– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.
Több mint harminc éve vagyok rendszeres könyvolvasó, de ennél jobb regénykezdést sohasem találtam, pedig mindent fogyasztok Joyce-tól Christie-ig. Számomra P. Howard, vagyis Rejtő Jenő volt a kapudrog.
A szakirodalom szerint bizonyos kábítószerek az első alkalommal annyira fantasztikus élményt idéznek elő, hogy a szerhasználó egész hátralévő életében nem tud megfeledkezni róla, folyamatosan vágyik rá, ezt keresi egyre újabb és újabb adagokkal, de soha többé nem élheti át újra, ez okozza a függőség csapdáját.
Rejtő könyvei ugyanilyen hatással voltak kiskamasz koromban, néha eszembe jut, milyen jó lenne, ha újra életemben először olvashatnám Az elátkozott partot és a folytatását, A három testőr Afrikábant, A tizennégy karátos autót, vagy a Piszkos Fred-könyveket, ámulhatnék cselekményeik eszelős fordulatain, vagy rázhatna a röhögés az utánozhatatlan poénjaiktól.
Rejtőt humoros regényein, bohózatain keresztül ismerjük, személyes sorsa azonban sokkal kevésbé volt mulatságos. A százhúsz éve született szerzőre – egy rejtői fordulattal – halálának 82. évfordulóján Thuróczy Gergely Rejtő-kutatóval, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársával emlékezünk.
Amikor az irodalomtörténésszel november végén leültünk beszélgetni, éppen Szófiából tért haza, ahol egy különleges Rejtő-kötet bemutatóján járt. A Magyar-Bolgár Gazdasági Kamara A tizennégy karátos autó című P. Howard-regényt adta ki bolgár, illetve magyar nyelven, Sajdik Ferenc illusztrációival.
A regénykezdés itt is zseniális:
Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el…
Thuróczy azt mondja, e kötet a kamarai elnök és üzletember Rossen Tkatchenko szívügye volt, ő gyűjtötte össze a szponzorokat, és kérte fel az illusztrációk elkészítésére a 94 éves Sajdik Ferencet.
„Rejtő sok mindenkire hat még ma is, de elsősorban magyarokra, vagy Magyarországhoz kötődő emberekre. Tipikusan az a szerző, aki »idehaza világhírű«. Adódik ez egyrészt abból, hogy humorát, nyelvi leleményeit nehéz fordítani, másrészt abból, hogy bár legismertebb regényei közül egy sem játszódik idehaza, karakterei hamisítatlan pesti vagányok, csak nekünk vannak igazán hozzájuk viszonyítási pontjaink. Készültek angol, német, francia, cseh, szlovák fordítások, sőt, nemrég megjelent egy kisregény kínaiul is, de sehol sem lett igazán népszerű. Érdekesség, hogy amikor egy alkalommal oroszra fordították, nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy a szerző csak P. Howard, meg akarták fejteni a teljes nevét. Valószínűleg nem a magyar eredetiből, hanem valamilyen közvetítő nyelven megjelent kötetből dolgoztak, és azt sem nagyon tudták, mivel van dolguk, csak kellett valami kalandregény. Lexikonokban kezdtek keresgélni, és hát találtak egy P. kezdőnevű Howardot – Percy Howard századeleji angol írót, így az egyik orosz nyelvű Rejtő-könyv 1992-ben az ő neve alatt jelent meg. Hasonló történt Szlovákiában is jó 20 évvel ezelőtt: »a tót atyafiak« valószínűleg hasraütésszerűen Paul Howardra keresztelték Rejtőt.”
Az elveszett gyerek
P. Howard 1936-os születéséig Rejtő Jenőnek hosszú, rögös utat kellett bejárnia. Reich Jenő néven látta meg a napvilágot az erzsébetvárosi Szövetség utcában, melynek egy szakasza 2001 óta az ő nevét viseli. A családban Jenő volt a harmadik, legkisebb fiú, s mint ilyen, afféle fekete báránnyá vált. Míg bátyjai, Lajos és Gyula a papírkereskedő és tisztviselő apjukhoz méltó polgári pályát választottak (előbbi könyvelő, híres sakkmester és szakíró, utóbbi jogász és jeles versenybridzsjátékos lett), addig a kisöcs sokáig hiába kereste a helyét.
A magas, vékony testalkatú fiú egy ideig bokszolt, amitől megizmosodott. Bár több bokszklubban is öklözött, tizennyolc évesen felhagyott a sporttal, majd a színészet felé fordult. Hamar kiderült: a színpad sem az ő világa, nem volt különösebben tehetséges, sokat hiányzott az órákról. Ebben az időszakban, 1924 táján kezdte el használni eredeti vezetékneve helyett a Rejtőt, amely először színészi művésznév volt tehát, nem írói álnév.
Kamaszként kezdett írni: leveleket, majd verseket. A kutató azt mondja, eme költemények tipikus ifjúkori zsengék, dagályos, világfájdalmas, kiforratlan alkotások, melyeken egyértelműen érződik Ady hatása. Tizenöt évvel később Rejtő alighanem ifjúkori önmagán élcelődött Az előretolt helyőrség című regényében Troppauer Hümér nevű karakterének megalkotásával, aki a legváratlanabb helyzetekben, piszkos papírcsomókról olvasta fel borzalmas költeményeit, kritikusait pedig orbitális pofonokkal szerelte le.
Megfordult többek közt Bécsben, Berlinben, Svájcban és Franciaországban. Néhány napra valóban elvetődött az észak-afrikai francia gyarmatokra is, de az idegenlégióba soha nem lépett be. Valószínűleg fel sem vették volna, utazásai során ugyanis végig nyomorgott, alkalmai munkákból élt, túlhajszolta magát, borzalmasan egészségtelen életmódot folytatott, ezért rettenetes fizikai állapotba került. Huszonhárom éves korára a halál küszöbén állt, amiről egy leveléből értesülhetünk.
Később, amikor már volt akkora hírneve, hogy a bulvárlapoknak megérte vele néha interjút készíteni, ő maga mondott erről az időszakáról szemrebbenés nélkül meredek dolgokat. Például azt, hogy belépett a francia idegenlégióba, ahonnan egy jóindulatú ezredorvosnak és egy fél szappan elfogyasztásának köszönhetően sikerült idő előtt szabadulnia.
Thuróczy azt mondja: biztos, hogy Rejtő sohasem volt légiós, a fenti történeten a korszakot jól ismerő hadtörténészek csak mosolyognak. Csakhogy Rejtő közel 195 cm magas, tagbaszakadt figura volt, egy fiatalkori bokszsérülésnek köszönhetően kissé elferdült orral, így ránézésre könnyen elhitték neki, hogy katona volt a legendás gyarmati hadseregben.
Aki mer, az nyer
Hazatérve 1930-ban Rejtő Jenő Nagykörut címmel bulvárlapot alapított, de ebbe is beletört a bicskája. A következő év februárjában aztán nyomtalanul eltűnt Budapestről. Többen halálhírét keltették, azt híresztelték, hogy a Dunának ment. Karinthy Frigyest annyira felzaklatta az ügy, hogy egy újságcikkben kérte az eltűnt Rejtőt: gondoljon a szegény szüleire, és térjen haza, vagy legalább adjon életjelet magáról.
Később elterjedt a gyanú, hogy Rejtő és Karinthy együtt találhatták ki az eltűnést, hogy a hírveréssel segítsék Rejtő nevének ismertté válását, hiszen Agatha Christie hírnevének is jót tett 1926-os eltűnésének (máig megfejtetlen) rejtélye.
Thuróczy Gergely szerint kevéssé valószínű, hogy a heccet előre eltervezték. Egyrészt Rejtő szülei tényleg halálra rémültek, fiukat országosan köröztették. Másrészt Rejtő ekkor még annyira a pályája elején járt, hogy nem igazán létezett még termék, ami köré megérte volna egy médiahekket felépíteni. Addig csak néhány, napilapokban megjelent novellát jegyzett, nem voltak még könyvei, melyek jobban fogyhattak volna a botrány hatására.
Rejtő Jenő néhány további kisebb-nagyobb kitérőt követően végül színpadi és kabarészerzőként futott be saját nevén. Az Aki mer, az nyer című operettjét Honthy Hanna és Törzs Jenő főszereplésével, 1935-től csak Budapesten több mint százötvenszer játszották. Az operett zeneszerzője Sándor Jenő belügyminisztériumi osztálytanácsos, idegenrendészeti vezető, később budapesti rendőrkapitány volt, s így részben a deportálásokért is felelt a háború alatt. A zsidótörvények bevezetése után Rejtő neve kezdett eltünedezni a plakátokról, így az Aki mer, az nyer attól kezdve csak Sándor Jenő operettje volt.
Közben – még a saját nevén – kisprózákat, novellákat és cikkeket kezdett publikálni, aztán 1936-ban megszületett P. Howard, három évre rá pedig Gibson Lavery.
Az alteregó
A magyarokra már abban az időben is igaz volt, hogy miközben szerfölött büszkék nemzeti identitásukra, sokkal szívesebben fizetnek külföldi termékekért. A lektűrök, olcsó kalandregények piacán ugyanez volt a helyzet. Rejtő az „angol író” P. Howard nevét a légiós és kalandregényeihez, az „amerikai” Gibson Laveryét pedig a western-történetekhez használta. Utóbbihoz nem volt különösebb viszonyulása, előbbi azonban jóval több volt művésznévnél. Rejtő szabályos kis legendát teremtett köré, hogy minél tökéletesebb lehessen az illúzió, s a kiadóival folytatott levelezésében is többször Howardként hivatkozott önmagára.
P. Howardról, „az angol, majd az európai könyvpiacot szinte egyik napról a másikra meghódító” angol íróról, A pokol zsoldosai című regényének megjelenésekor az alábbiakat írta a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1936. augusztus 12-i száma:
A fiatal londoni riporter, aki nemesi családból származott, és tizenöt esztendőt töltött el részint a francia idegenlégióban, részint mint matróz a déli tengereken, úgy érezhesse, hogy a legalkalmasabb időben fogott hozzá, negyvenkét éves korában a regényíráshoz. A Pokol zsoldosai, amely Rejtő Jenő kitűnő fordításában jelent meg, a magyar olvasók tömegeit is megszerzi majd P. Howard számára.
P. Howard tényleg berobbant. Elsősorban azért, mert Rejtő új műfajt alkotott: a ponyvaparódiát – mondja Thuróczy Gergely.
„A harmincas évek a ponyvairodalom fénykora volt Magyarországon. Hetente több tucat új filléres gyorsregény vagy pengős-félpengős könyv jelent meg országos terjesztésben, ezekben a kiadók nem igazán követelték meg a minőséget. Az igazi, veretes ponyva ehhez képest igyekszik nagyon komolyan venni magát, fölépíti a hőst, mondjuk a nyomozót, aki egyetlen ökölcsapással képes megoldani minden problémát, a cselekmény is mindig úgy szövődik, hogy egyre nagyobb a tét. Valahogy úgy, mint a manapság népszerű szuperhős-filmekben. Rejtő ezt a rendszert hekkelte meg humorral, és hozott létre egy egészen egyedi műfajt, a ponyvaparódiát. Hősei, fordulatai mind a kommersz kalandregények karikatúrái. Eleinte ő is komolyabb hangvételben írt: ha az ember időrendben halad a P. Howard könyvekkel, észreveszi, hogy A pokol zsoldosaiban és a Menni vagy meghalniban jóformán egyáltalán nincs humor – nem úgy a későbbi kötetekben. A fordulatot 1938-ban A fehér folt, majd Az elveszett cirkáló hozza meg.”
„Rengeteget dolgozott, változtatott, csiszolgatott a regényein. Először csak ötletelt, néhány mondatos skicceket vázolt fel, aztán nekiállt ceruzával írni, majd a kézírásos szöveget lediktálta a gépírónőjének. Minden fordulóban két-háromszor ment végig a textusokon, kihúzott, hozzáírt, javított valamit, széljegyzeteket írt. Sokszor még a nyomdába is berohant, hogy a szedésnél, az utolsó utáni pillanatban változtasson ezt-azt. A végeredmény, ami olyan szellősnek, poénosnak, lendületesnek, természetesnek hat, az nagyon-nagyon sok, aprólékos munka végeredménye.
A kiadók azonban a mennyiséget preferálták volna a minőség helyett. »Kérem, ez nem Sekszpir, mindegy, hogy mennyit dolgozik, nem kell ide csodát írni!« – idézi Rejtő a Nova kiadót vezető Müller Dávidot, egy hozzá írott levelében. Pedig a kiadó morgolódása teljesen kontraindikált volt, hiszen Rejtő azért lett annyira népszerű, mert kiemelkedett a mezőnyből.”
A kutató szerint Rejtő ugyan színpadi és kabarészerzőként saját nevén is sikeres volt, a nagyközönség sokáig nem tudta, hogy valójában ő P. Howard – és ez bántotta. Bár jól keresett, nagyon vágyott az elismerésre. Az csak városi legenda, hogy rosszul fizették, és emiatt kénytelen volt kéziratlapokkal kiegyenlíteni a számláját a kávéházakban. Könyveivel is nagyon jól keresett, de bedolgozott operettekbe, filmekbe, színpadi művekbe, különböző jogdíjakat kapott, ugyanakkor tény, hogy a szerencsejáték-függősége miatt képtelen volt hosszú távú anyagi biztonságot teremteni magának.
Amikor Karinthy 1938 nyarán Siófokon meghalt, Kosztolányiné visszaemlékezése szerint: „14 pengőt találtak a zsebében, Rejtő Jenőtől, a penzió egyik állandó lakójától, a P. Howard álnéven humoros detektívregények írójától nyerte kártyán, még a délelőtt.”
Az elveszett zseni
Rejtő Jenő magánélete nem alakult túl jól. Kétszer nősült, mindkét alkalommal az aktuális gépírónőjét vette el, de házasságai rosszul sikerültek, gyermeke nem született. Nem volt az a férjnek való alkat, és a megfeszített munka, a határidők, a rendszertelen életvitel és az elkártyázott honoráriumok aligha nyerték el feleségei tetszését.
Szülei a nagy gazdasági világválság során elszegényedtek, édesanyja megbetegedett. Az olcsóbb megélhetés reményében és a mama egészségi állapota miatt először Abbáziába, majd Crikvenicába költöztek. Bátyjaihoz hasonlóan, amikor csak tudta, Rejtő támogatta őket.
A harmincas években elszabadult az antiszemitizmus, az évtized végétől jöttek a zsidótörvények, a megaláztatások. Barátok, munkatársak tűntek el hirtelen. Filmes és színházi produkciókban hivatalosan nem dolgozhatott többé, gyakran más íróknak segédkezett név nélkül.
„A barátai, ismerősei közül többen azt írják róla, hogy egyszerűen megőrült. A korabeli levelek, iratok alapján valószínűleg valamilyen bipoláris zavarral, mániás depresszióval küzdött. Az egyik percben még a legjobb cimbora, kiváló társaság volt, a következőben gyanakvóvá, agresszívé vált. Mintha Rejtő Jenő és P. Howard tényleg két személyiség lett volna egy testben.”
A harmincas-negyvenes évek fordulóján többször kezelték idegszanatóriumban. Ironikus, hogy miközben sokáig vágyott az elismerésre, a közönség szeretetére, amit Howard kapott a regényeiért, vesztét épp ama újságcikk okozta, amely „leleplezte”, hogy a két személy egy és ugyanaz.
Az Egyedül Vagyunk című szélsőjobboldali lap 1942. október 9-én közölt cikket, melyben az állt, hogy Howard valójában Rejtő, ám ez sem a valódi neve, hiszen eredetileg Reich, vagyis zsidó, aki nyugodtan üldögél és írogat a Japán Kávéházban, miért nem vitték már el munkaszolgálatra? Rejtő rágalmazási pert indított, ám egy újabb „ironikus fordulat”: a cikk álnéven íródott. Az alperes így a lap főszerkesztője, Oláh György lett, aki viszont országgyűlési képviselő volt, s mint ilyen, mentelmi joggal rendelkezett.
Thuróczy azt mondja: Rejtő, akit épp a cikk megjelenése előtti napokban engedtek ki a szanatóriumból, egészségi állapota miatt felmentést kapott a munkaszolgálat alól, ám az igazolást háromhavonta meg kellett hosszabbítani. Bár Rejtőről korábban is jelentek már meg lejárató cikkek nyilas hecclapokban, az Egyedül Vagyunk cikke más volt, mert ez komoly orgánumnak számított. Az írónak hamarosan postázták a munkaszolgálatos behívót, éppen akkor, amikor előző, három hónapos felmentése lejárt, az újat pedig még nem kapta meg.
Rejtő Jenő századát a második magyar hadsereg részeként a keleti frontra vezényelték. Az embertelen körülmények és a mínusz negyven fokos hideg hamar felőrölték Rejtő legyengült szervezetét. A hivatalos iratok szerint 1943. január 1-jén a ma Oroszországban fekvő Jevdakovó nevű faluban eltűnt.
„Létezik egy úgynevezett veszteségkarton, melyen az áll, hogy Reich Jenő kmsz. (kisegítő munkaszolgálatos) a 101/19-es század tagjaként eltűnt. Egyrészt már a dátum is gyanúsan kerek, másrészt tudni kell, hogy ezt az iratot a történtek után másfél évvel állították ki. A keleti fronton a doni áttörés körüli időszakban elég nagy volt a káosz, de később itthon azért mégiscsak el kellett számolni százezer emberrel. Úgy szoktam mondani, hogy van a kis hazugság, a nagy hazugság és van a statisztika. Rejtő halála ez utóbbi kategóriába esik. A háborús veszteségeket lehetett papíron úgy csökkenteni, hogy, akik nem tértek vissza, azokról azt állították: nem meghaltak, hanem eltűntek. Az oroszországi Rudkino határában elterülő II. Magyar Központi Katonai Temetőben a több mint 60 ezer magyar katona és munkaszolgálatos jelképes síremlékére felvésték Reich Jenő nevét is, de hogy mi történt vele, pontosan hol és mikor, illetve, hogy hol nyugszik, arról fogalmunk sincs. Valahol egyszer megjelent egy novella arról, hogy valaki megálmodta: Rejtő flekktífuszban halt meg valahol Ukrajnában. Ez később tényként terjedt el, pedig egy szó sem igaz belőle.”
Cenzúrázott örökség
Halála után Rejtő könyvei népszerűbbek lettek, mint valaha. Bár a Rákosi-korszakban – mint ponyvát – betiltották, működésbe lépett a tiltott gyümölcs effektus. Az 1956 utáni kádári szocializmus kultúrpolitikusai és könyvkiadói aztán hamar rájöttek, hogy ostoba hiba lenne részükről lemondani a hatalmas bevételekről, amiket a Rejtő-könyvek kiadása garantált – mondja Thuróczy.
Akkoriban a ma is működő Magvető volt az egyik szépirodalmi kiadó. A szórakoztató, krimi, kalandos és hasonló könyveket az Albatrosz könyvek sorozatban jelentették meg. Ezek közül messze a legnépszerűbbek Rejtő Jenő és Agatha Christie művei voltak. Akkoriban más volt az irodalom és a könyvek jelentősége, mint ma, de a klasszikus, és főleg a kortárs írók művei már akkor sem fogytak százezres nagyságrendben. Rejtő könyveiből a Kádár-korszakban összességében mintegy nyolc–kilencmillió példányt adtak el.
„Nemrég írtam egy tanulmányt arról, hogy
a szocializmus alatt a könyveit cenzúrázták, átigazították, vagyis, amit ma az olvasók túlnyomó többsége Rejtő-szövegekként ismer, azok nem az eredetiek.
Akadtak szerkesztői szempontból tett, tehát indokoltnak mondható beavatkozások, de voltak »népnevelő, népjobbító« szándékkal eszközölt módosítások is. Sokszor nyesték vissza Rejtő igényes, de a szocializmusban »nyelvi túltengésnek« minősített szóhasználatát. Van például olyan jelenet, ahol az eredetiben, a külvárosi csapszékben a csavargók úgy beszélnek, mintha egy Jókai-regény szereplői lennének. Rejtő ezt nyilván paródiának szánta, de a Kádár-kori szerkesztő nem értette, ezért teljesen kilúgozta. Aztán, szegény Rejtő nem tudhatta, hogy a halála után két évtizeddel hazája az Egyesült Államokkal ellentétes oldalon áll majd a hidegháborúban, és egy Kennedy nevű embert választanak meg amerikai elnöknek, aki ráadásul merénylet áldozata lesz, így gyanútlanul a Kennedy nevet adta egy hajóskapitánynak, az egyik regényében. Az Albatrosz-könyvek munkatársa, érezve, hogy ezek igen veszélyes vizek, gyorsan át is keresztelte a kapitányt Watsonnak. Egy másik regényben, egyértelműen Leninre történő utalásként szerepel egy Iljics nevű karakter. A hatvanas-hetvenes években pedig nemcsak a szovjet államalapító miatt nem volt túl ildomos ezen a néven élcelődni, de a Szovjetunió aktuálisan regnáló vezérét is úgy hívták, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev. Megszámoltam: az eredeti szövegben huszonvalahányszor szerepel az Iljics név, az átdolgozott verzióban csak egyetlen mondatban. Nagyon sok olyan részt nyestek vissza, amikor Rejtő oroszokon, szovjeteken, kínaiakon, arabokon poénkodott.”
Thuróczy Gergely szerint Rejtő munkamódszeréből következően nehéz „eredeti” szövegekről beszélni a többkörös javítási folyamatok miatt, és néhány oldal kivételével az eredeti kéziratok sincsenek meg. Sok esetben az első és második kiadások között is vannak különbségek, de a Rejtő életében megjelent regények sokkal autentikusabbak, mint az albatroszos verziók és azok a későbbi kiadványok, melyek az „internetes szöveghígulás következtében egyre több hibával napjainkig is világot látnak.”
Aki az író életében megjelent műveit szeretné olvasni, annak az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában kell keresgélnie, oda felkerültek a harmincas években kiadott P. Howardok és a Rejtő Jenő néven megjelent kisregények is.
