Közélet

Morvai Krisztina: Politikai pályafutásom 2019-ben véget ér

Közleményben reagált Morvai Krisztina, a Jobbik listavezetőjeként az Európa Parlamentben mandátumot szerzett képviselő arra a cikkünkre, amelyben azt írtuk, véget érhet a büntetőjogász politikai karrierje. Morvai megerősítette, hogy valóban ez lesz az utolsó ciklusa, visszatér tanítani az ELTE jogi karára, és azt is megírta, ez szerinte azért lesz így, mert már nem ért egyet sok mindenben a tőle eltávolodó Jobbikkal. Mi azt írtuk, a Jobbik mondott le Morvairól.

Véget érhet Morvai Krisztina politikai karrierje
A Jobbik lemondott egyik legismertebb politikusáról, mert nem fér bele az új imidzsbe.

A publikációk egy része azzal vádol, hogy azért támogatom Magyarország bevándorlás-ellenes politikáját, és azért bírálom a Jobbik látványos közeledését a balliberális oldalhoz, mert a párt nem kíván jelölni a 2019-es EP választáson, és ezért »megsértődtem«, mi több, a Fideszben szeretném folytatni politikai pályafutásomat

– írja az EP-képviselő, amit úgy kommentált, hogy ezek „elkeserítő vádak, mert azt sugallják: ma Magyarországon egy politikus csak személyes érdekei által motiváltan dönthet.

„A Jobbik feladta az elveit”

Levelét úgy folytatja, hogy ezzel szemben ő „szilárd belső lelkiismerettel és értékrenddel” rendelkezik, majd arra utal, hogy a Jobbik viszont nem „erkölcsileg felnőtt párt”, később egyértelműen is kimondja:

Tekintettel arra, hogy a Jobbik vezetősége az eredeti elveket és értékrendet feladta, a jelenlegi helyzetben nem is vállalnék színeikben képviselőjelöltséget vagy egyéb politikai tisztséget.

Budapest, 2014. január 28.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Morvai Krisztina beszélget az elõtt a sajtótájékoztató elõtt, amelyen Morvait bemutatták mint a Jobbik EP-listavezetõjét Budapesten, a Gourmand kávézóban 2014. január 28-án.
MTI Fotó: Soós Lajos

Morvai Krisztina tehát tagadja, hogy azért adott volna több, a Jobbik számára kellemetlen interjút – amelyekben azt mondja, nem is biztos, hogy a Jobbikra szavaz és az Orbán-kormány bevándorlásellenes politikáját dicséri –, mert Vona Gábor pártja nem indítja újra.

Azt azonban egy pillanatig sem titkolja, hogy szívesen vállalt volna még egyszer öt évet az EP-ben, úgy érzi, „szükség lenne a munkájára.” De a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy függetlenként induljon az EP-választáson, és mint írja, „az elmúlt közel tíz év bebizonyította számomra, hogy a pártokrácia keretei között való közéleti szereplés nem összeegyeztethető a személyiségemmel és lelkiismeretemmel”, ezért 2019-ben biztosan nem szerezhet újabb mandátumot.

Morvai Krisztina Jobbikkal kapcsolatos ellenérzéseit is taglalja, és azt is írja, nincs felelőssége a párt néppártosodásával vett kanyarjában, mert „érdemi döntésekbe legalább három éve nem von be a párt.” Pedig a 2009-es EP-választás előtt még Vonával közösen járta az országot, elmondása szerint azért, hogy megismerje azokat az embereket, akiket képviselnie kell uniós szinten.

Az lett volna a helyes út a Jobbik szavazótáborának növeléséhez, ha – ugyanúgy, mint a kezdetekkor tettük – szenvedéllyel és szeretettel, »szívtől szívig« politizálunk és a bármely okból baloldalra szavazókat meggyőzzük saját értékrendünk helyességéről. Elfogadhatatlan, ha ehelyett értékrendünk és elveink feladásával kérjük szavazataikat

– fogalmazza meg Morvai Krisztina éles kritikáját a Jobbikkal kapcsolatban.

Morvainak ezek a konkrét bajai a Jobbikkal

Morvai azt emelte ki közleményében a Jobbik politikájából, hogy számára elfogadhatatlan, hogy egy „2006-os párt látványosan közeledik azokhoz az erőkhöz”, amelyek „az 1956-as Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulóján lezajlott tömeges és kirívó súlyú emberi jogi jogsértéseket tagadják, illetve bagatellizálják.” Ezzel arra utalhat, hogy Vona Gábor idén okotóber 6-án nyílt levelet írt arról, hogy a baloldali választók szavazataira is számít a Jobbik a 2018-as országgyűlési választáson. Arról azonban nem volt szó, hogy pártszinten lenne együttműködés a Jobbik és bármely baloldali párt között, ezzel új információt árulna el Morvai, ha valóban így van.

A képviselőnő „nem ért egyet az EU migrációs politikája miatti, Magyarországra leselkedő veszély eljelentéktelenítésével, s a nemzetben gondolkodást leváltani szándékozó nyílt társadalom-terv (egyszerűsítve: Soros-terv) létének tagadásával” sem.

Budapest, 2017. március 6.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke (j) és Mirkóczki Ádám jobbikos képviselõ az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. március 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Márpedig a Jobbik igyekszik viccet csinálni a Fidesz Soros-tervvel fenyegetőzéséből: legutóbb Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője jelentette fel Sorost, mivel fideszes politikusok és kormánytagok kijelentései alapján a magyar állami szuverenitásra kiemelten veszélyes személynek tűnt a szemében a pénzember. A Nemzeti Nyomozó Iroda azonban nem érzékelt veszélyt, a feljelentést elutasította, mire Mirkóczki a a fideszeseket jelentette fel rémhírterjesztésért.

Morvai Krisztina így ír levele lezárásaként:

Mandátumom hátralevő másfél évében a tőlem megszokott módon fogom képviselni azokat az értékeket és elveket, amelyekért 2008-ban elvállaltam az akkor kb. 2%-os támogatottságú Jobbik Magyarországért Mozgalom felkérését nemzeti érdekeink uniós szintű érvényre juttatására.

Majd azzal fejezi be, hogy többet nem kíván nyilatkozni Jobbik-ügyben.

Kiemelt kép: Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselõje, EP-listavezetõje kilép a szavazófülkébõl a XII. kerületi Családsegítõ és Gyermekjóléti Központban kialakított 30-as szavazókörben az európai parlamenti választáson 2014. május 25-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik