Közélet

Karácsony Gergely győzött az előválasztáson

Az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely nyerte az előválasztást, így ő lesz a fővárost 2010 óta vezető Tarlós István ellenzéki pártok által támogatott kihívója októberben.

A leadott 68 363 szavazat közül több mint 33 ezret szerzett meg Karácsony (49 százalék), 25 ezer voksot kapott (37 százalék) a Demokratikus Koalíció által támogatott Kálmán Olga és hozzávetőleg 9800-at (14 százalék) a momentumos Kerpel-Fronius Gábor.

Az eredmény bejelentésén az MSZP-Párbeszéd és a Momentum jelöltje mellett a pártok elnökei, politikusai is megjelentek. Azonban Kálmán Olga és Gyurcsány Ferenc DK-elnök nem tette tiszteletét az előválasztás eredményhirdetésén, Gréczy Zsolt szóvivő képviselte a pártot.

A szerdán zárult előválasztási küzdelem azután lett érdekes, hogy az EP-választáson a DK és a Momentum is a vártnál sokkal jobb eredményt ért el, különösen Budapesten, így mindkettő saját jelöltet állított az addig csak Puzsér Róberttel csatázó Karácsonnyal szemben. Puzsér végül nem is indult el az előválasztáson, ám a korábban őt támogató – és az EP-választáson leszereplő – Jobbik és LMP is úgy döntött, beáll az előválasztás győztese mögé, akit így a teljes ellenzéki tábor támogat majd az őszi önkormányzati választáson.

A 2014 óta zuglói polgármesterként tevékenykedő Karácsony nyerte az előválasztás első körét is februárban: 34 ezres részvétel mellett nagy többséggel, 81:19 arányban verte az MSZP-s Horváth Csabát. Akkor még a DK is támogatta, de a május végi EP-választás után Gyurcsány Ferenc pártja beállt Kálmán Olga televíziós műsorvezető mögé, mondván, Karácsony mögül „elment a támogatás”, és a kompromisszumot kereső párbeszédes politikus helyett harcosabb jelöltre van szükség a fővárosban. Szerdán viszont a volt miniszterelnök már arról írt: Karácsony megmutatta, hogy tud küzdeni.

Mit ígér Karácsony?

Karácsony Gergely előválasztási kampányában azt ígérte: bevezeti a közlekedési alapjövedelmet, aminek eredményeként jelentősen csökkenhetne a BKV-bérletek ára, megadóztatná a félmilliárd forintnál értékesebb ingatlanokat, és új parkerdőt hozna létre a Soroksári Duna két partján, Csepelen és Ferencvárosban.

A bejelentés után tartott sajtótájékoztatón Kerpel-Fronius Gábor megköszönte a segítséget a Momentum aktivistáinak, akik szerinte annak ellenére mindent megtettek, hogy kifáradtak az EP-választási kampányban. Elmondta, beszélni fog Karácsonnyal arról, miben tudja a legjobban segíteni a kampányát.

Karácsony azt hangsúlyozta az előválasztásnak nemcsak ő a győztese, hanem Magyarország, a pártok és a budapestiek is, mert az előválasztás a demokrácia ünnepe volt, ahol „kiváló jelöltek és kiváló programok” csaptak össze.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A legnagyobb taps annak a 70 ezer embernek szól, aki szavazott – mondta a győztes, aki szerint nekik köszönhető, hogy kiválasztották azt az embert, aki a Fidesszel és Tarlóssal szemben októberben majd képviselheti azoknak az érdekét, „akik valami mást akarnak”.

Karácsony okosnak, felkészültnek, és melegszívűnek nevezte Kerpel-Froniust, és Kálmán Olgának is megköszönte az indulást, szerinte „sok-sok Kálmán Olga kellene ennek az országnak”, azaz olyan civil, aki  belevág a politikába. A televíziós műsorvezető bár a sajtótájékoztatón nem vett részt, a Facebookon gratulált.

Karácsony arról is beszélt,

az isztambuli polgármester-választás fontos üzenet a budapestiek számára is. Egy magyarnál is fojtogatóbb levegőjű országban győztek helyben a zsarnoksággal szemben.

Hozzátette, ő is valami hasonlót szeretne bejelenteni októberben, mint a frissen megválasztott isztambuli ellenzéki polgármester: az egyenlőség, az igazságosság, a szeretet, és a tolerancia városát szeretné formálni Budapestből főpolgármesterként.

Karácsony azzal fejezte be, hogy mielőbb fel kell állítaniuk az őt támogató ellenzéki pártoknak – azaz az összes számottevő ellenzéki pártnak – egy közös kampánycsapatot. Az újságírói kérdések főleg erre vonatkoztak: a DK vajon mennyire fogja tolni Karácsony szekerét, ha az eredményhirdetésen sem jelentek meg a párt prominensei, és az alulmaradt jelöltje sem?

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2018. szeptember 22.
Résztvevő pihen a katasztrófavédelem országos lépcsőfutó bajnokságán a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének lépcsőházában 2018. szeptember 22-én. A rajthoz álló tűzoltóknak teljes felszerelésben kellett teljesíteni a huszonkét emeletes versenytávot.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Tűzoltók: Szopat minket a kormány

Egyre kevésbé alkalmas feladatára a magyar tűzoltóság: dagad a vízfej, a kedvezményeiket veszítő vonulósok éhbérért dolgoznak, felszerelésük korszerűtlen, s még a nevüket is elvették tőlük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Police officers tear the shirt of a protester during a clash inside a shopping arcade in Sha Tin of Hong Kong after a rally against a controversial extradition law proposal in Sha Tin district of Hong Kong on July 14, 2019. - Riot police and protesters fought running battles in a Hong Kong shopping mall on July 14 night as unrest caused by a widely loathed plan to allow extraditions to mainland China showed no sign of abating. (Photo by Philip FONG / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.