Közélet

Hazugságvizsgálót vetettek be az Orbán-interjú meghekkelése miatt

Két szálon is érdekes fejlemények vannak annál a Pannon Lapok Társaságánál (PLT), amelyet még tavaly vásárolt meg a Mészáros Lőrinc érdekeltségének számító és a Népszabadságot ősszel bezáró Mediaworks. A PLT és a Mediaworks két, jogilag különálló cég maradt, de ez a tervek szerint nem sokáig marad így.

A 24.hu tudomása szerint nemrég a PLT ügyvezetője, Kázmér Judit megosztotta a PLT dolgozóival, hogy az elképzelések szerint valamikor az ősszel a PLT beolvadhat a Mediaworksbe.

A PLT amúgy szép summával segítette az anyacéget, a Mediaworks 500 millió forintnyi osztalékot vesz ki belőle. (A PLT-nek négy megyében, Fejér mellett Zalában, Vasban és Veszprémben van összesen öt napilapja, és vannak digitális kiadványai, ingyenes újságjai, portáljai.)

A kötelék szorosabbra fűzésével pedig – legalábbis a lapunkhoz jutott információk szerint – kidobhatják a PLT-nél most használt, HUP névre hallgató integrált rendszert. A cikkírásra, -szerkesztésre, honoráriumok kiszámítására és rögzítésére, hirdetések rögzítésére is használt rendszerben lehetnek biztonsági rések, és mint az Orbán Viktorral készített interjú meghekkelése és utóélete mutatja, nem nyújt védelmet az ellen, hogy belenyúljanak az anyagokba.

A tavaly karácsonyi miniszterelnöki interjút valaki meghekkelte, és a meghamisított szöveg került be a Fejér Megyei Hírlapba. Aztán a megpiszkált interjú, ahogyan arról beszámoltunk, még legalább kétszer eljutott előfizetőkhöz: februárban és áprilisban is a miniszterelnök szájába adott mondatokkal megtűzdelt szöveget küldték ki a Fejér Megyei Hírlap digitális számának előfizetőinek.

Forrásaink elmondása szerint ez a belső integrált rendszer évente forintban mérve tízmilliós nagyságrendű összegbe kerülhetett a PLT-nek. A lecserélésével pedig a négy megyei és egy városi napilap újságkészítési értelemben is integrálódhat a Mediaworksbe.

Közben pedig hazugságvizsgálót is bevetettek a tetteseket kereső rendőrök.

Információink szerint június elején néhány, Fejér Megyei Hírlaphoz kötődő dolgozót vetettek hazugságvizsgálat alá, azok után, hogy pár héttel korábban a rendőrség már meggyanúsított valakit a hekkelési ügyben.

A rendőrség korábbi cikkünkhöz adott válaszában azt közölte, hogy május 15-én egy embert hallgatott ki gyanúsítottként „információs rendszerben lévő adat jogosulatlan megváltoztatásával elkövetett információs rendszer vagy adat megsértése” bűntett megalapozott gyanúja miatt. Ez azért is fontos, mert még a december 24-i hekkelés után, azzal összefüggésben viharos gyorsasággal öt munkatársától megvált a PLT, velük vitette el a balhét. Azonban tudomásunk szerint nincs közöttük a rendőrség által meggyanúsított személy. Ez azért is kellemetlen a kiadó vezetésének, mert az ötből ketten munkaügyi pert indítottak a volt munkahelyükkel szemben, sőt hitelrontás miatt is elégtételt akarnak venni, sérelmi díjat is követelnek.

Kerestük a múlt héten mind Kázmér Juditot mint a PLT vezetőjét, mind a Mediaworksot, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik