Közélet

Hímes tojásként vigyáznak a gólyatábori erőszakolóra

K. Szilárd a kaposvári börtönben ül, és féltik a rabtársaitól.

A 38 éves férfi a börtönhierarchia alján van, ami azt jelenti, hogy a rabok szinte vadásznak rá – írja a Blikk. Az ilyen bűnelkövető csak addig van biztonságban, amíg ki nem derül a titka. Az erőszak híre azonban olyan nagy port kavart, hogy már mindenki tudta a kaposvári börtönben, hogy ott van a fonyódligeti erőszakoló. A lap úgy tudja, az őrök kiemelten figyelnek rá.

Nemrég szintén a Blikknek nyilatkozott egy nő, aki korábban mellette tanúskodott. Az 1996-os ügy idején a mos megszólaló asszony jóban volt Szilárddal, és hitt is neki, így a bíróságon is kiállt mellette. Akkor még őt is megbabonázta a férfi egyénisége. „Folyton jött-ment, minden buliban benne volt, mindenki ismerte. Csupa kedély, jókedv, jófejség és jópofaság. Habitusánál fogva igen könnyen az emberek bizalmába férkőzött”

Ahogy arról beszámoltunk, az elsőéves lányt augusztus végén erőszakolták meg Fonyódligeten, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának gólyatáborában.

Mint kiderült, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának HÖK-elnöke tudott arról, hogy a fonyódligeti gólyatáborban elkövetett nemi erőszak gyanúsítottja korábban is zsarolt már lányokat, ennek ellenére engedélyezte, hogy a 38 éves férfi jelen legyen a rendezvényen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik