Belföld

Áder: Pásztor leköpésével minden magyart megaláztak

Nem nézhetjük el, hogy bárkit a véleménye miatt megalázzanak, és a törvény teljes szigorával le kell csapni - mondta a köztársasági elnök rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal a hatóságok szeme láttára az Országház előtt. A köztársasági elnök szerint a VMSZ-vezető jelenléte a parlament alakuló ülésén azt üzente mindenkinek, hogy a kisebbségben élő magyarság tagjai fontosnak tartják a magyar nemzethez tartozás kifejezését.

Egész nemzetünket alázták meg

Akik minden emberi mivoltukból kifordulva megalázták Pásztor Istvánt, azok valójában megalázták a Magyarországon élő kisebbségeket, a határon túli magyarokat, köztük a Vajdaságban élőket, és megalázták “egész nemzetünket” – fogalmazott Áder János, hozzátéve: akik ezt tették, nem számoltak azzal, hogy az “emberségében és magyarságában is meggyalázott Pásztor István” a kisebbségben élő magyarság azon vezetői közé tartozik, akik az elmúlt évtizedekben magyarként álltak helyt békében és háborúban.

Fotó: MTI / Kovács Attila

Az államfő nyilatkozatában egyértelművé tette: nem nézhetjük tétlenül, ha bárki a határokon túl élő magyarokat és azok vezetőit gyalázza. “Nem fordíthatjuk el tekintetünket, ha bárkit vallása, társadalmi hovatartozása, nemzetisége, politikai meggyőződése vagy véleménye miatt bántalmaznak” – mondta, fontosnak nevezve a történtek tanulságainak levonását.
Az első, mindent meg kell tenni annak megakadályozása érdekében, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen – nyomatékosította.A második – folytatta az elnök -, hogy ha mégis megtörténik, az állam késlekedés nélkül, a törvény teljes szigorával sújtson le azokra, akik semmibe veszik azt az alkotmányos alapelvet, hogy senki sem alázhat meg senkit származása, nemzeti, vallási vagy társadalmi hovatartozása miatt.

A harmadik tanulságnak azt nevezte Áder János, hogy minden ilyen esetben “félre kell tenni a politikai haszonlesést, ravaszkodást, méricskélést”. Egyetlen erkölcsös cselekedet lehetséges: “minden politikai nézetkülönbséget és megfontolást félretéve egy emberként állunk azok mellé, akiket emberi méltóságukban és magyarságukban megaláztak és megsértettek” – jelentette ki.

“Ezért magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult honfitársaim helyett megkövetem Pásztor Istvánt és minden vajdasági magyar honfitársunkat” – zárta szavait a köztársasági elnök.

Gaudi lámpavasról is beszélt

Mint azt korábban megírtuk, Gaudi-Nagy Tamás uszítására megtámadták és leköpték Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét a Kossuth téren. Pásztor a parlament alakuló ülésére érkezett, amikor Gaudi először csak megafonon keresztül üzengetett neki, majd egyre több tüntető szaladt oda Pásztorhoz, főleg nők állták körbe, szidalmazták, bolseviknak nevezték, lökdösődés is kialakult, nem engedték, hogy a VMSZ-elnök elmenjen előlük. Több nő közelről köpködte a politikus arcát.

Gaudi-Nagy Tamás szerint azonban Pásztor István örüljön, hogy ennyivel megúszta, mert a hazaárulók a lámpavason szoktak lógni – mondta Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, a Jobbik országgyűlési frakciójának volt tagja az M1 Ma reggel című műsorában szerdán annak kapcsán, hogy az általa felhergelt emberek kedden Budapesten a Kossuth Lajos téren szidalmazták és leköpdösték a VMSZ elnökét.

Azóta valamennyi parlamenti párt elhatárolódott az inzultustól, és Gaudi-Nagy Tamástól, egyedül a Jobbik EP-listavezetője, Morvai Krisztina tartott ki Gaudi-Nagy Tamás mellett, akit továbbra is harcostársának és legjobb barátjának tart, hiszen ahogy elmondta „nem a Tomi köpte le”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik