Közélet

Vona: Orbán ellen nem számít, ki a jobb- és ki a baloldali

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2017. 10. 06. 10:15

Nyílt levelet írt a Jobbik elnöke az általa tisztelt baloldali honfitársainak.

Közösségi oldalán Vona Gábor megírta mindazt, amit a miniszterelnök-jelölti tévévitában mondott volna el, ha az nem marad el Botka László lemondása miatt. A maga részéről ezt nagyon sajnálja, mert egy felkészült ellenfél ellen, élő adásban akarta bizonyítani, hogy ő az alkalmasabb az ország vezetésére. Mivel úgy gondolja, sok baloldali néző is várta a vitát, ezért nyílt levélben üzen baloldali honfitársainak.

Magyarországon az emberek többsége kormányváltást akar.

Meggyőződése szerint jóval többen, mint azt a közvélemény-kutatók ki tudják mutatni.

AppleMark
Orbán megint népszerűbb lett
A Fidesz stabil 25 százalékkal kétszer nagyobb támogatást tudhat magáénak, mintaz MSZP, a kormányfő népszerűsége is elindult felfelé.

Az országnak elege van Orbán Viktor aljas, szociálisan érzéketlen, antidemokratikus és korrupt uralkodásából.

Mindenkire számít, aki unja Orbánt

Jövőre a társadalom elzavarja a maffiakormányt (Magyar Bálint terminológiája – A szerk.), ám ehhez minden kormányváltást akaró emberre szükség van. Botka László lemondásával – szerinte – egyértelműbb az ellenzék helyzete.

Világossá vált, hogy ki a kihívó erő. Világossá vált, hogy a kormányváltáshoz nem pártelnökök matematikai képletei kellenek, hanem az erő felmutatása.

A választási sikerhez elszántság, egység, szervezeti háttér, erős támogatottság, program és szorgalom kell – írta Vona, aki szerint az, aki saját pártja sorait sem képes rendezni, nem lehet alkalmas egy ország vezetésére. Hétfő óta ezért a néppárti Jobbik az egyedüli kormányváltó alternatíva.

Csak Orbán leváltása számít

Tisztelt baloldali Honfitársam!

A mai Magyarországon a társadalom egyes csoportjai között már nem az a valódi törésvonal, hogy ki a jobb- és ki a baloldali, hanem az, hogy ki akar kormányváltást és ki nem. Ki az, aki azt kívánja, hogy Magyarország folytassa az útját ezen a leszakadó pályán, és ki az, aki egy felzárkózó és felemelkedő országot szeretne építeni. Ez a közös cél össze kell, hogy kössön bennünket, függetlenül attól, hogy egyébként milyen világnézettel rendelkezünk és milyen kulturális értékrendben hiszünk. A kormány leváltása nem ideológiai, nem érzelmi és nem pártszimpátiát érintő kérdés, hanem össztársadalmi ügy. A kormányváltó szövetséget ezért nem pártoknak, hanem nekünk, a józan ész alapján álló polgároknak kell megteremtenünk. Mindannyiunknak, akik változást akarunk. A néppárti Jobbik 2018-ban ezt a kormányváltó szövetséget fogja megteremteni. A hétfői nap óta ugyanis egyértelmű lett: nem csupán a kormányváltó hangulat van jelen, hanem készenlétben áll a kormányváltó erő is.

Vona országjárásain egyre több olyan emberrel találkozik, aki bár baloldali, mégis a Jobbikra fog szavazni. Ilyenkor főleg három dolog kerül szóba: a demokrácia jövője, a Jobbik és a kisebbségek kérdése, végül az Európai Unióhoz fűződő viszony.

Nem kell tőlük félni

Ő meg akar nyugtatni mindenkit. A 2018-ban alakuló Jobbik-kormány helyreállítaná a magyar demokrácia működését, az intézmények függetlenségét, a fékek és egyensúlyok rendszerét.

Minden magyarországi kisebbségnek – etnikai, vallási vagy kulturális hovatartozástól függetlenül – partnerséget és egy felemelkedő ország építésében való közös szövetséget ajánlunk. Senkit nem érhet hátrány a hovatartozása miatt Magyarországon. Az Európai Unióval pedig nem veszekedni kell, mint Orbán teszi, nem is behódolni, mint a szocialisták tették, hanem keményen, határozottan, de kulturáltan tárgyalni.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
Orbán: A törvényeket be kell tartani, és akkor nem lesz baj
Kampány akkor lesz, amikor a kormány azt mondja – jelentette ki a miniszterelnök.

Vona baloldali honfitársai figyelmébe ajánlja programját, amelyre biztosíték a Jobbik által vezetett települések sikere. Mint írja, a baloldal mindig a társadalmi igazságosságért küzdött, pont úgy, mint most ők.

Nincs baj a nyugdíjasokkal, sőt!

A Jobbik elképzeléseiben többek között szerepel a bérunió, a bérlakásépítési program, az erős szakszervezetek megteremtése, az alacsonyabb nyugdíjak növelése, a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása, a hazai kisvállalkozások támogatása, a teljes körű elszámoltatás és a korrupció írmagjáig történő kiirtása. Mik ezek, ha nem egy igazságos társadalom és egy élhető ország olyan jogos és reális célkitűzései, amelyek egy baloldali embert is lelkesíthetnek?

Elég annyi, hogy “elég volt”

A Jobbik programja nem egy kényszerzubbony, amit rá akar erőszakolni az emberekre, hanem egy ajánlat, ami esélyt ad az országnak a felzárkózásra – írta a nemzeti, konzervatív értékrendű miniszterelnök-jelöltként. Szerinte történelmi szövetség kell a választási győzelemhez, és az ország felemeléséhez is.

Elég volt Orbán rögeszmés háborúskodásából, és elég volt az állandó osztályharcból is!

Vona szerint nyugalomra, békére, józan észre, építkezésre van szükség, ezért őt nem érdekli, hogy ki a jobboldali és baloldali, ki idős, középkorú vagy fiatal, az sem, hol él, gazdag vagy szegény, munkás vagy értelmiségi. Őt egyetlenegy dolog érdekli, hogy ki akarja-e velük együtt leváltani ezt a kormányt, és utána részt venni a nyugodt és békés építkezésben. Aki igen, azzal – szerinte – összetartoznak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.