Zombor Gábor, Orbán Gábor és Vida Ildikó, ők a közelmúlt olyan távozói, akik helyét még senki nem vette át. Kivétel a távozó Hende Csaba honvédelmi miniszter, őt Simicskó István váltotta, akinek a helyét pedig Szabó Tünde vette át, ő lett a sportállamtitkár.
Orbán Viktor nem akart belevágni a kormányátalakításba, Hende kivétel volt, vele összekülönbözött, de az államtitkárait később akarta lecserélni, mondta egy, a Miniszterelnökségen dolgozó forrása a 24.hu-nak.
A távozók
Zombor Gábor az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára augusztus 31-ei hatállyal kérte a felmentését. Az egészségügyért felelős államtitkárságot ideiglenesen Beneda Attila helyettes államtitkár irányítja. Zombor a szívpanaszaival indokolta lemondását, szerinte nincs más ok a háttérben.
Korábban Orbán Gábornak, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának szűnt meg a megbízatása, július 31-én. Úgy tudni, egy piaci szereplőtől kapott jobb ajánlatot, ezért hagyta ott a minisztériumot. Feszültséget okozhatott az is, hogy Orbán Gábor nem kívánt szerepelni a sajtóban, ezt pedig nem nézték jó szemmel a gazdasági tárcánál.
És akkor Vida Ildikóról még nem is beszéltünk. A NAV korábbi elnöke egy munkatársainak írt levélben tudatta, távozik. Egy ideig sem a kormány, sem a NAV nem reagált ezzel kapcsolatban, az augusztus 7-én megjelent Magyar Közlönyben azonban ott volt Orbán döntése, miszerint Vida megbízatása a lemondása napján, július 20-án megszűnt.
A késlekedés okai
A hét eleji kormányülésen információink szerint felvetődött az államtitkárok utódlásának kérdése, de lesöpörték az asztalról azzal, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet és úgy egyébként a menekültek prioritást élveznek.
A szerdai és a csütörtöki kiterjesztett frakcióülésen is a menekültek lesznek a téma, bár Rogán frakcióvezető tájékoztatása szerint tárgyalni fognak továbbá a gyermekes családok támogatásáról, amellyel kapcsolatban kiemelt téma lesz a széles körű ingyenes gyermekétkeztetés és tankönyvellátás. Rogán a napirendre kerülő kérdések között említette végül azt, hogy a gyermekes családok támogatását a gyermekek után járó adókedvezmény milyen bővítésével lehet megvalósítani a következő években. (Személyi kérdések előkerültek, Rogán távozott a frakcióvezetői posztról.)
Ha erről tényleg lesz szó, akkor legfeljebb annyi, hogy jó, jó, de ennél jobb kell, több kell, tette hozzá egy másik kormányközeli forrásunk.
A lehetséges érkezők
Zombor Gábor utódjáról Balog miniszter nemrég csak annyit mondott a Magyar Időknek, hogy több jelöltje is van, már beszélgetett is a miniszterelnökkel arról, hogy ki tudná vállalni a rendszer működtetését és a szükséges átalakításokat egyszerre.
Neveket nem mondott, de a napi.hu szerint esélyes az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, Ficzere Andrea. Most egyébként Beneda Attila helyettes államtitkár tölti be Zombor helyét átmenetileg. De a minisztériumban többször hallani a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatójának, Nagy Anikónak és Bodnár Attilának, a Bajcsy Zsilinszky Kórház főigazgatójának is a nevét.
Átalakul a NAV, fél a Fidesz
Orbán Gábor volt adó- és pénzügyi államtitkár utódjáról egyelőre nem hallani, az államtitkárságot most két helyettes államtitkár, Balogh László és Pankucsi Zoltán vezeti, esetleg utóbbiból lehet majd államtitkár NGM-es pletykák szerint. De a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalból az adóhivatalt beolvasztják a nemzetgazdasági minisztériumba, létrejön az önálló adóügyi államtitkárság, amit Tállai András fog irányítani.
Pedig Tállai információink szerint már nagyon szeretne pozícióban lenni, folyamatosan azt várja, hogy kinevezzék. Tűkön ül, kezd egyre türelmetlenebb és elégedetlen lenni közvetlen kollégái szerint. Ha mégsem Tállai jön, akkor az NGM-ben a legtöbbször Vámosi-Nagy Szabolcs (a NAV korábbi elnökhelyettese, az Ernst & Young adópartnere) neve vetődött fel.
Minisztériumi forrásaink is a hét eleji kormányülés utánra várták a nagy bejelentést, „de a menekültválság mindent felülír, talán majd szeptember végére kiderül, mi lesz az adópolitikával.”