Közélet

Évfolyamtársát is megerőszakolta a gólyatábori fotós

Vélhetően ez volt az a bűncselekmény, amiért később fogházba is került. Próbálkozott egy modellel is a férfi.

Saját évfolyamtársát erőszakolta meg évekkel ezelőtt a meggyanúsított gólyatábori fotós. Mint ismert, mindez 1996-ban történt, elsőévesek voltak az Eötvös József Tanítóképző Főiskolán. Akkor Baján tanult, ugyancsak informatika szakon – írja a Blikk.

Valószínűleg ez volt az a bűncselekmény, amiért aztán többek között elítélték. Börtönbüntetést kapott, de jó magaviseletért megúszta fogházzal. A lap szerint szabadulása után három évvel jelentkezett az ELTE informatika-könyvtár szakra. Így került a gólyatáborokba is, ahol – csakúgy, mint más bulikban – az ittas lányokra hajtott rá.

A Bors arról számolt be, hogy a fotós neve egy évvel ezelőtt felkerült egy feketelistára, amelyet modellek és fotósok hoztak létre. Egy lány jelentette őt a szakmának.. „Ő keresett meg az interneten, képeket is küldött, hogy milyen munkákra gondolna velem. Szerződést íratott alá, hogy az ügynökségük használhatja majd a fotókat. A fehérneműs képekbe még belementem, majd olyan pózokra is rávett, amelyeket azóta is bánok. A fotózás ott ért véget, hogy miután az ágyára fektetett, hogy ott pózoljak, odafeküdt, és elkezdett simogatni, meg a hatalmas testével az ágyhoz szorítani. Egy éve volt ez, azóta csak most mertem újra munkákat vállalni” – magyarázta a lapnak.

Ahogy arról beszámoltunk, az Eötvös Loránd Tudományegyetem csütörtökön tartott sajtótájékoztatót az ügyben. A rektor brutális és aljas bűncselekménynek nevezte a fónyodligeti gólyatáborban történteket. Mezey Barna szerint egyelőre kérdéses, kik tudhattak arról, hogy a táborban tevékenykedő férfi büntetett előéletű, ám az a HÖK vezetésének felelőssége, hogy engedték neki, hogy részt vegyen a táborban. Ez ügyben vizsgálat indult, melyet vélhetően péntekig be is fejeznek. Az érintettektől akár megválhat az intézmény.

Egy olvasó az Átlátszó Oktatásnak szerdán azt írta, a kari HÖK-elnök volt az egyetlen, aki megelőzhette volna a bajt, de nem vette komolyan társa jelzését, akit a fotós zsarolni próbált, hogy lefektethesse.

A fotós alószínűleg előre kitervelte tettét. A Blikk kedden azt írta, a tettes egy félreeső, bozótokkal körülvett részre vitte kiszemeltjét, majd – miután áldozata ellenállt – alaposan helybenhagyta őt, ezután pedig megerőszakolta. A férfi szombaton hajnali 4 óra körül támadt a lányra, másfél órával később már el is fogták. A támadó rendszeres résztvevője volt a kar rendezvényeinek. A támadó előzetes letartóztatásáról hétfőn döntött a bíróság.

 

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik