Most, hogy a Figyelő kiadta a Soros-zsoldosok új listáját, újra értelmet nyert Rogán Antal egy hat évvel ezelőtti beszéde.
A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának akkori vezetője 2012. december 2-án a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű rendezvényen szólalt fel, miután Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő a parlamentben arról beszélt, fel kéne mérni, hány olyan zsidó származású ember van a kormányban és az Országgyűlésben, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent
A párt honlapján megtalálható beszámoló szerint Rogán kijelentette, megengedhetetlen, hogy valaki a XXI. század Magyarországában a legnagyobb lelki nyugalommal a legelvetemültebb politikai gonoszság eszközeit ajánlja az emberek figyelmébe.
Nem felejthetjük el, hogy a múlt században emberek millióit kínozták és gyilkolták meg vallási vagy etnikai alapon. Nem felejthetjük el, hogy ezek a népirtások minden esetben listákkal kezdődtek, ezért elfogadhatatlan, ha valaki nem tanul az elmúlt száz év történelméből
– mondta.
Hozzátette,
nem tűrhetjük, hogy bárkit vallása, nemzetisége, értékvállalása miatt méltóságában megsértsék, önbecsülésétől megfosszák, szabadságát elvegyék, vagy listával fenyegetőzve megbélyegezzék.
Rogán Antal beszédében kiemelte, személyesen sem tűrheti azt, hogy gyermekei lelkét a jövőben ehhez hasonló gondolatokkal mérgezzék.
Nem tűrhetem, hogy azt hallják, a szabadság, a méltóság és a megbecsülés nem illet meg mindenkit. Azt akarom, hogy megtanulják, nap mint nap mindenkinek bele kell néznie az igazság szigorú tükrébe. Éberen kell figyelnünk arra, ha valahol a primitív tudatlanság vagy az aljas szándék bujtogatására gyűlölet lángol fel. Azt akarom, hogy tudják, hogy az élet mindenkié, aki megszületik erre a világra
– nyilatkozott.
KIemelt kép: MTI/Beliczay László