Közélet

Mégis lecsukták a Pásztor Istvánt leköpő nőt

Míg korábban arról döntöttek első fokon, hogy szabadlábon védekezhet a 41 éves nő, a másodfokú bíróság most mégis elrendelte az előzetes letartóztatását – értesült a Hír24.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Hír24-nek elmondta, hogy az elsőfokú bíróság még úgy döntött, hogy a 41 éves nő szabadlábon védekezhet. Az ügyészség azonban ezt a döntést megfellebbezte, így másodfokon helyt adtak a vádhatóságnak.

Aljas indokból

Az elsőfokú bíróság nem látta bizonyítottnak a bűncselekmények alapos gyanúját, ezért a kényszerintézkedés alkalmazásának feltételeit már nem is vizsgálta. A döntés ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, melyet a másodfokú bíróság megalapozottnak talált.

A Fővárosi Törvényszék végzésében úgy ítélte meg, hogy a rendelkezésre álló felvételek és tanúvallomások alátámasztják az aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének és a nyilvános rendezvényen, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének alapos gyanúját.

A bíróság ezért már vizsgálhatta a kényszerintézkedés alkalmazásának különös feltételeit. A másodfokú döntés rögzítette, hogy a gyanúsított hajléktalan, nincs igazolt munkahelye és jövedelme, továbbá a bűncselekmények súlya miatt is feltételezhető, hogy megszökne, ezért az eljárási cselekményeknél való jelenléte csak az előzetes letartóztatással biztosítható.

A végzés szerint az eljárás kezdeti szakasza és az elkövetés körülményei is azt támasztják alá,  hogy a gyanúsított a még be nem azonosított társaival összebeszélve veszélyeztetné a bizonyítási eljárás eredményességét.

A büntetett előéletű Sz. M. K. ellen jelenleg is büntető eljárás is folyik, ezért a végzés szerint a bűnismétlés veszélye is fennáll. Az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróság tárgyalás-előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban kényszerintézkedés foganatba vételétől számított 30 napig tart.

Áder is elítélte a támadást

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a köztársasági elnök személyes meghívására vett részt az Országgyűlés keddi alakuló ülésén. Azon a napon tüntetés volt a Kossuth Lajos téren, ahol Pásztor Istvánt szidalmazták és leköpték. Az ügyben megszólalt Áder János államfő is, aki sajtónyilatkozatában azt mondta: tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal, a hatóságok szeme láttára, az Országház előtt.

A köpködők Gaudi-Nagy Tamás uszítására támadtak. Gaudi először csak megafonon keresztül üzengetett neki, majd egyre több tüntető szaladt oda Pásztorhoz, főleg nők állták körbe, szidalmazták, bolseviknak nevezték, lökdösődés is kialakult, nem engedték, hogy a VMSZ-elnök elmenjen előlük. Több nő közelről köpködte a politikus arcát.

Gaudi-Nagy Tamás szerint azonban Pásztor István örüljön, hogy ennyivel megúszta, mert a hazaárulók a lámpavason szoktak lógni – mondta Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, a Jobbik országgyűlési frakciójának volt tagja az M1 Ma reggel című műsorában szerdán annak kapcsán, hogy az általa felhergelt emberek kedden Budapesten a Kossuth Lajos téren szidalmazták és leköpdösték a VMSZ elnökét.

Azóta valamennyi parlamenti párt elhatárolódott az inzultustól és Gaudi-Nagy Tamástól, egyedül a Jobbik EP-listavezetője, Morvai Krisztina tartott ki Gaudi-Nagy Tamás mellett, akit továbbra is harcostársának és legjobb barátjának tart, hiszen ahogy elmondta „nem a Tomi köpte le”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik