Mi volt a szerdai akció célja? Meg akarták leckéztetni az Origót?
Nem. Azt szerettük volna, hogy a szemünkbe nézzenek, tudják azt, hogy valódi, hús-vér emberekről írnak, és az ő családjukról. A másik cél az volt, hogy rámutassunk, hogyan működik a propagandamédia. Akkor semmit nem szólnak, ha megjelenik Magomed, a csecsen, vagy kopaszok állják el a Nemzeti Választási Iroda bejáratát. Ha viszont három, egyáltalán nem félelemkeltő fiatal bemegy az irodájukba, terrort kiáltanak. Az akciónkat sikeresnek ítéltük meg erkölcsi szempontból: kiderült, hogy félnek a kormány propagandistái, és talán látszott valamiféle lelkiismeretfurdalás Kovács András szemében.
A leckéztetés alatt főleg a stílusra gondoltam. Nem lett volna szerencsésebb legalább úgy odamennie Fekete-Győr Andrásnak, hogy bemutatkozik, és azt mondja, „olvastam a cikkeket, amiket rólunk írtál, szeretnék beszélni veled?”
A stílusról lehet vitatkozni. Beszélhetünk a mi stílusunkról is, de annál sokkal ijesztőbb és veszélyesebb az ő stílusuk. Amíg stílusról beszélgetünk, nem beszélünk a tényekről.
Nem az a baj, ha rólam csúnyát mond bármelyik médium, Bayer Zsolt is írhat rólam rosszakat, amíg nem hazudik.
Az Origóval kapcsolatban sem a kritikával van baj, még csak nem is a megalapozatlan kritikával, hanem a hazugságokkal, a megalapozatlan tényállításokkal.
Biztosan egy emberen kell elverni a port, ahogy tették Kovács Andrással? Neki is vannak főnökei, akiknek még több felelősségük van abban, hogy mi jelenik meg, másrészt, ha nem ő ír a Momentumról lejárató cikket, akkor megteszi más.
Mi bízunk abban azért, hogy az ő munkatársai is rájönnek, hogy valahogyan tükörbe kell nézniük később. Amikor hazamennek a családjukhoz, mit mesélnek? Azt, hogy ők újságírók? Azt mesélik, hogy ők a hatalmat ellenőrzik? Vagy azt, hogy lejárató cikkeket írnak egy fiatal pártról, ami azért is jött létre, hogy a politikát és a közéletet megtisztítsa attól a mocsoktól, ami az elmúlt években rárakódott? Nem Kovács András a probléma, ő a probléma része. Fel kell fognia minden propagandamunkatársnak, hogy igenis ők tehetnek a helyzetről.
Szerintem pontosan tudják, mit miért tesznek.
Én nem szeretném elhinni, hogy Kovács András pontosan tudja, hogy lejárat minket. Szeretném azt gondolni, hogy fel tud ébredni a lelkiismerete, és rájön arra, hogy meg lehet tisztességesen is élni, meg kell próbálni legalábbis. Kormányváltás után ezeknek az embereknek meg kell bocsátani, ha bocsánatot kérnek.
Tegyük fel, hogy egyszer kormányra kerül a Momentum. Akkor is elmennek majd azokba a szerkesztőségekbe, amelyekről azt gondolják, hogy tisztességtelenek önökkel?
Természetesen nem. Teljesen más az, amikor a kormány, a hatalom megy el egy újságíróhoz vagy egy szerkesztőségbe, mint amikor egy valódi fenyegetést nem jelentő szervezet teszi ezt. Tegnap felhozták, hogy a mi akciónk olyan volt, mintha Kubatov Gábor elmenne két kopasszal az Indexhez. Inkább olyan, mintha Orbán Viktor elmenne a Fidesz kommunikációs igazgatójával és egy operatőrrel a 24.hu-hoz – szerintem ennek még örülnének is, mert így önök is tehetnének fel kérdéseket.
A lényeg, hogy ne legyen fenyegető egy ilyen helyzet.
Kaptak kritikát többek közt a TASZ-tól és az Indextől is. Volt ezek között olyan, amit érdemesnek tartanak a megfontolásra?
A TASZ jogi kritikát fogalmazott meg, az álláspontjukat korrektnek tartjuk. A mi jogászainknak más az álláspontja. Itt van egy jogi vita, amit le kell rendezni, már csak azért is, mert Kovács András feljelentett minket. A bíróság dönteni fog majd. De azt is gondolom, hogy amíg senkit nem félemlítünk meg, amíg nem használunk olyan módszereket, amelyek bárkiben félelmet kelthetnének, addig a szabályok korlátozott mértékű túllépése nem minősül a kelleténél súlyosabb jogsértésnek. A mi jogászaink szerint egyébként egyáltalán nem történt jogsértés.
Úgy alakult az akció, ahogy elképzelték?
A cél az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyarországon nem egy médiapiac van. Van egy független sajtó, és emellett van az állam szócsöve. Tegnap az Echo TV-ben azt kérdezte meg tőlem a műsorvezető, a propagandaminisztérium munkatársa, hogy én a Pravda munkatársait sem tartottam volna újságírónak? A Szovjetunió pártlapjának a munkatársait? Természetesen nem. Erre akartuk felhívni a figyelmet – ez sikerült, így mindenképpen száz százalékos a siker. Azt sajnálom, hogy sokakban ez ellenérzést kelt. A feladatunk, hogy megmagyarázzuk, néha ilyen erős eszközökkel kell felhívnunk a figyelmet a társadalom problémáira, különben el fog süllyedni ez az ország.
