Közélet

Megszólalt a gólyatáborban megerőszakolt lány

lány (lány)
lány (lány)

"Arra gondoltam közben, hol fog elásni" – mondta.

Megszólalt az a fiatal lány, akit tavaly nyáron az ELTE gólyatáborában megerőszakoltak és megvertek. Azért döntött úgy, hogy interjút ad a hvg.hu-nak, mert tudja, hogy a vele történtek óta már nem ugyanaz gólyának lenni az egyetemen.

Elmondása szerint el sem akart menni a gólyatáborba, mert nem ismert senkit, de barátai rábeszélték, hogy ne hagyja ki.  Ennek ellenére jól érezte magát, egészen a támadásig, amely már az első este megtörtént. A férfit a vonaton látta először, fotókat készített. Szerinte egy másik lányra vetett szemet, mert körülötte sündörgött. Úgy tudja, akkor este is őt kereste, de kiszemeltje addigra már lefeküdt aludni.

Amikor a férfi rátámadt, egy csoporttársát kereste. Közben találkozott a fotóssal, de a részletek homályosak. Amikor magához tért, azt sem tudta, hogy a tábor melyik részén van. Egy focipálya végén, gallyakon feküdt. A fojtogatás miatti oxigénhiánytól volt zavaros minden, nem volt részeg. Szerinte nem sok kellett ahhoz, hogy a férfi megfojtsa. “Azon gondolkoztam közben, hol fog elásni” – mondta. “Mert a szemében akkor, ott azt láttam, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, akkor nekem végem. Szerintem képes lenne ölni. Egy ideig gondolkodik az ember olyanokon, hogy megüsse, meg hogyan lehetne elfutni, aztán egy idő után rájöttem, hogy itt erővel semmire nem megyek. Már csak az volt bennem, hogy valahogy onnan el kell jönnöm” – fűzte hozzá. Külső sérülései hetekig látszódtak.

A lány megerősítette, hogy a férfi valóban fotókat készített aktus közben, legalább 100-150 képet, ha nem többet. Még azt is mondta neki közben, hogy mosolyogjon. “A folytatólagos kihallgatáson a rendőr mégis azt kérdezte, hogy beleegyeztem-e a fotózásba. Meg, hogy megbeszéltük-e, mi legyen a képek sorsa” – mondta a lány. A férfi azzal próbálta zsarolni, hogy felteszi a képeket az internetre, ha nem az lesz, amit akar. Később már azzal állt elő, hogy meggondolta magát és kitörölte az összeset. “Teljesen hülyének nézett, láttam a kiírást, hogy „no card”, vagyis csak kivette a kártyát.”

Még utána sem volt teljesen magánál, időbe telt, míg összerakta, mi is történt. Félszavakkal mondta el társainak, min ment keresztül. A HÖK-ösök ezután rázárták az alvó fotósra az ajtót, és mentőt hívtak.Végül később, a rendőrök vitték orvoshoz. Nem haragszik a szervezőkre, szerinte segítettek neki. Úgy véli, egyvalaki tudhatott a férfi előéletéről, ő az egyetlen, aki levegőnek nézi azóta is.

A történtek óta nem megy egyedül sehova, és háromszor elájult csak azért, mert megijedt egy idegentől. Az első félévben szinte végig pszichológushoz járt, a mostani órarendje viszont nem engedi ezt. Barátai sokat segítenek neki, az iskola vezetése, de még számára idegen diáktársai is odamentek hozzá, hogy elmondják, mellette állnak. Halasztani semmiképpen sem akart az egyetemen, de kezdetben sokat sírt. Nem azért, mert magát sajnálta, hanem mert látta, szerettei mennyire rosszul vannak körülötte.

Szerinte így, hogy támadója nem először tett ilyet, nem kellene kikerülnie a börtönből soha, bár tudja, jogilag ez nem reális. “Szóval nem egyedül engem bántott, hanem nagyon sok mindenkit. És ezekért soha az életben nem fog megbűnhődni, mert annyi évet egyszerűen nem tud kapni.”

Mint ismert, az erőszak tavaly az ELTE tanítóképző kar fonyódligeti táborában történt nyár végén. Az ottani HÖK-elnököt, aki tudott az elkövető fotós előéletéről, az egyetem felfüggesztette. Ezután több erőszakos esetre is fény derült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik