1957. október 23-án este ünnepélyes eseményt tartottak New Yorkban. A Freedom House emberi jogi szervezet, amelynek alapítói között volt az egykori first lady, Eleanor Roosevelt is, ekkor adta át a Szabadság-díjat, amelyet abban az évben az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc hőseinek ítéltek oda. A díjátadón egy olyan, Massachusetts államból érkező fiatal szenátor mondott beszédet, akit három év múlva a világ legnagyobb hatalmú emberévé választottak.
Ebből az elnöki könyvtárban megőrzött beszédből szemlézünk.
Tétlenül nézte a világ, mi történik
4406 mérföldre innen egy fogságba ejtett város fekszik,
kezdte beszédét JFK.
Miközben mi szabadon, ünnepélyes keretek között tiszteleghetünk Magyarország előtt, amiért nemes küzdelmet folytat a szabadságért, a magyar nép éppen a szabadságot és az azért vívott küzdelemben elesett fiait és lányait siratja.
A politikus szerint nem volt még egy, az 1956. október 23-hoz hasonlatos nap a nemzetek megszületése óta, amikor ennyire jól látszott volna az emberek végtelen vágya a szabadságra, függetlenül attól, hogy mekkora az esély a sikerre és hogy mekkora áldozatot kell hozni érte. Ezt sosem szabad elfelejteni, ahogyan azt sem, hogy a nyugat nem volt felkészülve arra, hogy a gyorsan kialakuló krízisben hatékonyan közbelépjen, nem volt határozott cselekvési terve és nem volt egységes álláspontja.
A forradalmárok hiába kértek segítséget, csak reményt adtunk. Azok, akik sürgető szívvel és ékesszóló szavakkal könyörögtek, hogy ne csak ígérgessünk, cselekedjünk is, csak kiábrándító választ kaptak.
Kennedy, bíráló szavai ellenére, nem akart ujjal mutogatni azokra a politikai döntéshozókra, akik nem cselekedtek időben. Úgy vélte, hogy
Másrészt pedig nem állt szándékában gyászbeszédet sem mondani a Magyar Szabadságharcos sírja fölött, mondván, erre nincs szükség az emlékezéshez. Ehelyett gondoskodni kell arról, hogy a szabadságharcosok halála ne legyen hiábavaló, hogy az esetleges jövőbeni forradalmak esetén a nyugat sokkal felkészültebb legyen, és ne ismétlődjenek meg újra a budapesti események.
Ne csak a halottakról emlékezzünk meg, hanem az élőkről is. Nézzük meg, mit tanulhatunk a magyar forradalomból és reménykedjünk abban, hogy egy jövőbeni október 23-án nem csak New York, de Budapest utcái is szabadok lesznek.
A zsarnokság arca a falon
Mivel a beszéd idején már nagyban ment a harc a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az űr meghódításáért, Kennedy erről sem feledkezett meg. Bár a Szputnyik műhold felbocsátása elismerést váltott ki világszerte, a szenátor felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad engedni azt, hogy ez a siker elhomályosítsa a „rabszolgaként tartott Magyarország” keserű sorsát. A jövőben újra lehetnek szovjet tudományos és diplomáciai sikerek,
de november 4-e hajnalban túlságosan tragikus körülmények között és túlságosan éles körvonalakkal vésték fel az ódon budapesti falakra a zsarnoki Kreml arcát ahhoz, hogy egyszerűen elfeledkezzünk róla. Ez az arc a vad gyűlölet és a kegyetlen hatalom képmása, egy olyan arc, amely nem ismer könyörületet, nem ismer igazságot és nem ismer becsületet.
A beszéd elhangzása előtt egy nappal a New York Times egyik cikkében arról írtak, hogy Kelet-Európa már egy elveszett ügy, Kennedy azonban egyáltalán nem volt ezen a véleményen. Szerinte aki ilyet mond, az a forradalmárok tetteit veszi semmibe, azokét a diákokét, akik sosem ismerték az igazi szabadságot, de mégis harcoltak érte; azokét a dolgozókét, akik inkább választották a sírt, mint egy széket a munkástanácsokban.
Milyen jogon mondhatjuk ebben az országban, hogy Kelet-Európa veszett ügy? Mit tettünk mi, ami feljogosít bennünket arra, hogy ezt mondjuk? (…) Kihasználtuk az összes diplomáciai lehetőségünket, beleértve a politikai és gazdasági szankciókat? Közbelépett az ENSZ vagy a NATO? Szembeszálltunk a bábként viselkedő illegális Kádár-kormánnyal és tettünk bármit is a hazafiak jogtalan kivégzése ellen?
A szenátor kijelentette: Kelet-Európa sosem lesz elveszett ügy addig, ameddig lesznek olyan szabad nők és férfiak, akik emlékezni fognak a forradalmárokra, és addig, ameddig a nyugat sem felejti el, hogy a forradalmárok céljainak elérése mindannyiunk közös ügye. Bármennyire is sötét legyen a jelen, hamarosan eljön a szabadság.
John F. Kennedy végül Byron A gyaur című verséből vett idézettel fejezte be beszédét:
szabadságért kezdett csatát
fiakra hagynak az atyák,
s győzni fog, száz kudarcon át.
Az 1956-os magyar forradalomról a politikus azután sem feledkezett el, hogy beköltözött a Fehér Házba. Római katolikusként ő és öccse, Robert is nagy tisztelője volt Mindszenty József bíborosnak, aki a forradalom napjai után a budapesti amerikai nagykövetségen lelt menedéket.
A bíboros az elnöki beiktatás után levélben köszöntötte Kennedyt, aki válaszában azt írta: az Amerikai Egyesült Államok kormánya örömmel látja vendégül Mindszentyt a követségen mindaddig, ameddig ezt a személyes biztonsága és szabadsága megkívánja.
Kiemelt kép: Corbis / Getty Images
