?
Apámék elvárták, hogy ledoktoráljak. Már csak a családi hagyományok miatt is. Pedig már gimnáziumban is a kép érdekelt, fotóztam, laboráltam.
Pitypangot, arcot, vagy tüntetést fényképezett akkoriban?
Főleg pitypangot. Aztán az egyetemen tér nyílt előttem: az első nap jelentkeztem az ELTE Vizuális Műhelybe, ami lényegében egy amatőr filmklub volt. Azonnal megérintett a televíziós filmes látásmód, köszönhetően Péterfy András műhelyvezetőnek. A joggal párhuzamosan elvégeztem a médiaszakot is, s a jogi diszciplínát, fogalmazzunk úgy, mellőztem a vizuális képzésem rovására. Repedezett a szocializmus, dokumentálhattam a változást, elsőként a lengyelországi eseményeket. Nagyon más világ volt, mint a magyar. Itt ötvenhat után évtizedekig csönd honolt, ott nyolcvanegyet követően is egymást érték a rendszerellenes megmozdulások: a Szolidaritás sokkal keményebben ellenállt, mint nálunk bárki, bármi, ahogy a lengyel kommunizmus is keményebb volt, mint a magyar.
Vajda Mihály filozófus mondja, hogy míg a mi ötvenhatunkat orosz tankok gyűrték le, a lengyelekhez nem mert szovjet csapatokat küldeni a birodalom, inkább Jaruzelski tábornok személyében hazai diktátort ültetett a nép nyakára.
Azért ez különbség.
A doku mellett a szocióban is kipróbálta magát, fesztiváldíjakat nyert az egy mozgássérült barátja hétköznapjait bemutató munkája.
Ami lényegében a komplett rendszert kritizálta.
„Majdnem gyomorforgatóan naturális.” Így minősítette a saját filmjét.
Pisi, kaki, pelenkázás, etetés, itatás. Mindent megmutattunk. Ennek a filmnek köszönhetem, hogy meghívtak a Balázs Béla Stúdióba.
A cigányokat sújtó előítéletekről és a drogproblémáról is filmezett, empatikusan.
1988-at írtunk, amikor a miskolci rendőrkapitány kitalálta, hogy úgynevezett csé-lakásokba telepíti ki a város romáit. SZDSZ-közeli értelmiségiekkel, főleg Havas Gáborral forgattam, borzalmas körülményeket rögzítettünk.
És?
Végül nem telepítették ki a romákat. Mindez 1989-ben volt. De még pár éve is forgattam filmet a romaholokausztról, a porajmosról, Töredék életek címmel. Akik látták, azt mondták, megrázó, hiánypótló munka.
Az azóta eltelt három évtizedben sincs előrelépés mélyszegénységügyben. A rendszerváltással megszűnt a munkahelyek egyharmada, zömmel a képzetlenek kerültek utcára, onnan meg a nyomorba. Hét magyar régió van, ebből négy a 276 uniós régió tizenhat sereghajtójának egyike, ezeken a területeken az életszínvonal nem éri el az EU-átlag felét.
Százezreket, milliókat kiemelni a nyomorból pokoli munka, amiben, kétségtelen, egyik kormány sem tudott jelentőset lépni. Megjegyzem, maguk a romák, pontosabban a roma értelmiség sem jeleskedik a probléma kezelésében. Készítettem egy tévés dokumentumfilmet Cigányút címmel, melyben Forgács István roma értelmiségi beszélget roma vezetőkkel a saját felelősségükről.
Amikor pedig Forgáccsal kiültünk egy nyílt vitára, leüvöltötték a fejünket.
Lehet más a megoldás, mint rengeteg energiát, pénzt tolni a szegények oktatásába, képzésébe?
Nem látok más lehetőséget.
A Balázs Béla Stúdió tagjaként itthon is filmezte a közélet eseményeit. Mikortól tudta, hogy történelmet dokumentál?
Sokak szerint az 1986-os lánchídi csata a fordulópont, szerintem viszont csak ’87-’88 az ébredés éve: ekkor alakult meg az MDF, a Szabad Kezdeményezések Hálózata és a Fidesz, megszülettek a szabad szakszervezetek, jöttek a tüntetések, vagyis elindul a társadalom a rendszerváltás felé. S bár rejtett magában kockázatot az ellenzéki lét, magabiztosak voltunk, hittük, hogy mi most megváltoztatjuk a rendszert, felszámoljuk a diktatúrát.
Forgatott Pesten, Prágában, Vilniusban, Szarajevóban, Afganisztánban, a csecsen fronton, a Baltikumban, filmezett bálnavadászokat, portrézta az újhungarista Szabó Albertet, rejtett kamerás dokut készített színesfém-kereskedőkről, drogdílerekről. Volt életveszélyben?
Szoktam mondani, Susan Sontagot idézve, hogy a kamera a legerősebb fegyver. És hát a legerősebb fegyverrel a kezében nem fél az ember. Adtak le ránk célzott lövést, olyankor szerencse kérdése, megmaradsz-e. Így volt ez Szarajevóban. Meg Eszéken is. Utóbbi a mi hibánk: hittünk egy ma is népszerű, akkor szemtelenül fiatal, mindentudót játszó tévés riporternek. Bekamuzta, hogy ismeri a frontot, mint a tenyerét, s kis híján ez a közönséges hülye hencegés lett a vesztünk.
Azt csak utóbb merte elmesélni, hogy alig száz méterre onnan, ahol leparkoltunk, a cserjés mögött lövészárkot, s benne szerb lövészeket talált. Isteni szerencsénk, hogy nem vettek észre bennünket.
Ehhez képest vicces, hogy a kilencvenes évek végén drogdílerek felgyújtották az autóját.
Drogügyben forgattam a köztévének, megfenyegettek, hogy csúnyán járhatok, dolgoztam tovább, és igen, egyszer csak pukkant a kocsim.
„De egy nem túl kellemes üzenettel, amit az illető keresztapa kapott az orosz barátaimtól, sikerült elejét vennem a további atrocitásoknak.” Ezt nyilatkozta utóbb a folytatásról.
Voltak kapcsolataim nemcsak a felvilág, hanem az alvilág felé is.
Szeva bácsitól kért segítséget?
Nem, őt nem ismertem. Akkoriban a volt szovjet tagállamokból származó orosz ajkú maffia széles spektruma képviseltette magát hazánkban: oroszok, csecsenek, ukránok. Én pedig a munkám érdekében mindenkivel beszélőviszonyra törekedtem.
Létezik olyan kapcsolat a maffiával, hogy szívességet kér az újságíró, de közben nem köteleződik el?
Kérdés, milyen szívességet szeretne az ember.
Mondjuk azt, hogy „szóljatok, léci, a dílernek, hogy ne pukkantgassa a kocsimat”.
Ez nem nagy szívesség. Ez csak egy gyors telefonhívás. És a következő autóm nem pukkant.
Mit adott cserébe a védelemért?
Nem védtek meg, csupán átadtak egy üzenetet.
Miért?
Mert megbíztak bennem. És nemcsak a gengszterek, hanem a drogosok, a politikusok, a romák, a Klicsko-fivérek, mindenki.
Jó volt a hírünk, soha senkit nem csaptunk be. Ha valaki azt mondta interjú után, hogy a beszélgetés bizonyos részeit vágjuk ki, eleget tettünk a kérésének.
Hányszor hangzott el gengsztertől, hogy „László, most te segíts”?
Soha. Föl se vetődött. Tiszteltek, és olyan helyekre vittek, ahová kevesen jutottak el.
Úgymint?
Oroszországban interjúztam Igort, aki akkoriban túl volt tíz gyilkosságon, s neki magának fültől fülig fel volt vágva az arca. De nem az alvilág segített hozzá ahhoz, hogy forgassak a chicagói fekete gettóban a bandaháborúkról. Csomó ilyen volt.
A rendszerváltás utáni káosz idején gengszterkörben menőnek számított szívességet tenni egy tévésnek?
Azt hiszem, igen. Amúgy abban az időben számos tévés állt kapcsolatban az alvilággal.
Például?
Például Frei Tomi.
Frei egy álbérgyilkos-interjúba bukott bele.
Nem belebukott, hanem belebuktatták. Elterjesztették róla, hogy nem egy bérgyilkos, hanem egy amatőr színész, egy bolti árufeltöltő ült a kamerája elé. Miközben én egészen biztos forrásból tudom, hogy az az alak bizony tényleg orosz bérgyilkos volt, ha nem is csúcskaliber, csak egy takarítóember, akinek lelkén azért számos ember vére szárad. Bosszantott, hogy így elbántak Tomival, fölajánlottam neki, hogy az orosz belügyi kapcsolataimon keresztül kihozatok papírokat erről az „árufeltöltőről”, de nem kért belőle, azt mondta, épp elég fenyegetést kapott.
Ön ki tudott, tud hozatni papírokat az orosz belügyből?
Ön is ki tud hozatni. Ha bemutatom valakinek az orosz államgépezetből. Vannak barátaim, akik szívesen segítenek.
Pénzért.
Talán már szimpátiából is.
Ön gyakran fizetett infóért, kapcsolatért?
Soha. Ismertek. Produkciós irodám volt a Kutuzovszkij proszpekten.
Nekem bejött. Még orosz börtönökben is filmezhettem, pedig az keveseknek adatott meg.
Itthon a rendszerváltás utáni néhány év maffiás vérfürdői, az Aranykéz utcai meg a torgyános meg a többi robbantásos merénylet és az olajszőkítéses gyilkok után hirtelen elcsendesedett a felszín.
Aminek őszintén lehet örülni. Az elég nagy különbség, hogy annak idején meg lehetett halni, most meg nem.
A politikusokhoz legközelebb az 1998-as választási kampány finisében, március tizenhatodikán, Torgyán József Endrődi Sándor utcai lakásánál történt merénylettel járt a gengsztervilág. Ön érti, mi volt az: nagyot pukkanó, de emberben kárt nem tevő akció?
Nem.
Tényleg?
A lényeg, hogy nem esett baja a Jóska bácsinak.
Jóska bácsi?
Ismertem a fiát, Attilát, fölöttem járt az egyetemen, bejáratos voltam az Endrődi Sándor utcai lakásba.
Az olajszőkítésről filmezett?
Soha. Mindig akadt más téma.
Félt belenyúlni?
Sose féltettem az életemet. És nem azért nem, mert olyan bátor vagyok, hanem mert tudtam, hogy újságírót ölni ostobaság. A legbrutálisabb bérgyilkosságok idején is csak egymást nyírták a gengszterek.
Mi az oka annak, hogy 1998 végére elapadt az alvilági vérfürdő?
Tudja a fene.
Na.
Most mondjam azt, hogy Pintér Sándor, a Fidesz belügyminisztereként rendet csinált?
Miért ne mondaná?
Mert az olyan kormánypropaganda ízű.
Igaz, hogy Pintér Sándornak tekintélye, sőt, szava van a magyarországi alvilágban?
Ez egy nehezen értelmezhető kijelentés.
Ahogy a Pesty Lászlónak egy telefon volt, hogy leállíttassa az autóját lángra lobbantó dílert, úgy Pintér Sándornak is egy telefon volt leállíttatni a robbantásokat?
Vannak hatékony belügyminiszterek, és vannak kevésbé hatékony belügyminiszterek.
A mezei polgár szempontjából ennél nem bonyolultabb az ügy.
Honnan az erő Pintér kezében?
Igazán okos ember, aki rengeteget tud mindenről. Tán hagyjuk is őt.
Legyen kisebb a tét: rádiózzunk. Ön nem csak a diktatúrában futott szembe a rendszerrel. A kilencvenes évek elején a lakásukban tárolták az akkor illegális Tilos Rádió adókészülékét. Megesett, hogy az ön színészi képességei hárították el a lebukást.
Mázli. Az akkori cég- és élettársam, Mécs Mónika lakása a Batthyány és az Ostrom utca sarkán álló ház egyik fölső emeletén volt. Pont szemben a frekvenciagazdálkodási hatósággal, és egész konkrétan a kis franciaerkélyünkről beláttam az intézet vezetőinek íróasztalára. Az ominózus napon a szemem láttára rajzottak ki a mérőautók. Az igazi munka a terepen zajlott. Ha már megbíztak bennünk a Tilos készítői, segítettük őket mi is. Volt, hogy én vontam el a figyelmét az őket kereső hatóságnak, turistának tettetve magam.
Demokráciában illik törvénytelenül működtetni rádiót, illik megmajmolni a közpénzből közérdeket képviselő frekvenciaellenőröket?
Amit tettem, törvénytelen volt, viszont legitim. Maga Max Weber javasolja, hogy különböztessük meg a legálisat a legitimtől. Rá hallgattam.
Mitől volt legitim a törvénytelen Tilos?
Attól, hogy valós társadalmi igényt elégített ki, lényegében közszolgálati adóként funkcionált úgy, hogy a köznek egyetlen fillérjébe sem került. Azért sértettünk törvényt, mert akkoriban még nem voltak szabad és független médiaviszonyok.
Most, hál’ Istennek, vannak.
Megint irónia?
Mi más?
Itt ülünk, beszélgetünk, bármit mondhatunk, holnap megjelenhet, s nem lesz retorzió. Ezt nevezik sajtószabadságnak.
Nem kezdek kesmázni, közmédiázni, lokálozni, nem hozok elő állami hirdetési számokat, ma eszemben nincs iszapbirkózni. A Pesty-sztori érdekel.
Amit megköszönök. Őszintén szólva én is rohadtul unom a gumicsontokat.
Hogyan került a csajához a Tilos adókészüléke?
Pont úgy, ahogy hozzánk került a maffiózókkal való interjúzás lehetősége: mindenki megbízott bennünk. A Tilos csapata szerette volna, ha film készül a hőskorról, és bennünk, a Pesty Fekete Dobozban bízott meg. Ebből nőtt ki, hogy végül az adóegység is hozzám, illetve Mónikához került.
1989-ben, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokra is csak a Fekete Doboz mehetett be.
Mert mi voltunk azok, akikben az összes ellenzéki párt is megbízott, alappal, hiszen az illegalitás éveiben sem vertük át őket.
A Fekete Doboz emblematikus rendszerváltáskori sztori: lelkesedésből, bátorságból, tehetségből indult, hatalmasat alkotott, aztán, ahogy csillapodott a történelmi idő láza, ahogy a politikában egymás ellen fordultak a rendszerváltók, úgy a Doboz is hasadt.
Tévedés, hogy politikai oka volt a hasadásnak. A valóság az, hogy a munkamegosztáson vesztünk össze.
Úgy véltük, ez nem korrekt.
Az itthon ülők szerveztek, pénzt kerítettek a forgatásokra, tárgyaltak a vevőkkel, részt vettek az utómunkában, a terjesztésben, az archiválásban. Amihez meg a fiataloknak nem fűlött a foguk.
A kockázatviselés hiányát sérelmeztük.
Így önök lehettek a fasza gyerekek.
Sub pondere crescit palma, vagyis teher alatt nő a pálma. A teher diktatúra, ami az 1990 tavaszi országgyűlési választással megszűnt, s hagyta, hogy felszínre kerüljenek az elejétől létező ellentétek. Természetes folyamat.
Ön vállalkozássá akarta formálni a Fekete Doboz addig nonprofit tevékenységét.
Diktatúrában szívesen dolgozik az ember a történelmi dicsőségért, ám demokráciában, ha már éjjel-nappal forgatunk, tán jogos, hogy meg is kéne élnünk. Csináltunk is egy kft.-t, s megéltünk belőle. Helyesen tettük.
Csinálhattak volna a Fekete Dobozból, a „videokamera revolvermarkolattal” logóból kelet-európai CNN-t?
Álom. Nem volt még médiatörvény sem, az első kereskedelmi adók csak 1998-ban jöhettek létre.
Még a néven is összevesztek az alapító Elbert Mártáékkal. Lehetett volna empatikusabban válni?
Biztos.
A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a név Elbertéké, ön mégis használta, mire a Gazdasági Versenyhivatal bírságot szabott ki. Ön pedig vállat vont a bőrkabát alatt.
Miután fizettem.
És nem eresztette a Fekete Doboz nevet.
Keményen megdolgoztam azért, hogy brand legyen belőle. A bírósági döntést tiszteletben tartva, annak iránymutatása szerint „megkülönböztető előtagot” alkalmaztam, ekkor lett a nevünk Pesty Fekete Doboz. Abba már senki nem kötött bele.
A Pesty Fekete Dobozban is összeugrott egy önnel tartó barátjával, Bátonyi Csabával. Vele még ’88-ban jött össze a Jurtában, szinte összenőttek: Bátonyi fotózta, amikor Prágában elvitték önt a rendőrök, utóbb ön csempészte ki Romániából a marosvásárhelyi pogrom Bátonyi készítette felvételeit, és együtt tolták végig a drezdai és a kelet-berlini balhés napokat. Ez a bajtársiasság. És azon kaptak hajba, hogy a Pesty Fekete Doboz cégéből kihagyta őt. Ki hibázott?
Ő. Én az ősidőktől Fekete Doboz szerkesztőségi tag voltam, Csaba jóval később csatlakozott, akkor is csak külsősként. A Pesty Fekete Doboz kft. pedig az én cégem, én találtam ki, én alapítottam, eszem ágában nem volt mást bevenni. És totálisan igazam volt.
Utóbb azt nyilatkozta önről Bátonyi a Magyar Narancsban: „Egy nagyon melegszívű és egy vérrideg, számító ember lakik benne.”
Ez aranyos. Bóknak veszem.
Azt hittem, fáj.
Áh. Sok minden elfér a pofámon.
Reparálódott valamelyik barátság?
Nem. Se Csabával, se Mártával. Egyikükkel sem vagyok kapcsolatban. És ez nem rajtam múlik.
A bajtárs, a barát, ha összevész is vele az ember, pár hét után annyira hiányzik, hogy fel kell hívni, hogy „baszki, igyunk már egy sört”, nem?
Ezek szerint nem minden esetben működik ez így.
A Fekete Doboz, még a jelző nélküli, jelentős részben Soros-pénzből dolgozott, s a pénzügykutató könyvelt neki ingyen. Ezt ma hogyan értékeli?
Más világ volt. Akkor ők is, mi is a diktatúra ellen küzdöttünk. Ma Magyarországon nincs diktatúra, Soros mégis Orbánt látja ellenségnek.
És fordítva. De eresszük ezt a gumicsontot is.
Jó ötlet.
Orbán Viktor a barátja?
Nem vagyunk rossz viszonyban, olyannyira, hogy 2008-2009-ben én riportereztem a videoblogját.
Orbán Viktor a bajtársa?
Kérdi?
Inkább állítom.
Úgy pontosabb. Én már akkor mentem mindenhová a fideszesekkel, amikor könnyen kapott az ember a képére. Kezemben kamerával álltam mellettük, amikor 1988-ban Nagy Imre kivégzésének évfordulóján tüntettek az örökmécsesnél, és a rendőrök összeverték őket.
Orbánt épp úgy, mint a szabad demokrata Kis Jánost.
Pontosan. És engem is.
Önt hogyan?
A Szabadság térnél ütlegeltek a rendőrök egy sikoltozó nőt. Fel akartam venni, és
Márta Pista barátom kamerája ugyan épp forgott, rögzítette az akciót, csak aztán automatikusan visszatekert a videója, és rávett mást, csak ezért nincs felvételem a dologról. Orbánék is látták a „harci sérülésemet”, és ilyenekből gyorsan tud épülni bajtársiasság.
Belépett a Fideszbe?
Az első héten, az illegalitás idején, a jogi kar büféjében írtam alá a belépésit. Akkoriban a jogi karon én voltam a filozófiai tudományos diákkör elnöke, az összejöveteleinken olyan betiltott filmeket vetítettem, mint a Vasember, és a hatalom által kevéssé elfogadott filozófusokat hívtam előadni, mint például Kovács András.
Ma is Fidesz-tag?
Kiléptem hamar. Csak az illegalitásban akartam tag lenni, amíg veszéllyel járt a dolog. Az első szabad választás után úgy voltam vele, hogy egy újságíró ne legyen párttag.
A szabad demokratákkal is jóban volt az illegalitás idején.
Kétségtelenül. De az nem vetődött fel, hogy oda is belépjek. Aztán, amikor 1994-ben koalícióra mentek az MSZP-vel, elárultak nemcsak bennünket, hanem a rendszerváltást is.
Ez is egy olvasat.
Ez a hiteles olvasat.
A SZDSZ-ben úgy magyarázzák, nyugati nyomásnak engedtek: ha már az MDF-kormány alatt nem született lusztrációs törvény, ha már a volt MSZMP-seket, köztük a reformkommunistákat nem zárták ki a politikából, akkor ki kell egyezni velük.
Nincs az a nyugati nyomás, amire egy tisztességes rendszerváltó feladja az elveit. Az SZDSZ 1990-ben kőkemény antikommunista retorikával lett a második legerősebb párt. Ezt eldobni, összefeküdni az ősellenséggel, maga az ősbűn.
A Fidesz is összefeküdt az ősellenség kiválasztottjaival, csak kicsit később, így keveredtek Orbán mellé olyan arcok, mint Szűrös Mátyás, Pozsgay Imre, Szili Katalin, és lehetett miniszter korábbi MSZMP-tagokból, mint Boros Imre, Pintér Sándor, Martonyi János, Fónagy János, Hoffmann Rózsa.
Nem mindegy, hogy mezei párttagokról beszélünk, vagy az utódpárt egészéről.
Minimum Szűrös és Pozsgay nem mezei párttag volt.
Ez a téma külön interjút igényelne. Már csak például a párt jogfolytonossága és a vagyonátmentés okán is.
Amúgy tehető egyenlőségjel Kádár, Biszku, Grósz és a reformszocik, Pozsgay, Szűrös és úgy általában a vértelen rendszerváltásban is szerepet vállaló 1990-es MSZP-frakció közé?
Nem lehet egyenlőségjelet tenni. Ez utóbbiak enyhébb kiadás. De hadd vetek fel egy másik, hasonló dilemmát:
Vajon az kívánatosabb számunkra, aki konzekvensen képviseli szélsőséges kommunistaságát, vagy az, aki bár KISZ-csúcsvezető volt, szempillantás alatt feladva elveit a kapitalizmus és a neoliberalizmus feltétlen hívéül szegődött?
Melyiküket választja?
Egyiket sem. Demokráciában megtehetem.
Ön fideszes?
Fidesz-közeli.
Mi a különbség?
Fideszes az, aki párttag…
Aha.
Jó, üsse kavics: fideszes vagyok.
Mit jelent ma fideszesnek lenni?
Azt, hogy nyíltan szimpatizálok a Fidesz irányvonalával, s nem tettetem magam objektív, független értelmiséginek.
Van ma különbség a Fidesz és Orbán Viktor között?
Nem érzek különbséget.
Vagyis, aki ma fideszes, az lényegében orbánista.
Az.
Vagyis?
Üsse kavics másodszor is: orbánista vagyok.
Egy orbánistának számít az ideológia? Vagy csak az számít, amit a karizmatikus vezető mond, függetlenül attól, hogy azt liberálisként, konzervatívként, illiberálisként vagy épp hangsúlyozottan keresztényként teszi?
Az illiberalizmus nem üti a konzervativizmust, arról viszont érdemes beszélni, hogyan lett konzervatívvá egy liberális párt.
Hogyan?
Az MDF gyengülésekor a Fidesz okosan felismerte, hogy a társadalomnak szüksége van egy erős konzervatív pártra.
Na de addig a Fidesz, Orbán Viktor liberálisat gondolt a világról, és aztán meg pusztán attól, hogy az MDF kiszenvedett, az a Fidesz és az az Orbán Viktor elkezdett egész mást gondolni a világról? Vagy csupán az volt a felismerés, hogy liberálisként nem ragadható meg a hatalom, konzervatívként pedig igen? Utóbbi sem baj, de akkor azt kéne mondani.
A társadalmi igényről ne feledkezzünk meg. Minden társadalomnak szüksége van demokráciákban egy hiteles konzervatív erőre.
Ön hogy vitte át, hogy a kilencvenes évek elején még liberálisként gondolt magára, aztán meg hirtelen konzervatívként?
Úgy, hogy mindnyájan változunk.
Orbánnal azonos ütemben.
Igen, Orbánnal azonos ütemben.
Ráadásul az MSZP-SZDSZ-paktum után nem volt nehéz változni, kiábrándulni a liberalizmusból. Amúgy ma is nemzeti liberálisnak vallom magam, ami idővel kétségtelenül a konzervatív irányba tolódott el. Én is öregszem.
2006-ban még azt nyilatkozta a Narancsnak, hogy nem tartja magát jobboldalinak, hanem „kétszáz éves baloldali és liberális elveket vallok”.
Ez szinte ugyanaz.
Wachsler Tamástól hallottam szellemes megoldást a liberálisból konzervatív paradoxonra.
Engem is érdekel.
Azt mondja: a Fidesz ideológiája kezdettől az önálló, független Fidesz és az önálló, független Magyarország. Az, hogy a pártnak ne az SZDSZ mondja meg, mit kell tenni, az országot pedig ne Brüsszelből, Moszkvából, Berlinből, New Yorkból mozgassák.
Tökéletesen egyetértek Tomival. A Fidesz egyetlen percig sem fogadta el, hogy az SZDSZ a maga ifjúsági szervezeteként tekint rá. A saját stúdiómban voltam fültanúja 1989-ben annak, hogy amikor Mécs Imre ezen kistestvérségen viccelődött, azt Viktor olyan élesen utasított vissza, hogy megfagyott a levegő. Wachslertől az is korrekt észrevétel, hogy Orbán Viktor mindig is független Magyarországban gondolkodott: a Fidesz alakulását követő évek a Szovjetunió és a kommunizmus elutasítása jegyében teltek, a mai politika pedig a brüsszeli befolyás blokkolásáról szól.
Csak nem ússzuk meg a diktatúrás gumicsontot. Az államszocializmusba a világháborús vereséggel kerültünk és a rendszerváltással sikerült kimenekülnünk belőle. Az unióba viszont be akartunk lépni, s befogadtak bennünket. Előbbi kényszer volt és diktatúra, az utóbbi szabad akaratból demokrácia.
Hatalmas veszélynek érzem Brüsszel beavatkozását, de persze nem akkorának, mint egykoron a moszkvai beavatkozást. A Szovjetuniót összehasonlítani az Európai Unióval ostobaság.
Pedig szokás ez a fideszes oldalon.
Olyan fideszes szokás, amivel nem értek egyet.
De ettől még az is igaz, hogy Brüsszel abba is bele akar szólni, amihez semmi köze.
Az EU tagjaként élvezzük a közösség előnyeit gazdaságban, munkahelyek számában, létbiztonságban, utazási szabadságban, cserébe el kéne fogadjunk alapértékeket.
El is fogadjuk ezeket, de ettől még tény: mi nemzetek Európáját akarunk, Brüsszel pedig Európai Egyesült Államokat. Utóbbinak nem szeretnék a polgára lenni, előbbinek annál inkább.
Brüsszel a magyar jogállamiságon esett sebek, emberi jogi ügyek és fideszesek közpénzből történő gazdagodása ellen emel szót, indít eljárásokat.
Beszélnek összevissza. A minap épp a soros ET-elnök finnek estek nekünk a jogállamisággal, pedig még alkotmánybíróságuk sincs. És a bírák kinevezése is aggályos náluk. És a finn sajtószabadsággal is komoly problémák vannak.
Nem és nem gumicsontozom. Pestyzzünk, rendszerváltásozzunk.
Jó. De azt még meg kell említeni, hogy a migránshelyzet is borzalmas arrafelé. Beszéltem egy Svédországból hazatelepült magyarral, szállodaigazgató volt kint, míg meg nem vakították a svéd állam által fizetett hotelszolgáltatással elégedetlen migránsok.
Hogyan?
Úgy megütötte az egyik migráns, hogy kifolyt a fél szeme.
Hogy jön a svédországi bűncselekmény a finn ET-elnökséghez, a finn jogállamisághoz, sajtószabadsághoz?
Úgy, hogy minket a skandinávok ne oktassanak demokráciára.
Most épp finnezik a Fidesz, korábban Lázár János ekézte Bécset. Nem érzi abszurdnak, hogy a Fidesz nekiugrik Európa legélhetőbb, leggazdagabb, legdemokratikusabb országainak?
Attól, hogy valahol baromi jó élni, nem jelenti azt, hogy rendben van a jogállamiság.
A finn jogállamiság vélt állapota elegendő indok el sem gondolkodni a finn miniszterelnök Orbánt célzó kritikáján?
Minden kritikán érdemes elgondolkodni.
Lépjünk vissza 2002-be.
Lépjünk.
Bukott az első Orbán-kormány, ami elég rosszul jött önnek: elveszítette a köztévés megbízásait. Dühös volt.
Dehogy. Fideszhez kötődő filmesként nem lepődik meg az ember, ha ballib kormány idején nem kap állami, aztán kertévés megrendelést sem. Pedig az azt megelőző négy évben sok műsort gyárthattunk a TV2-nek és a köztévének. Komoly közszolgálati funkciót láttunk el, fontos információkat, gyönyörű emberi sztorikat publikáltunk, bejártuk a világot Észak-Koreától Brazíliáig, Nyugat-Szaharától Chicagóig, ráadásul impozáns nézettséget csináltunk.
Azt nyilatkozta, azért rúgták ki, mert „kellett Medgyessy nevelt lányának a műsoridő”.
Ma is fönntartom az állításomat. Ettől még Tornóczky Anita bizonyára jó szakember.
Mesélte, annak idején odamentek önhöz az SZDSZ-es barátai, hogy ez micsoda gazemberség, de nem segítettek, mondván, nem akarnak „koalíciós feszültséget”.
Így igaz.
De legalább voltak még SZDSZ-es barátai.
Pontosítsunk: voltak olyanok, akik a barátaim voltak az 1994-es árulásukig, s legalább a beszélőviszony aztán is megmaradt.
2006-ban a főpolgármesteri címért először induló Tarlós István kampányfőnöke lett. Hogyan keveredett oda?
Pista tudta, ki vagyok, én tudtam, ő kicsoda, beszélgettünk, azonnal felépült a bizalom.
A kampányban ön egy „multikulturális város” mellett érvelt. Ma is ilyet szeretne?
Európa gyönyörű multikulti közeg, melyben Dublintól Bukarestig és Nápolytól Stockholmig kismillió kultúra, nyelv, zene, művészet létezik. A migráció pont ezt a multikulturális Európát veszélyezteti.
Bolygónk gyorsuló ütemben szárad ki, egyre csökken a megművelhető területek nagysága, Afrikában egyre borzasztóbb a helyzet, a következő évtizedekben százmilliók lesznek kénytelenek útra kelni, ha életben akarnak maradni. Tenni kell, de nem azzal, hogy importálunk muszlim tömegeket, hanem azzal, hogy odavisszük a segítséget.
Merkel is ezt mondja.
Ehhez képest a migránsszám emelését ígérte Németország.
A migráció legfőbb oka az Afrika számos pontján dúló háború. Melyeket európai és amerikai fegyverekkel vívnak.
Vagyis ez is a Nyugat bűne, az ott kiömlő vérből is a Nyugat profitál.
A magyar miniszterelnök a sorosozás-junckerezés és a migránsozás helyett szót emelhetne a német, a brit, a francia, az amerikai fegyvergyártó cégek ellen, nem?
Még csak az kéne! Nem vagyunk elég rosszban Nyugat-Európával?
Térjünk vissza Tarlósra, aki 2006-ban szűk két százalékkal maradt le Demszkytől…
Másfél!
Egy egész hét.
Megegyeztünk.
És mindez úgy, hogy az MDF-esként induló Katona Kálmán inkább vett el szavazatokat Tarlóstól, mint Demszkytől. Ön sikerként könyvelte el ezt a szűk vereséget?
Amikor Tarlós bejelentette az indulását, bő húsz százalék hátrányban volt. Ezt pár hónap alatt közel egálra fölhozni siker, és Pista sem kudarcként élte meg.
Tarlós kampányában alig ejtették ki a Fidesz nevét, a plakátokon véletlenül sem használtak narancsszínt. Miért?
Mert Tarlós sosem volt Fidesz-tag, nem fideszesként, hanem függetlenként indult. Amihez a piros, a fehér és a kék dukált. Mint a francia zászló. Meg az angol, meg az amerikai. Pista egyetértett ezzel.
Négy évvel később, 2010-ben győzött Tarlós, de akkor már nem ön volt a kampányfőnöke. Miért?
Így alakult. Máshol lettem kampányfőnök egy csomó későbbi választáson.
Hol?
Kispesten, aztán a XV. kerületben. Nem sorolom.
Szokott győzni?
Ritkán. Egyszer, 1990-ben, amikor részt vettem a Fidesz országos kampányában. Utóbb a legreménytelenebb ügyeket bízták rám, ahol a tisztes vereség is komoly siker.
Miért ezeket?
Tudja a fene.
Miért vállal biztos bukót?
Mert kihívás.
A mostani önkormányzati kampányban benne volt?
Nem. De a háttérből adtam tanácsot itt-ott.
Hol?
A megbízók kértek, ne beszéljek róla.
Nagy bukás ez az október tizenharmadikai eredmény?
Országosan a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot, de komoly veszteségeket szenvedett, ahogy Orbán Viktor is mondta.
Mit és ki rontott el?
Kevesen, de sok mindent.
Az ellenzék ügyesen tematizálva a kampányt felépíthet erre a pár emberre egy egész kommunikációs offenzívát.
A nem fideszes oldal is tisztelte az ön filmes munkásságát, egészen addig, míg őszödös lendülettel el nem készítette a Gyurcsány Ferencről szóló Egy hiteles ember című munkáját. Direkt nem törekedett objektivitásra?
Direkt.
Jó ötlet volt?
Nem. A pártkötődés alighanem elhomályosította a függetlenségemet. Gyarló emberek vagyunk, van politikai meggyőződésünk, ideológiai hovatartozásunk.
Az Egy hiteles emberre Elbert Márta azt mondta: „Ferdítésekkel teli film.”
Elfogadom. Ha ő mondta, biztos így igaz.
Propagandafilm?
Baloldalról nézve címkézhető annak. Jobboldalon viszont nagy igazságok kimondását látták benne.
Elszúrta?
El.
Jobban, mint a Kádár-rendszert?
Fideszes vagyok, nem hülye.
Vagyis?
Vagyis a diktatúrát, Kádárt sokkal jobban utáltam.
Orbán Viktorról tudna kritikus filmet készíteni?
Azt hiszem, tudnék.
Megpróbálja valaha?
Nem gondolkodtam rajta.
Azon már gondolkodott, hogy ez a két ember kell egymásnak, mint egy-egy falat kenyér?
Gyurcsány és Orbán? Nekem nem úgy tűnik. Gyurcsány politikai szerepvállalása nélkül kibírná ez az ország, ám ő egyre erősödik. Az emberek memóriája rövid, és ha elfeledik Őszödöt, a szemkilövetést, a kettős állampolgársági népszavazást, a költségvetés meghamisítását, akár még a hatalomba is visszatérhet ez az ember. Komoly veszély. Sok minden más mellett azt vártam a rendszerváltástól, hogy a rendőrök soha többé nem fordulnak az emberek ellen, elképzelhetetlennek tartottam, hogy demokráciában azonosítószám nélkül fejmagasságban a békés tüntető tömegbe lőnek.
Mit várt még a rendszerváltástól?
Egy valóban szabad piacot – nem lett. Reméltem az életszínvonal meredek emelkedését – ez sem lett. Történelmi igazságtételt is vártam, a diktatúra vezetőinek elszámoltatását – ez sem következett be.
És amit a Fidesztől várt, megkapta?
Azt meg.
Különösen azt követően, hogy Gyurcsány és az SZDSZ hazaáruló módon akadályozta a folyamatot.
Semmi se pont úgy, vagy nem csak úgy történt, ahogy beépült az odavisszasértettségi legendákba.
Mi nem történt pont úgy?
Azonosítószám nélküli szemkilövés volt, csakhogy megelőzte azt a tévészékház ostroma, a Túró Rudi automata komikus kirablásától a tragikus rendőrverésig, ahol kész csoda, hogy nem esett emberhalál. A határon túliak kettős állampolgársági szavazása sem szimpla sztori: az idea attól a világszövetséges Patrubány Miklóstól indult, akit még a Fideszben is a román Secu ügynökének tartottak; állítólag maga Kövér László érvelt amellett a pártban, hogy őrültség felülni a „román provokációnak”, mondván, „a kettős állampolgárság nem időszerű kérdés”. Ezek után Gyurcsány és Orbán, ahelyett, hogy a nemzet érdekében kiegyezett volna, egymásnak feszült, és belpolitikai játszmát kreáltak a határon túli magyarok sorsából. A vége az, hogy az anyaország megalázta a határon túli magyarokat, a ballib pedig begyűjtötte a hazaáruló jelzőt.
Azért a határon túli magyarok, ha hat évvel később is, de csak megkapták azt a kettős állampolgárságot. És nem mástól, mint a Fidesztől, attól a párttól, mely következetesen és hűségesen képviseli tizenötmillió magyar érdekét.
A Fidesz, pontosabban a fides jelentése: hűség. Ez Orbán pártjának ereje, állítólag magától az elnöktől származik az a szöveg, hogy „mindenkin rajta tartjuk a szemünket, és senkinek sem engedjük el a kezét”. Ezt fejelte meg a Borkai-botrány kitörése előtt a tizenegyedik parancsolattal: „Ez úgy hangzik: ne mondj rosszat a fideszes társadról! Bárki lojális tud lenni a másikhoz, ha annak igaza van. Hozzám is könnyű lojálisnak lenni, ha igazam van. A bajtársiasság azonban több ennél, jóval túl van ezen. A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz, s akkor is számíthatok rád, amikor én tévedtem.”
Bölcs gondolat. De a hűség csupán egy a Fidesz sikerének összetevői közül. Kevés is lenne cementnek, hiszen a kezdet óta felnőtt legalább két új generáció a pártban, melynek tagjait nem láncolja egymáshoz az az összekacsintás, mint az alapítókat, bennük nem feltétlenül él a szolidaritásérzés.
A rendet ők is ismerik: nincs kibeszélés, ellentmondás.
Olykor azért van kibeszélés is, ellentmondás is.
Ami nem marad retorzió nélkül: kikerülsz Brüsszelbe biztosnak, polgármesternek egy nyugis budai kerületbe, egyszer csak te lehetsz a Kossuth tér átépítésze, rosszabb esetben viszont úgy repülsz a zöld- vagy a mezőgazdasági államtitkári székből, hogy másnap már senki ki nem meri ejteni a nevedet a pártban.
Azért ennyire nem nagy a szigor.
Maradt megtorlatlanul Orbán Viktorral szembeni belső kritika?
Gondolkodni kell… Fodorék keményen kritizálták őt 1992-93-ban.
Ki is kerültek a pártból.
Maguk léptek ki.
Kiszorultak.
Úgy is lehet értelmezni.
Rejt veszélyt egy közösségre nézve, ha nem ér el belső kritika az első számú vezetőhöz?
Rejt. De a Fidesz nem ilyen hely, ugyanis már az elnökségben is ott ül másik négy vezető Orbán Viktor mellett.
Az elnökségben egykor olyanok ültek, mint Pokorni Zoltán és Navracsics Tibor. Ma mindketten lapáton, s Kósa Lajos, Kubatov Gábor, Németh Szilárd, Novák Katalin a névsor. Mi következik ebből?
Az, hogy történt némi irányváltás.
Szimbólumok váltották az önálló politikusarcokat.
Minek a szimbólumai?
A régi harcostárs, az Excel-császár, a lakótelepi pacalos és a sokgyermekes anya szimbólumai az aktuális alelnökök.
Pacalos!
személyesen ismerem, nem érdemel bántást.
Nem bántásból mondtam.
Kubatov szervezőkészsége és Kósa Lajos humorérzéke sem megkérdőjelezhető.
Bármelyikük is képes, hajlandó kritikusan nézni Orbán Viktor tevékenységét?
Szerintem igen. De nem ülök bent az elnökségiken.
Önnek nem hiányoznak a vezérkarból a navracsicsok, a pokornik, akár a lázárok is?
Navracsics és Pokorni és Lázár is hiányzik.
Őket nem az pörgette le a csúcsról, hogy volt a maguk szakterületén, olykor azon kívül is az Orbánéval nem mindig és mindenben egyező véleményük?
Tudja a fene. Lehet, liberálisabban fogták föl a dolgokat, mint amit a Fidesz elvisel.
Vagy mint amit Orbán Viktor visel el.
Vagy mint amit a tagság többsége elvisel.
Hoztam egy idézetet. „Az emberek keresztbe-kasul, minden irányban gyűlölik egymást. A lelkekben több évszázados megoldatlan sérelmek gyűlnek. Mindenkinek megölték egyszer valamelyik felmenőjét, esetleg megerőszakolták, de minimum kifosztották, és ez megismétlődik tíz-húsz évente. Minden álláspont legitim, mindig mindenki tud mire hivatkozni.”
Ezt én mondtam?
A Balkánról nyilatkozta sok éve a Filmvilágnak. Akár a magyar politikáról is nyilatkozhatta volna.
Téved. A Balkán nagyon más világ. Magyarország ebből a szempontból is a Nyugathoz áll közelebb, sőt. Közelről láttam amerikai elnökválasztást, na, az legalább olyan durva eszközökkel zajlik, mint a magyar.
Bármilyen kiábrándító, ez a helyzet. Türelem.
Önnek a saját betegségét is volt türelme túlélni.
Ahhoz mázli is kellett. Hat éve lett hasnyálmirigy-gyulladásom, abból egy jóindulatú daganat, és tényleg kis híján belepusztultam. Volt pár nehéz nap, amikor az pörgött bennem, hogy elég jó élni, nem kéne még abbahagyni, és ha mégis vége a dalnak, akkor, uramisten, mi lesz a kislányommal. De valahogy csak kimásztam a gödörből.
Szelídült tőle.
Legalábbis visszafogottabb lettem. Bár a betegségem előtt is érdeklődőnek tartottam magam. A radikalizmust sose kedveltem, egyik oldalon sem: a nácikat épp úgy megvetem, mint a komcsikat. Jobb szeretem az érvelést, mint a pofozkodást.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
