A nagy magyar valóság: Erzsi fiából nem lett Tom Cruise

Miért gyülekeznek súlyosan beteg emberek hajnaltájt az onkológián? Miként látja a Népszabadság utolsó főszerkesztője kinevezése napját? Szakad a szlovákiai magyar irodalmi élet is? Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Gadó Gábor: Ontológiai ború  (A letagadott valóságról)

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban.

Józan ésszel nehéz elhinni, hogy súlyosan beteg emberek merő önkínzásból gyülekeznek a hajnali órákban az Országos Onkológiai Intézet bejárata előtt. Érthetetlennek látszik, hogy miért osztanak szét egymás között hivatalos sorszámra jogosító segédsorszámokat, ha annak, mint azt az intézmény állítja, az égvilágon semmi értelme. Előfordulhat persze, hogy az észszerű az észszerűtlen álruháját ölti: a ráció így alkalmazkodik az államrend uralkodó elvárásaihoz. Jó hír viszont, hogy az alapvető jogok biztosa hivatalból vizsgálatot rendelt el a Kékgolyó utcai méltatlan állapotok miatt. Addig is, amíg többet megtudunk a botrány okairól, be kell hogy érjük – legalábbis az intézet szerint – azzal, amit közleményük állít: „A sorszámhúzásnál esetlegesen észlelt visszaélésekért (pl. sorszámok cserélgetése) az intézet nem tehető felelőssé”.

Magyarán: minden bajnak az ügyeskedő, türelmetlen beteg az oka.

A kezelésre várók képtelen esetével azért hozakodtam elő, hogy emlékeztessem az olvasót az ombudsman munkájának jelentőségére. Igaz ugyan, hogy az alapjogi biztos az elmúlt hat évben a politikai szempontból közfigyelmet keltő ügyekben ritkán szólalt meg, ám miközben távol tartotta hivatalát az úgynevezett kényes kérdésektől, fölismerte, hogy bármely panaszbeadvány kényes üggyé válhat, ha tisztességes vizsgálat tárja fel az emberi jogokkal összefüggő visszaéléseket.

A „Székely-korszakban” publikált jelentések nyomán havonta kellett volna kormányválságnak kirobbannia, föltéve, hogy a választók úgy döntenek: érdemben foglalkoznak a vizsgálatok megállapításaival. A hivatal munkatársai az emberi nyomorúság olyan bugyraiból tudósítottak, amelyeket a Fidesz–KDNP-koalíció következetesen nem létezőnek tekint. Egy hivatalosan nem létező világból érkeztek az üzenetek: kórtermekből, tömegszállásokról, büntetésvégrehajtási intézetek zárkáiból, idősotthonok mosdóhelyiségeiből: a mindent beterítő húgy és fekália bűzéből, a letagadott valóságról. A jelentések tárgyilagosan vezették végig az érdeklődőt az emberi méltóságot semmibe vevő ügyek százain, legfeljebb egy-egy erősebb hangsúly és természetesen az eljárásokat lezáró javaslatok árulkodtak a szakértők morális elkötelezettségéről.

Murányi András: Négy év után

Fekete öltönyben, kék nyakkendőben állok a deszk közepén; a szöveget fejből tudom, hiszen már jóideje megírtam, s fáradtsággal vegyes büszkeséggel nézem a többieket, akik legfeljebb sejtik, miért vagyunk mind itt, sok öltönyös ember, viszonylag komoly arcot vágva. Piszkosul meleg van, a légkondi is önfeladóan berreg, na de ugyanilyen meleg volt 2015. augusztus 3-án is, amikor fekete öltönyben, kék nyakkendőben, megírt szövegekkel a fejemben masíroztam végig a harmadik, majd a negyedik emeleten. Most 2019. augusztus 3-a van, a nap, amelyet anno kijelöltem magamnak, mint egy fejezet vége; ennél jobbat, ennél menőbbet már úgysem nem tudok csinálni, ideje kreatívkodni.

– Kedves kollégák, ma, négy év után új időszámítás kezdődik a Népszabadság életében: van szerencsém bejelenteni az új főszerkesztőt, az eddigi helyettest, Pető Pétert!

Kis csönd, némi moraj, majd halkan feltörő taps…

Na, hát ezt terveztem, és teljesen másként végződött; most, augusztus 3-án nem adok át semmit senkinek, a tervet, a stratégiát elnyelte a pendrive, nincs már senki a főszerkesztő-helyettességemtől terhelt harmadik emeleten (Nemzeti Sport), no pláne a negyediken, ahol a Népszabadság működött velünk addig, amíg vissza nem költöztünk volna az ikonikus Bécsi úti épületbe, amelyben azóta, szerves egységben az érzéketlen, mocskos kormánymédia-lépésekkel, a vérfoltos Mediaworks székel.

Tudtam, persze, hogy a küldetés lehetetlen, de bizonyítani akartam (magamnak, a családomnak, a csapatomnak, a világnak), hogy nincs reménytelen helyzet, mindenkivel szembe szállva megcsinálom; képtelen voltam legyűrni magamban azt az idealista, már-már a naivitásig optimista újságírógyereket, a Jóska és az Erzsi fiát, a Marci öccsét, aki igazából Tom Cruise, s a repülőből kizuhanva, agyonverve, szétlőve is megmenti az emberiséget.

A Népszabadságot 2016. október 8-án egyetlen tulajdonosa, az éppen Orbán Viktorékkal üzletelő Heinrich Pecina aljas szándékból, megrendelésre, sikeres időszakában kivégezte… És akkor ezt a történetszálat itt jól el is vágom, mert bár simán írnék még a drámáról (maradt bennem el- és kibeszéletlenség), elsősorban azért estem neki ennek a dolgozatnak, hogy kibuktassam magamból: az újkori magyar történelem 2010 óta íródó fejezetében ez a sztori szinte édes kis semmiség.

Egy pont csupán, amelyhez elérve vesztettünk a (sajtó)szabadságunkból, a demokráciánkból, a jogállamiságunkból és mindenünkből, amit publicisztikákban említenek rendre, amikor újabb és újabb ponthoz érünk.

Németh Zoltán: Szakadás szlovákiai magyar irodalmi életben

A Szlovákiai Magyar Írószövetség elnökének nagy hibája az volt, hogy nem ismerte föl, a magyarországi hivatalos kultúrpolitika importálása a szlovákiai magyar irodalomba a SZMÍT aktív tagságának számottevő részében ellenérzéseket kelt majd, elidegeníti őket a szervezettől. Ritkán látható öngólt rúgott akkor, amikor elvállalta az Előretolt Helyőrség szlovákiai mutációjának főszerkesztését, a lapalapításról csak legközelebbi barátait értesítve.

Aki egy kicsit is követi a magyarországi irodalompolitikai eseményeket, tudhatja, hogy az EH ideológiája a magyar irodalmi élet mesterséges kétosztatú rendszerre bontása – balliberális és jobboldali írókra –, s a százmilliós költségvetésű lapban csak ez utóbbiak publikálhatnak és publikálnak. Joggal vetődik fel a kérdés, vajon szüksége van-e ilyen ideologikus irodalmi folyóiratra a szlovákiai magyar irodalomnak. A felháborodás akkora volt, hogy a saját hazugságaiba belekeveredő Hodossyt már körének néhány tagja is elhagyta. A lap, ill. irodalmi melléklet a mai napig nem jelent meg, bár a tavalyi tusványosi táborban már a tartalmát is bejelentették.

Giczy György: Az erkölcsi ítélőerő meggyengüléséről

Volt valami morbiditás abban, hogy a rendszerváltás nyitányán, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor csak egyetlenegy ellenzéki párt politikusa szólalhatott meg. Egy olyan párt politikusa, amelynek vezérkara a Kádár-rendszer iránt elkötelezett ifjúság soraiból verbuválódott. Merthogy mindannyian, szinte kivétel nélkül KISZ-titkárok voltak.

És a rendszerváltás évtizedei alatt az erkölcsi deficit felhalmozódott. Mi tagadás, a mostani helyzet kíméletlen kritikusai a korábbi kormányzati ciklusaik alatt kisebb vagy nagyobb mértékben, hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar társadalom erkölcsi ítélőereje meggyengüljön. S ezt aligha tudja feledtetni napjainkban a részükről megfogalmazott kormánykritika. Mert most is azok a leghangosabbak, akik korábban tudtak mélyen hallgatni és elhallgatni. Márpedig ez – éppen a hitelesség hiánya miatt – ugyancsak növeli a Fidesz minden korlátot átlépő mozgásterét.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.