Közélet

Ungár Péter nem ment tárgyalni a Magyar Nemzetről

Nem jelent meg azon a hét elejére tervezett tárgyaláson Ungár Péter, amelyen a Magyar Nemzet eladása lett volna a téma – írja az Index. A hírportálnak ezt két forrás is megerősítette. Ungár, aki édesanyjával, Schmidt Máriával együtt a Pió 21 Kft.-n keresztül társtulajdonos a Figyelő hetilapban, április 10-én tett vételi ajánlatot.

Az Index szerint az LMP-s politikus külföldi utazás miatt mondta le a tárgyalást és nem tudni, hogy csak átütemezésről van szó, vagy eláll az ügylettől. A Zoom.hu korábban arról írt, hogy Ungár külföldi befektetőket keres, ezért külföldre utazott. A 24.hu információi szerint Simicska Lajos tulajdonos emberi 1,5 milliárd forintos árat jelöltek meg.

„Mint egy terrortámadás után” - Sokkolta a Magyar Nemzet munkatársait lapjuk bezárása
Volt, aki sírva fakadt, mások beszélni is alig tudnak. György Zsombor főszerkesztő-helyettest is utolértük, azt mondja, a hangulat most olyan a szerkesztőségben, mint egy terrortámadás után, de próbálja valahogy egyben tartani a csapatot.

Az állítólagosan megjelölt vételár meglehetősen borsosnak tűnik annak fényében, hogy a lap jelentős veszteséggel működött az utóbbi időben (762 millió forint veszteséget könyvelt el tavalyelőtt a Magyar Nemzet), vagyis fenntartása is költséges lenne, még akkor is, ha racionalizálással lejjebb vinnék ezt az összeget. Állami hirdetési bevételei már évek óta nincsenek a lapnak, előfizetőinek és vásárlóinak együttes száma pedig a 2015-ös G-nap (Orbán Viktor miniszterelnök és Simicska több évtizeden át tartó barátságának  széthullása) óta körülbelül a harmadára, 13 ezerre esett vissza, a többi között amiatt, hogy az intézményi előfizetők (minisztériumok, más állami cégek), valamint a masszívan fideszes érzelmű olvasók lemondták a lapot az újrahangolás után.

Az Indexnek úgy fogalmazott egy informátor, hogy Simicska nem akarja mindenáron eladni a lapot, azért jelentették be a bezárást, mert be akarják zárni. Bár több érdeklődő is feltűnt a Magyar Nemzet mellett a Heti Választ és azok hírportáljait is magában foglaló lapcsalád körül, de a tulajdonosok semmiképpen nem akarják kormányközelbe átjátszani az újságokat.

A szintén a csomaghoz tartozó Lánchíd Rádió még szól, de csak azért, mert ha nem teljesülnek a rádió szerződésében lefektetett, kötelező műsorszolgáltatásra vonatkozó feltételek, akkor elvehetik tőlük a frekvenciát és nem lesz mit eladni.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik