Közélet

Gólyatábori erőszak – döntenek a brutális fotós sorsáról

gólyatábori erőszakoló (Array)
gólyatábori erőszakoló (Array)

"Mert a szemében akkor, ott azt láttam, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, akkor nekem végem. Szerintem képes lenne ölni" - mondta áldozata korábban.

Fónyódi Járásbíróság, szerda délelőtt – vélhetően eldől, milyen büntetést kap a gólyatábori erőszakolóként elhíresült fotós. Az ítéletre már múlt héten számítani lehetett, de akkor végül nem mondták ki a végső szót. A per áprilisban kezdődött és végig zárt ajtók mögött zajlott. 

Ahogy arról beszámoltunk, az erőszak tavaly nyár végén, az ELTE tanítóképző karának fonyódligeti táborában történt. A lányt az intézmény egy harmadéves hallgatója, egy szervező erőszakolta meg, aki fotósként vett részt a rendezvényen. A támadásról szörnyű részletekre derült fény például, hogy a férfi aktus közben fotókat készített, mert ezzel akarta zsarolni áldozatát. Még azt is mondta neki közben, hogy mosolyogjon. 

“Azon gondolkoztam közben, hol fog elásni”

A lány január végén úgy döntött, megszólal. A hvg.hu-nak adott interjút. Elmondása szerint nem akart elmenni a gólyatáborba, de ennek ellenére jól érezte magát, egészen a támadásig, amely már az első este megtörtént. Szerinte a fotós egy másik lányra vetett szemet, akkor is őt kereshette, amikor rátámadt. A részletek homályosak számára, de amikor magához tért, azt sem tudta, hogy a tábor melyik részén van. Egy focipálya végén, gallyakon feküdt. A fojtogatás miatti oxigénhiánytól volt zavaros minden, nem volt részeg. Szerinte nem sok kellett ahhoz, hogy a férfi megfojtsa. “Azon gondolkoztam közben, hol fog elásni” – nyilatkozta. “Mert a szemében akkor, ott azt láttam, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, akkor nekem végem. Szerintem képes lenne ölni. Egy ideig gondolkodik az ember olyanokon, hogy megüsse, meg hogyan lehetne elfutni, aztán egy idő után rájöttem, hogy itt erővel semmire nem megyek. Már csak az volt bennem, hogy valahogy onnan el kell jönnöm”.  Akkor beszélt arról is, hogy nem jharagszik a szervezőkre, szerinte segítettek neki. Úgy véli, egyvalaki tudhatott a férfi előéletéről, ő az egyetlen, aki levegőnek nézi azóta is.

A történtek után a HÖK-elnököt, aki tudott az elkövető fotós előéletéről, az egyetem felfüggesztette. Ezután több erőszakos esetre is fény derült. Egy lány az index.hu-nak tavaly októberben arról beszélt, hogy egy 2013-as jogász gólyatáborban szexuális erőszak áldozata lett. A szervezők rávették, hogy ne tegyen feljelentést, belső eljárás sem indult. Mindent eltussoltak. Ő ma már úgy gondolja, a hangulat, amit a gólyatáborban a szervezők szándékosan kialakítanak, igenis megkönnyíti a szexuális bűncselekmények elkövetését. Játékok, melyekben szexuális témákat feszegetnek, dalok és az ivás, itatás. Úgy véli, „a gólyatábor olyan, mintha egy szektában lennél, ahol agymosást akarnak végezni rajtunk”.  

Nyílt színi gruppen szex kezdődött”

A fonyódligeti eset után az oktatási jogok biztosa jelentést készített az elmúlt évek egyetemi gólyatáborairól, melyben szaftos részletek olvashatók olyan szituációkról, amikor a résztvevők közül többeket leitattak, meztelenségre vettek rá. A felmérés 67 felsőoktatási intézmény bevonásával készült el.  Ebből kiderült, tavaly összesen 45 intézményben rendeztek gólyatábort, ebből 36 intézményhez nem érkezett panasz az elmúlt évekből. Ahol viszont volt, ott apróságok miatt, mint a túl hangos zene vagy a tábor felszereltsége. Tényleges panaszról mindössze 5 intézmény számolt be, de ezek között csak az ELTE már nyilvánosságra került esetei az igazán kirívók. Viszont számos panasz érkezett nevük elhallgatását kérő hallgatóktól, szakemberektől, szülőktől, szomszédoktól és már régen végzett diákoktól a jogi biztoshoz. Az egyik beszámolóban például az állt, hogy egy “játék” odáig fajult, hogy az összes lány rögtön “nekiállt levetkőzni, nyílt színi gruppen szex kezdődött, aki odafért, mobiltelefonnal videózott”.

A vád: szexuális erőszak

A fotósnak szexuális erőszak miatt kell felelnie, melynek büntetési tétele ketőttől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik